Mentő vitte kórházba Floor Jansent – kimerült az énekesnő

Fémcsajok

Nemrégiben adtuk hírül, hogy a Nightwish idei utolsó koncertjét -amely az oslói Tons Of Rock fesztiválon került volna megrendezésre- Floor Jansen egészségi problémái miatt kénytelen volt lemondani. Egyúttal az is kiderült: az énekesnő várandóssága nincs veszélyben. 

A zenekar megírta: természetesen nagyon sajnálják a dolgot, hiszen szerettek volna elbúcsúzni a közönségtől, ám az egészség mindenek felett áll.

Floor, aki azóta nem adott hírt magáról, most friss poszttal jelentkezett a közösségi médiában. Mint kiderült: kimerültségtől szenved és szóló koncertjeit is törölnie kell.

Nagy bánatomra le kell mondanom a július 6-i és 8-i koncertjeimet. Ennek oka, hogy az egészségi állapotom nem teszi lehetővé a fellépéseket. 

- kezdte sorait az énekesnő, majd tovább részletezte a dolgokat:

Az utolsó finnországi Nightwish koncert után kimerültem. Olyannyira, hogy összeestem, és mentővel kellett kórházba vinni. Ott az orvosok megállapították, hogy a kisbabám egészséges, és nincs komoly bajom. Ám a fáradtság olyan mértékű, hogy nem dolgozhatok tovább. Emiatt kellett lemondanunk az oslói koncertet. Mindennek három hete, és reméltem, sikerül annyi energiát gyűjtenem, hogy megtarthassam a szóló koncertjeimet Hollandiában. Sajnos nem így történt.

339286417_182307814196241_1547384348590410281_n.jpg

Hogy minden rendben legyen, pihennem és a terhességem utolsó szakaszára kell koncentrálnom. Megszakad a szívem, hogy le kellett mondanom a bulikat! Ám remélem, hamarosan jó egészségben üdvözölhetlek titeket valamelyik show-n!  Átmenetileg búcsút intek a színpadnak és megígérem, hogy vigyázok mind magamra, mind a kicsire. 

Szeretettel, Floor

A 42 éves holland énekesnő és a Sabaton dobosa, Hannes Van Dahl márciusban jelentették be, hogy hat évvel kislányuk, Freja születése után Floor ismét állapotos. Tavaly vívott küzdelme a mellrákkal igencsak megviselte a dalospacsirtát, akiben a terhesség ténye megerősítette azt, hogy a teste egészségesen működik. 

 

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémcsajok nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.