Rockvilág.hu online rockmagazin
Először is: Elnézést szeretnék kérni mindenkitől a címválasztásért, de kihagyhatatlan volt, még úgy is, hogy ez a poén legalább olyan idős, mint a tegnap fellépő zenekar maga. Másodszor: Mindenki, aki a tegnap estéjét a Budapest Parkban töltötte, egy stílusilag igen kétarcú, viszont zeneileg mindenképpen kiemelkedő estének lehetett szem- és fültanúja. De nézzük kicsit részletesebben…
Este hét után egy bő húsz perccel sikerült odaérnem a Parkhoz, miközben magamban azt a 2-es villamost átkoztam, ami pont elment az orrom előtt, és kapásból feljebb tolta 20-al a vérnyomásom, hiszen azt hittem, lemaradok az est nyitányáról. A saját önző nézőpontom szerint szerencsére, a 19:15-re meghirdetett kezdés helyett fél nyolc magasságában csendültek fel az első hangok a színpadról, amikor Lili Refrain belekezdett spirituális utaztatásunkba.
Kezdjük az egyértelmű pozitívumokkal: Kegyetlenül jól szólt az egész. A szeánsz (mert ez inkább volt ennek tekinthető, mint zenei fellépésnek) alatt a Park több helyén is megfordultam, és mindenhonnan tisztán és érthetően ki lehetett venni az összes hangot, legyen az a performanszot felvonultató hölgy éneke, vagy egy sámándob ütemes püfölése. Ráadásul Lili hangja is megér egy mondatot legalább. Előadónk hangterjedelmi skálájához talán Tarja Turunen áll a legközelebb, így, nem egy operaénekeseket is megszégyenítő áriát hallhattunk, mindezt továbbra is tisztán, mint egy csörgedező hegyi patak. És akkor említsük meg a negatív dolgokat is, mindezt úgy, hogy zeneileg abszolút nincs mibe belekötni. Viszont ez az egész attrakció, az én személyes véleményem szerint, abszolút nem illett össze a fő zenekar koncertjével. Értem, hogy mindkét fellépő dalaiban megtalálható egy indián motívum, és ez szegről-végről össze tudta kapcsolni a két bandát, de ez a fajta meditatív, a sötét erdőben tábortűz mellett merengős természetközeli muzsika sokkal inkább illik a Heilung elé, mint ide (Egyébként ezt valószínűleg a Heilung is így gondolja, ugyanis a tavaly decemberi koncertjük előtt is fellépett az olasz hölgy). A bő fél órás setlist után (Amit színesen beillesztenék, de sajnos a neten nem találtam, a számok végét, pedig el se tudtam választani a következő elejétől) Lili Refrain elköszönt a szépen gyarapodó közönségtől, és átadta a helyét a fél kilenc környékén a húrok közé csapó The Cult-nak.
Az angol ötös történetébe nem fogok részletesen belemenni, hisz ezt már Kieron kolléga megtette, ITT úgyhogy egyszerűen csak megpróbálom tömören megfogalmazni azt az élményt, amit átadtak az urak. Ez röviden ennyi lenne: aztabüdösjóistenétdejóvolt. De azért lássuk egy kicsit hosszabban is.(Nem, nem arra gondoltam, hogy az előbbi szóösszetételt felbontom szóközökkel). A jövőre negyvenedik életévébe lépő zenekar (Ha a megszakításokat nem számoljuk) Ian Astbury vezetésével, még mindig tudja, hogy kell bulit csinálni. Igaz Astbury Úr hangja, az estét nyitó Rise alatt még egy kicsit rozsdásnak hatott, ezért ki-ki fogtak rajta az énektémák, de ez a második nóta (Sun King) alatt már javult, a harmadikra (King Contrary Man) pedig annyira rendben volt, hogy el is felejtettem, hogy az eleje nem volt tökéletes. Ezen kívül két apróbb kivetnivalót kell, hogy megemlítsek. Egy: Mike Mangan szintetizátora mintha csak dísznek szerepelt volna a színpadon, mert hallani szinte semmit nem lehetett belőle, a másik pedig a korábban már említett hatalmas stílusi eltérés. Bár elnézve a turnédátumokat, Lili Refrain csak egy-két fellépésre csatlakozott a Britekhez, azonban erre a két estére érdemes lett volna picit variálni a setlisten, hiszen az első Rise nóta a The Cult egyik, ha nem a legpörgősebb dala, amivel csak jobban sikerült kihangsúlyozni a stílusjegy beli különbségeket. Na de ennyit a fanyalgásról, és térjünk vissza a pozitívumok listázásba. Ez egy rövid lista lesz: Minden más.
Kaptunk egy abszolút best of setlistet, ahol a tizenegy albumból hét is képviseltette magát. Egy teljesen visszafogott színpadképet, ahol csak az albumborítók váltogatták egymást a ledfalon, de ez is bőven elég volt, hiszen egy ilyen bulin senki nem vár Rammstein féle pirotechnikai varázslatokat. Sőt számomra ez általában mindig egy plusz, hiszen így szabadabban lehet a zenére koncentrálni, és végső soron azért jár az ember koncertre nem? 2017-ben már volt szerencsém látni a The Cult-ot a Volt fesztiválon, egy bőven nem ilyen zenekarhoz méltó délutáni időpontban, az ottani kisebb csalódásomat kamatostul kárpótolta ez az este, most pedig már csak abban reménykedek, hogy a következő koncertig nem kell ismét hat évet várni…
Setlist:
Rise
Sun King
King Contrary Man
Sweet Soul Sister
The Witch
Lil’ Devil
Aphrodisiac Jacket
Vendetta X
Phoenix
Wild Flower
Spiritwalker
Rain
Mirror
She Sells Sanctuary
Ráadás:
Peace Dog
Love Removal Machine
Cikk: Pásztor Attila
Fotók: Pásztor Csaba-Kieron
További képek a CULT fellépéséről: IDE KATTINTVA
Lili Refrain előadásáról pedig ITT.
