Sharon den Adel: "Az orosz-ukrán háború valójában mindenki háborúja"

Fémcsajok

2022. február 24-én egy nyolc éve tartó konfliktus eszkalálódott Ukrajna és Oroszország között. E szomorú esemény kapcsán főleg a Donyeck térségéből származó Jinjer beszélt, azonban a többi zenekart és előadót sem hagyja hidegen a téma. Ezúttal a Within Temptation frontasszonya, Sharon den Adel fejtette ki véleményét a témával kapcsolatban - a holland együttes a Download fesztiválon lépett fel, a buli előtt pedig a Rock Sound kapta mikrofonvégre az énekesnőt.

A Wireless című dalunk ezt a témát boncolgatja.

- kezdte sorait Sharon. A szóban forgó szám májusban debütált, és igencsak erősre sikeredett, mind zene, mind szöveg tekintetében. 

Amikor a háború kirobbant Ukrajnában, a stúdióban voltunk és dalokat írtunk, így született ez a szerzeményünk is. Egy katonáról szól, aki elindul a háborúba - meg van győződve arról, hogy a jóért cselekszik, ám rájön, hogy mind a média, mind a kormány hazudott neki. És nem fordulhat vissza, hiszen a katonai ruha már rajta van. Nem mehet előre, sem hátra, mert ott vannak mellette a bajtársai, akik sorra halnak meg a csatatéren. Ez az, amit most mi megpróbálunk tenni: rávilágítani bizonyos titkokra, amelyek a háborúval állnak kapcsolatban. Mesélők vagyunk, akik felerősítenek egy érzelmet, amelyet az emberek éreznek ebben a helyzetben. 

Azonban nem az a cél, hogy ezt a háborút használják fel a sikerek elérésére.

Ez nemcsak az oroszok és az ukránok háborúja. Sokak szerint mindenkié, és én ezzel értek egyet. Hiszen mindez a közelünkben zajlik, és kijelentették (az oroszok), hogy nem állnak meg Ukrajnánál, már Kijevben vannak. Kijev pedig csak néhány óra repülőútra van a mi otthonunktól. Tehát ez a mi háborúnk is. Úgy vélem, tisztában kell lennünk azzal, hogy ez mindannyiunk számára veszélyt jelent. Mi pedig beszélünk, zenét írunk róla. 

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémcsajok nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.