rattlead.hu
Biztos vagyok benne, hogy minden olvasónk emlékszik az első Hammerére. Az enyém az 1992 decemberi, akkor épp Új Metal Hammer H. név alatt megjelent magazin volt, az Afflicted zenekar nevével pedig először az akkori Hangpróba táblázatban találkoztam. Az utolsó helyen. A stáb jól megszórta a lemezt 4 pontokkal, de ketten is „szép kerek” 0-ra értékelték a Prodigal Sunt. Azokban az években nem volt szokatlan, hogy a death metal lemezek alaposan leszerepelnek a magazinban. Szarka Joseph szürreális kritikája és 7 pontja, meg persze a zsinórmértékként funkcionáló Boz Cordolla 10-ese viszont elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy megjegyezzem a svédek nevét és valamilyen kisebb fajta csodában reménykedve szert tegyek a zenekar első lemezére.
A csoda nem jött össze, végül csak évtizedekkel később, már a digitális korszakban volt lehetőségem meghallgatni ezt az itthon szinte ismeretlen korongot. A svédekben egyébként még egy lemez volt, és annak kiadása után, 1995-ben végleg le is húzták a rolót. Egyébként hosszú, demók során és egy megosztott albumon át tartó út vezetett az 1992 legvégén a Nuclear Blast színeiben megjelent lemezig. A játék neve tehát death metal. Skandinávnak skandináv, stockholminak is stockholmi, de korántsem a jól bevett lánccsörgetős fajta. A Prodigal Sun anyagát progresszív death metalnak nevezném, ezzel máris értelmet nyernek Szarka Joseph egykori, nehezen értelmezhető sorai. A kísérletezések éve a death metalban ugyan 1993 volt (Focus, Individual Thought Patterns, Elements, Spheres, stb.), de a svéd ötös már 1992 decemberében, a Nocturnus: Thresholds lemezével és a Tiamat szeptemberben kiadott Clouds-ával szinkronban sajátos formában értelmezte a műfajt. Afflictedék a floridaiak szintjéig ugyan nem merészkedtek el, de rendhagyó dalszerkezetekkel álltak elő, melyekhez meglepően tiszta megszólalás társult. Az utóbbi jelző a korabeli stockholmi pályatársak lemezeivel összevetve állja meg a helyét, annak ellenére, hogy a stúdióban az Afflicted is Tomas Skogsberggel dolgozott.
Az első lemezen egy bizonyos Joakim Bröms vokálozott, akinek zenei utóéletéről semmilyen infót sem sikerült felkutatnom, acsarkodása pedig leginkább a Morgoth-os Marc Grewe akkori dolgaira emlékeztet. Bröms azonban jóval változatosabb formában bömböl, mint nagyobb nevű német kollégája. Az Afflicted zenei világát a két gitáros, Jesper Thorsson és Joacim Carlsson határozták meg. A zenekar fél évtizedes fennállása alatt ők és Yasin Hillborg dobos voltak a csapat motorjai. Játékuk, riffelésük, illetve a szólóik messze túlmutattak a death metal akkoriban bevett formuláin, előbbi figura ráadásul néhány szintetizátoros témával is hozzájárult az összkép változatosabbá tételéhez. Az instrumentális átvezetőként funkcionáló The Doomwatcher’s Prediction doomos zenei alapján és a dalokban minduntalan felbukkanó germán thrashes témákon túl szép számmal akadtak a lemezen olyan megoldások is, amikről az jut eszembe, hogy valami ilyesmi lehetne a végeredmény, ha a King Crimson death metalt akarna játszani. A zeneszerzők alkalmasint hosszabb hangszeres részekben gondolkodtak, de a komplex megközelítésű amerikai power metal is nyomot hagyott a játékukon. A The Empty Word-ben, a Consumed In Flames-ben és a Spirit Spectrum-ban még egy-egy rövidebb blastbeat is akad. A Prodigal Sun közel-keleti hatású intrója abban az évben kapásból egy rendhagyó nyitánynak minősülhetett, de a szerzemények ritmizálása is atipikus volt (pl. In Years to Come). A szövegek pedig esetenként filozofikus megközelítésben fogantak vagy kozmikus távlatokat jártak be.
A Prodigal Sun tehát a magyar színtéren nem sok vizet zavart, de az európai undergroundban sokkal pozitívabb reakciókat váltott ki annál, hogy a fenti táblázat alapján szimpla sereghajtóként könyveljük el az ötöst. Az ellentmondásos megítélése bizonyára oda vezethető vissza, hogy a maga idejében, 1992 utolsó napjaiban végképp nem lehetett skatulyába gyömöszölni, a mezei death metaltól jóval több volt, a Watchtower/Mekong Delta/Coroner híveknek pedig talán túl extrém és nem elég bonyolult. A folytatás 1995-ben, egy énekescsere után, immár a Massacre Records színeiben érkezett. A nagy death metal hullám ekkorra már lecsengett, az underground a skandináv black metaltól volt hangos. A Dawn Of Glory lemezen az Afflicted zenei szempontból komoly változtatásokat eszközölt, mivel a hangszeresek személye nem módosult, a dolog első blikkre a friss vokalista számlájára lenne írható. Bröms utódja, Michael Van Der Graaf ugyanis valóban énekelt a dalokban. A korai Autograph borítókra emlékeztető robotos grafika egy hagyományos értelemben vett heavy metal lemezt takar. Az Afflicted 1995-re már végképp maga mögött hagyta a death metalt, a zenekar nevéhez mégis ragaszkodtak. A második lemez az épp aktuális Hammer táblázatában ugyan már két korongot is képes volt maga mögé utasítani, de a Dawn Of Glory is némiképp megelőzte a korát. 1995-ben a fiatal skandináv zenekarokat egy-két kivételtől (pl. Wolf, illetve Nocturnal Rites) eltekintve még hidegen hagyta az előző évtized metalja. A nem túl izmos hangzású anyagon (ismét Tomas Skogsberg) a gitárosok átváltottak a Tipton/Downing-féle riffelésre, de a megszólalás alapján akár a korai Mercyful Fate-et is összehasonlítási alapként hozhatnám fel. A King Diamond-ihlette vokálok szintén az utóbbi párhuzamot erősítik. Philip von Segebaden basszusgitárja talán túl előre lett keverve, de a hangzás az 1983-as sztenderdnek gyakorlatilag tökéletesen megfelel. A komplexitás megmaradt ugyan, de ezen túl semmi egyéb nem emlékeztet a Prodigal Sun időszakára.
A Dawn Of Glory megjelenésének évében az Afflicted sztorija véget is ért. A miértekről ugyan nem találtam információkat, de az azóta eltelt közel három évtized eseménytelenségének tükrében kötve hiszem, hogy valaha is lesz folytatása ennek a kevesek által ismert történetnek. A Century Media minden különösebb apropót nélkülözve a tavasz folyamán, három kiadványra elosztva újra megjelentette a zenekar életművét. A két nagylemez mellett az egyéb megjelenések egy dupla CD-s formátumot kaptak, így a nosztalgiára hajlamos death metalosok most egy füst alatt begyűjthetik a demókat és az első nagylemezt. A diszkográfia kiemelkedő darabjának jómagam a tavaly három évtizedes Prodigal Sun-t tartom; progresszív death metal abból az időszakból, amikor ezt a szókapcsolatot még csak kevesen használták. A Dawn Of Glory power metalja inkább csak egy, szintén a korát megelőző különlegesség, de vele teljes ez a rendhagyó életmű.
