Fémforgács
Az idei Wacken Metal Battle Hungary 10-es döntőjében elsőként lépett fel a szimfonikus/power/modern metal zenét klasszikus hangszereknek, a csellóknak elektromos/elektronikus torzított változatával játszó Leecher. Velük beszélgettünk a néhány nappal ezelőtti Wacken Battle kalandról. Megtudjuk, hogy a technikával segített zenei maszkok megszólaltatói ott fenn a színpadon emberként néha ugyanolyan hétköznapi gondokkal küzdenek, mint amikor hazaviszem a munkát és nem érem el a szervert vagy file-okat… Ám így megtudjuk azt is, mitől tehetséges előadó egy előadó bármely helyzetben is. A fellépésükről készült beszámoló már olvasható. Színpadon Horváth Anett – ének, Nagy Ádám Tamás – cselló, Benei Dávid – cselló, Bótyik Barabás – cselló, Iváncsó Gábor – hörgés, Nular – dobok (beugró) szenészek felállásdal láttuk őket. Most a válaszaikkal pedig Leecher kulisszák mögé látunk.
Milyen élmény volt részt venni a Wacken Metal Battle 10-es döntőjében?
Anett: Talán azzal érdemes kezdeni, hogy mi azért jelentkeztünk idén, mert egy nagyon jó bulit akartunk összehozni egy nagyon jó színpadon. Tudtuk, hogy túl sok csillag nem áll most együtt ahhoz, hogy nyerjünk, de ez nem érdekelt minket. Aztán így is lett, felmentünk a színpadra és baromi jól éreztük magunkat végig. Legalábbis én biztosan. [nevetés]
Barabás: Kifejezetten szeretem ezt a rendezvényt, a korábbi években nézőként többször is megjártam. Még ha csak egy-két zenekart ismertem is, szerettem volna meghallgatni a többit is, és elfogulatlanul szavazni a szerintem legjobban teljesítőre. Jó érzés volt most a 10 zenekar között lenni, és látni másokat, akik ugyanezzel a szellemiséggel érkeztek, mint azelőtt én.
Mikor, hogyan tudtátok meg, hogy bekerültetek 10 fellépő közé?
Anett: Kicsivel a hivatalos bejelentés előtt hívtak fel telefonon egyik reggel, hogy biztosan vállaljuk-e. Egyáltalán nem ért meglepetésként, mert alapból úgy álltam hozzá, hogy nem ismerem a kiválasztás szempontjait. Simán benne volt, hogy kellünk, de ugyanilyen simán az is, hogy nem.
Sikerült mozgósítanotok a rajongótáborotokat is, hogy érzitek?
Anett: Nem, nem sikerült. A többség úgy ért volna oda, hogy délután 2-3-tól, amire csak legyintettünk, hogy áh, kicsi az esély, hogy pont kihúzzuk az egyes számot… persze kihúztuk, úgyhogy még a fotósunk se ért oda [nevetés]. Ehhez képest rögtön az elején ott volt 60 lelkes ember, én nem is tudom, hogy honnan! És akkora hangzavart csináltak, hogy öröm volt hallgatni.
Ilyen koncert-lehetőség esetén gondolkodni, kell, hogy vajon mindenki ráér-e, vagy félre kell tenni minden egyéb teendőt? Azért is kérdem, mivel beugró dobossal léptetek fel …
Anett: Dáve pont nem ért rá, amiért nem hibáztatom, mert sokkal hamarabb szólt, hogy nem lesz neki jó ez a nap. Mi viszont nem akartuk kihagyni a lehetőséget. A korábbi beugró dobosunk sem ért rá, így jutott az eszembe Nular, aki egy hős, hogy ezt így vállalta. Tök nagy szerencse, hogy így alakult, mert nagyon alapos, precíz és ráadásul nagyon jó arc. Örülök, hogy megismertük.
Néhány zenekar meg-meg említette, hogy beleadtak mindent, ám némi saját technikai malőr befolyásolta a műsoruk előadását. Ti hogy éltétek meg a magatok szereplését? Sikerült mindent kihoznotok a lehetőségekből?
Kutor: Az egyik próbánk nagy része azzal telt, hogy nem töltött be a project-file a laptopon, ami a komplett nagyzenekarért, metronómért, a csellók effektezéséért és monitorért felelős. Emiatt még a B-tervünkkel együtt is rendesen aggódtunk, hogy ez ugye nem fog megismétlődni… Hála az égnek végül minden működött.
Barabás: Ahogy Kutor mondja, a technika szokásos ördöge elért minket a próbán, amikor az otthon gond nélkül működő projekt nem nyílt meg. A koncertre azt a trükköt alkalmaztam, hogy otthon megnyitottam (a próba után otthon ismét semmi baja nem volt), és koncertig megnyitva hagytam [nevetés]. Végül ez bevált, és az eddigi egyik legsimábban lefutó színpadra állásunk volt.
Mennyire érzékeltétek a zsűri által is említett fesztivál-hangulatot a színpadon?
Anett: Az utolsó dalnál kiesett a fülemből az a k*a drága fülesem és véletlenül még rá is léptem, úgyhogy lábon kihordtam egy mini infarktust a Slaves to a Dream közepén. Amikor végeztünk, azonnal berohantam az öltözőbe megnézni, hogy jól van-e szegénykém (de jól van) [mosoly], ezért egy szót sem hallottam a zsűriből. Utólag megkérdeztem a többieket, akik valamit próbáltak belőle idézni, de ezt a fesztiválhangulatos részt pont nem mondták.
Kutor: Fesztiválhangulat talán abban jelent meg leginkább, hogy ugye folyamatosan váltották egymást a zenekarok, ment a pakolás, a koncertek alatt a következő zenekar már hozta elő a cuccait, pörgős volt a helyzet.
A számomra meglepő módon elég rövid volt a beállás a minden zenekar számára, a tiéteket is még éppen elkaptam. A hangzás mégis meglehetősen jó volt. Ti jól hallottátok magatokat? Illetve, szerintetek, ez befolyásolta-e a megszólalásotokat?
Kutor: A magam részéről a valaha volt Leecher-koncertek nagy százalékában, amikor még nem volt fülmonitorunk, semmit sem hallottam magamból, ezért mára már süketen is egész jól le tudnám játszani a részemet [nevetés]. Szerencsére ma már a komplett keverésünk előre elkészül a próbán és a helyszínen már csak a helyi adottságokhoz kell igazítani – ezért is ilyen gyors.
Barabás: Évek óta azon dolgozom, hogy teljesen önálló és független hangosításunk legyen, ez most az igazi dob helyett Nular szereplésével 100%-ban megvalósult. Azért is volt ilyen rövid a beállás. És ennek ellenére azért szólt ilyen jól, mert próbán már be van lőve az aranykezű hangosítónk Fazakas Zsolt által, a helyszínen csak apróságokat kell állítgatni. Nagy büszkeség tölt el, hogy sikerült végre ide jutni a technikánknak, rengeteg energiánk van benne.
Ahogy figyelemmel kísértem most és tavaly az eseményeket, a zenészek egy része nagyon érzékenyen reagált a zsűri szavaira – oké, ti ezt most kevésbé hallottátok. Mégis, mennyire tetszett nektek, amit hallottatok magatokról, ami javaslatot megfogalmaztak felétek?
Kutor: Én örültem volna több és hosszabb véleménynek, végül is éppen az az egyik haszna egy ilyen rendezvénynek, hogy tapasztalt személyektől lehet valamilyen konstruktív kritikát kapni. A kritika fő pontja ebben az esetben az volt, hogy a Gábor hörgése sok a zenéhez – dalszerzőként egyébként én is másfajta hörgést írtam eredetileg, de az gondolom, hogy az ő színpadi jelenléte többet ad a koncerthez, mint amennyit esetleg valaki szemében (fülében) elvesz a dalokból. De hát ízlések és pofonok…
Volt-e már időtök elemezni, tanulságokat megfogalmazni? Egyáltalán akarjátok, sor kerül ilyenre?
Anett: A tanulság az, hogy teljesen érthető, ha kissé összeszedetlennek látszottunk, mert azok is voltunk [nevet fel]. Jó és ütős koncertet csak úgy lehet csinálni, ha a csapat gyakorlott, összeszokott, kialakultak a saját, koncert közbeni szokások. Például néhány éve random kialakult, hogy a Messengers középrészénél mindig felmegyek a dobhoz és zaklatom a Dávét – ezt most értelemszerűen ki kellett hagyni. Ha nyerni mentünk volna, akkor ezeket [az esetleges malőröket – szer.] mind ki kellett volna küszöbölni – idén, ilyen feltételekkel erre nem volt esély, ezt jól tudtuk.
Tehát valamit már sikerült átgondolnotok. A ti előadásotokat tekintve mit terveztek másképp csinálni egy következő fellépésen?
Barabás: A zsűri kritikáját megfogadva, Gábornak megmondom, hogy az inkább magas, mint mély pigsqueel-t mellőzze inkább, és a mélyebb hörgés legyen hangsúlyos. Egyébiránt szerintem egészen helyben van már a produkciónk, főleg a pár évvel ezelőtti állapothoz képest. A jövőben a színpadkép fejlesztésére tervezünk nagyobb hangsúlyt fektetni. A relatíve statikus hangszereink miatt nehéz izgalmas látványt hoznunk, mivel Anett “rohangálása” mellett a Kutor és általam végzett hajpörgetésünk az egyetlen mozgás a színpadon. – ami kifejezetten látványosra is sikeredett, teszem hozzá.
Milyen jelzéseteket kaptatok így napok után a közönségtől, akár közvetlenül, akár a közösségi felületeken?
Anett: Valamiért mindenki fantáziáját megmozgatta a Gábor üvöltése, ez szállóige lesz lassan [mosoly]. Amúgy nekem személy szerint nagyon bejön, szerintem jó kontrasztja az ártatlan női hangnak ez az artikulálatlan halálhörgés [nevetés]. Másrészről voltak páran, akik utólag ránk írtak, hogy eddig nem ismertek minket, de ez mennyire jó volt. Amikor pedig valaki veszi a fáradtságot, hogy direkt leírja a véleményét és elküldje nekünk, az mindig nagyon jó jel nekem.
Barabás: A sokszor említett kontrasztosságon kívül én csak pozitív visszajelzést kaptam, mind a közönségtől, mind a többi zenésztől. Több, korábban számomra ismeretlen ember is mondta, hogy ránk rakták az eredetileg tervezett szavazatuk mellett a másikat.
Neveztetek már korábban? – kérdem tájékozatlanul.
Anett: Igen, 2020-ban, a Covid évében, amikor online közönségszavazós volt az egész. Nem tudtuk, vagy nem fogtuk fel, mivel jár majd, hogy tisztán online közönségszavazós lesz, mert ha felfogtuk volna, nem jelentkezünk. Emlékszem, borzalmas volt. Idegen embereket és nem is zenei témába vágó csoportokat zaklattunk, hogy szavazzanak ránk. Nem csinálnám újra soha többé. Pedig, asszem, másodikok lettünk a közönség szerint, de ebben már nem vagyok biztos.
Feltételeztem, hogy nyerni szerettetek volna, bár az előzőekből kiderült, hogy nem egészen így álltatok a zenei versenyhez. De azért megkérdem, hogy most, néhány nappal később hogyan értékelitek a szerepléseteket a zenekar sikere szempontjából?
Anett: Ez most lehet, hogy furcsa lesz, de – mint említettem – nem kalkuláltunk a győzelemmel. Mármint érted…, nem az a dobos dobolt mögöttünk, akivel évek óta összeszoktunk. Kettőt tudtunk Nularral próbálni, amiből az egyiknek a háromnegyedében elromlott valami cucc és csak néztük egymást majdnem az egész próbán. Gábor is csak az utóbbi 3 koncerten volt velünk, ráadásul az elmúlt évben kevés fellépésünk is volt. Ez már alapból az a kiindulás, hogy nem tudsz olyan profi lenni, ha belegebedsz se, mint kellene. Visszanéztem pár napja a videókat és egyértelműen látom én is. 2019-ben, amikor 20 koncertünk volt egy évben, sokkal jobban együtt voltunk. Feltehetnéd a kérdést, hogy akkor minek jelentkeztünk. – Dehogyis teszem, mert örülök, hogy ott voltatok és egyre többen ismernek meg titeket! – Hát azért, mert ez az egész rendezvény, meg a Barba-színpad túl vonzó volt ahhoz, hogy kihagyjuk [nevetés]. Tulajdonképpen most realizálom, hogy megvalósult a habos-babos rózsaszín zenészálom: mi annyira szeretünk zenélni, hogy nem is nyerni mentünk, hanem… zenélni!
Elégedettek vagytok a lehetőséggel és a szervezéssel? Mi a véleményetek egyébként erről a rendezvényről, mint tehetségkutatóról, vagy versenyről? Nekem tetszik, hogy hogy elvileg – ha éppen nem ilyen hasonló stílusban mozognak a bandák, akkor – az érdeklődők szélesebb köréhez juthatnak el.
Anett: Azt, hogy a bandáknak kötelezően meg kell venni a jegyeket, amiket aztán nekik kell a közönségre tukmálni, borzasztónak tartom mindig, amikor ilyesmivel találkozom. Azt sem szeretem, amikor szavazatok alapján dől el egy verseny, bár ezt már fentebb említettem. Értem az elméletét, hogy akinek sok a rajongója, az valamilyen szempontból ütősebb zenekar, mint az, amelyiknek nem, de ha ez átfordul abba, hogy ki tudja több barátjából kizsarolni, vagy kinyomasztani, hogy szavazzak, vagy jöjjenek el a koncertre, ott már elvész a lényeg. Ezeken kívül szerintem teljesen rendben volt a szervezés, precízen lement minden, a technikai személyzet is nagyon segítőkész volt. Ha a fentieket nem nézzük, ez az egész egy jó koncepció, jó lehetőség bemutatkozni, kapcsolatot építeni és az sem utolsó, hogy a győztes díja, lássuk be, elég menő.
Hogy látjátok most, jelentkeztek jövőre is?
Barabás: Ha úgy érezzük, hogy tudtunk fejleszteni a produkciónk minőségén, szerintem mindenképp megfontoljuk. Bár így, hogy többször is a sokadik helyezést értük el, lehet, hogy azt a tanulságot kell levonnunk, hogy nem minket keresnek. Másik zenekarral ettől függetlenül és szerintem jelentkezek jövőre, a Barba-színpadán játszani sok-sok metálzene kedvelőnek igazán csábító.
Meséljetek a következő hetek-hónapok programjáról! Merre játszotok mostanában?
Kutor: Sajnos az utóbbi években nem aranykorát élte a zenekar, részben a menedzsment, a szervezés kiesése miatt. Most az olvasókhoz fordul: Ha menedzserként, koncertszervezőként olvasod ezt az interjút és bejön a zenénk, örömmel várjuk a jelentkezésedet. [nevetés] – Hát én is kérem, hogy adjátok tovább!
Barabás: A menedzsmentünk fokozatos leépülése miatt most tavasszal jött el az a pont, hogy eldöntöttem, kezembe veszem a szervezést. Őszre legalább egy kisebb bulit szeretnék beszervezni, illetve tavasszal valami nagyobb szabású koncertet összerántani.
Várjuk a híreket! Köszönjük az interjút és további sok sikert kívánok!
