Fémforgács
Kedvelem az egyszerű dolgokat. Nincs szükségem a világ másik oldalára egy nyaraláshoz, nem vágyom focipálya méretű otthonra és nincsenek különösebb illúzióim totális átlag mivoltomat illetően. De az egyszerűség nem lehet átok, ha egyszer annyi nagyszerű dolgot ki tud termelni magából és ennek köszönhetően én sokadjára is jóízűen el tudok fogyasztani bizonyos dolgokat. Ma reggel például arra ébredtem, hogy de jó lenne egy kis avas szalonnával vetekedő pusztulattal megismerkedni, mert szinte kívánja a szervezetem és hamarosan bele is pottyant az ilyen anyagokra bekalibrált promós pókhálómba egy megfelelő alany. Tudjátok, szerelem első látásra: mint amikor a menzán megpillantja valaki a rántotthús és petrezselymes burgonya kombót. Volt már, de azonnal megindítja a nyálelválasztó mirigyeket és már érzitek, ez jól fog esni…
Na szóval, promós fiók, benne egy mexikói alakulat debütálása. Szeretem a mexikói bandákat, alapvetően olyan morbiditással és alattomossággal rendelkeznek, ami nálunk már nagyon ritka. A zenekar neve Reverence To Paroxysm, aminek jelentése nem izgatott annyira, mint a csodálatosan szőrös logó és a baromira lehangoló borító, ami szintén a már emlegetett egyszerűség jegyében foganva tökéletesen passzol a kiadványhoz. Az underground bugyraiból táplálkozó, helyi srácokból összeverődött banda által játszott, rajongáson alapuló old-school death metalt találhatunk a fekete-fehér kép alatt, nagyon komoly atmoszférával és nehézséggel átitatva.
Tényleg kivételesen sötét a Lux Morte, ami már nem hat meglepetésnek, ha azt nézzük, hogy a zenekart alkotó négyes az extrém metal földalatti vonalában mozog már vagy 20 éve és grindcore, death metal, black metal, death/doom metal projektek sokaságából vették ki a részüket. Nem újdonság Leonardo Cardaso dobosnak (Vinnum Sabbathi), hogy gyakori tempóváltásokkal szórakoztasson különösebb komplikálások nélkül és úgy hangozzon minden ütése, mint egy meglehetősen agresszív szellempuki, vagy egy menet közben is tétovázó, kezdő sírásó által a koporsóra hajított föld huppogása. Nagyon jól érzik egymást Alan Di Gonzalez (Nocturno) basszerral, akinek szintén alap, hogy a mélységekbe száműzött hangokat veszett medve brummogásának tüntesse fel. A banda talán legfontosabb tagja, aki azért némi egyedi ízt is tud kölcsönözni a végeredménynek nem más, mint Antimo Buonnano, aki leginkább a brutal death/grindcore érezte jól magát az elmúlt bő harminc évben és több zseniális lemezen is megmutatta, hogyan lehet hangszálakkal bemutatni a lefolyón lezúduló, felaprított rothadt hús utolsó, mélységből érkező dögszagú cuppanását. Ilyen korong volt például a Disgorge Chronic Corpora Infest lemeze, a Demonized egyetlen pusztító black/death anyaga (simán elférne az egylemezes sorozatunkban), a Blood Reaping két, hazájában kult kiadványa (igen, jól látjátok, a linkek bőséggel adnak lehetőséget egy kis underground mocsoktúrára, éljetek vele…). Ez ráadásul a jéghegy csúcsa, hiszen pusztán zenészként még a thrash vonalon is kipróbálta magát. Gitárjátékát ezúttal a szintén ezer arcú Led segíti, akivel szépen ki is kaparják a legméretesebb szarkofágokat a moha borította talajból…
Minderre van háromnegyed órájuk, amit összesen hat, lassan építkező death metal hengerléssel töltöttek fel a lehető legpuritánabb módon. A dalok egységes színvonalon szórakoztatnak, de így is akadt néhány kedvencem. Ilyen a Burial Absolute, ami nagyon hangulatos narrációjával és nyitányával azonnal beszippantott, vagy a záró monstrum, a Care Data Vermibus, ahol a mély hörgés lép újabb szintet.
Nem kiemelkedő, nem mindent elsöprő lemez a Lux Morte, sokkal inkább tehetséges, teljes joggal magabiztos és rutinos metal fanok örömjátéka azoknak, akik szívesen vonulnának vissza a 90-es évekbe egy, az agyonvizezett, olcsó sörrel a megmaradásáért küzdő alagsori csehóba, ahol 20-30 fő bólogat nagyokat egy kifejezetten tiltottnak, felháborítónak titulált durva muzsikára. Én a mai napig szívesen emlékeznék vissza egy ilyen élményre, ha a meghívott zenekar a Reverence To Paroxysm lett volna. Minden esetre az augusztus 31-én megjelenő korongot érdemes bekészíteni borongósabb őszi időkre is.
