rattlead.hu
„2120-ban járunk. Az elmúlt évszázad katasztrófáinak túlélői új reményre lelnek. Amit sok próféta megjósolt, és amit a népek vártak, végre valóra vált. A Messiás visszatért, hogy elvigye az embereket az Ígéret Földjére. Prófétáival, Rayzonnal, Zach Volcanic-kal és Smoky 616-tal, valamint felekezetével, a Wasteland Klánnal együtt a Megváltó útra kel, hogy még több követőt és szövetségest gyűjtsön. Lilith, a bukott démon is felébredt, és a csapattal tart. Fémes szárnyait széttárva, lebilincselő énekével szirénként csalogatja a túlélőket a világ minden szegletéből. Ők öten közös küldetésen járnak, hogy beteljesítsék a próféciát, és üzenetükkel az önbizalom szikráját csiholják a megmaradt emberiségben. Hagyd el a régi isteneket, és csatlakozz a Wasteland Klánhoz!” – olvasható az öndefinitív kinyilatkoztatás a csapat honlapján.
Elvileg új bandáról van szó, amelynek azonban előtörténete is van. Jómagam 2019-ben írtam egy Dying Gorgeous Lies nevű heavy/thrash csapat mindmáig utolsó albumáról, a The Hunter and the Prey-ről (itt), illetve interjút is készítettem Lisa Minet-vel, a zenekar énekesnőjével (itt). Később sajnálattal értesültem róla, hogy a német formáció megvált frontemberétől, amely lépést követően nagy csend övezte őket. A DGL ismerői számára nem cseng idegenül a Wasteland Clan név: az együttes követőinek, rajongóinak táborát hívták így, így az új banda is sejthetően valamilyen szinten folytatása, utóda a 2010-es években három nagylemezt megjelentető brigádnak.
És valóban, a ritmusgitáros Marcel „Mashl J.” Völkel újjászervezte a csapatot, és erősített rá a már korábban is létező posztapokaliptikus imázsra. A főnök körül a teljes csapat kicserélődött: az említett új „próféták” közül Rayzon (eredeti neve Sebastian Hümmer) szólógitáron, Zach Volcanic (Andreas Niemczyk) basszusgitáron, Smoky 616 (Adrian Heckel) dobokon játszik, azokért a bizonyos szirénhangokért pedig Lilith Foxot (Elisa Fuchs) illeti dicséret.
A muzsikusok öltözéke, sminkje a Mad Max filmek világát idézi. A korábbiaknál marconább arcok érkeztek, ezzel szemben a zene dallamosabbá vált, ami alapvetően a két énekesnő stílusa közötti különbségből adódik: míg Lisa férfiasan hörgött, Lilith tiszta hangokkal bájol el bennünket. Az új frontember több hangfekvésben is otthonosan mozog: egyes dalokban az egykori Demon Incarnate-es Lisa Healy meleg, bársonyos orgánuma köszön vissza (The End of Time, Fight Fire with Fire, Emptiness), máshol Lilith dögös, popos altra vált (Dark Matter, Rising Storm), ahol a verzerészekről még a Guano Apes-es Sandra Nasić is eszembe jut; de a frontleány számára a magasabb regiszterek sem jelentenek problémát (Go to Hell). E lágyságot a hangszeresek, elsősorban Mashl J. szigorú, hörgő vokálja ellenpontozza, az olyan nótákban pedig, mint a Who I Am vagy a Gods of War, a két főszereplő duettet énekel, válaszolgat egymásnak.
A dalok sorát nyitó címadó némileg meglepő módon zongorafutamokkal kezdődik, de aztán gyorsan ráállnak a jól kitaposott ösvényre: pörög a kétlábdob, reszelnek, hasítanak a gitárok, a zene masszájába férfihörgés vegyül. Ígéretes alap, azonban hamarosan kiderül: a legtöbb nótában helyet kap valamiféle felpuhulás: zongora-, akusztikus gitár- és/vagy csellóbetét. Kedvenc dalaim az albumról a Dark Matter, a remek riffhengerrel és agresszív szólóval maga elől mindent elsöprő Fight Fire with Fire és a Gods of War, amelyben több férfihang is igyekszik elnyomni Lilith szólamát.
A Dying Gorgeous Lies zenéjében annak idején a nyers durvaság fogott meg, a Wasteland Clan muzsikája a maga fogósságával azonban közelebb áll hozzám, hozzátéve, hogy Lilith az operisztikus magasakat nyugodtan kihagyhatta volna a repertoárjából (szerencsére nincs túl sok belőlük). 
Emlékezetes dalok, egészséges keménység, felejthető borító. Mindezekért nálam összességében erős négyes, már-már négy és feles osztályzat jár.
