Geist of Ouachita – Imprisoned in the Graven Wood (2023)

Fémforgács

Érdekes nevet választott magának a Geist of Ouachita és még egy tucatnyi egyéb projekt agytrösztje Roanoke. Ez a név egy a mai Észak-Karolina partjaitól nem túl távoli szigeten élő algonkin indián törzstől származik. Ez volt az első újvilágbéli föld, amelyre az angolok egy állandó jellegű kolóniát szerettek volna alapítani. 1585-ben partot is ért a hajójuk, a helyi indiánok is jóindulatúnak tűntek a sápadt arcúakkal szemben, azonban 5 év múlva ugyanazt a hajóskapitányt síri csend fogadta, amikor ismét elérte a sziget partjaira. White kapitány a kolóniát teljesen elhagyatottan találta. Az egyetlen nyom egy “CROATOAN” véset volt egy oszlopban, valamint egy fába vésett “CRO” szótöredék. Máig nem találtak magyarázatot arra, hogy több száz ember, hogyan képes ilyen nyomtalanul eltűnni, ráadásul egy szigeten. A többi szigeten is kutatták az embereket, sőt magán a kontinensen is folyt a keresés, de a két feliraton kívül semmi érdemlegeset nem találtak azóta se. Persze vannak teóriák, feltételezések, némelyik komolyabban vehető, némelyik kevésbé, de konkrétumot máig nem tudni. Szóval érdekes nevet választott magának Roanoke, akinek az Imprisoned in the Graven Wood lesz a debütáló albuma a Geist of Ouachita név alatt.

Kezdjük azzal, hogy ez a projekttúltengés sokak agyában riadót fújna, mivel ez egy olyan csapongó lelkületű alkotóról alkothat képet, aki nem igazán tudja még, hogy melyik az ő útja. Emberünk 3 éve kezdett el zenélni, így nyugodtan mondhatjuk azt is, hogy covid projektről van szó. A Geist of Ouachita még ennél is fiatalabb egy évvel és eddig egy megosztott kiadványt tudhat maga mögött, még az idei évből. Szóval a patina még hiányzik, de ettől függetlenül szerintem balgaság nem adni legalább egy hallgatásnyi esélyt az új formáknak. Sose lehet tudni, hogy mire bukkanunk. Ráadásul azt kell mondjam, hogy ezúttal (is) kifizetődőnek bizonyult ez az aranyszabályom. Az Imprisoned in the Graven Wood ugyanis egy igazán megkapó melodikus black metal album, aminek egyszerűen tökéletes lo-fi hangzása van.

Azt hiszem talán az is lesz a legjobb, ha rögtön a hangzással kezdem, mivel úgy vettem észre, hogy ez az első számú dolog akkor, amikor egy viszonylag nyersnek mondható black metal album emészthetőségéről van szó. Itt dől el az, hogy 2 másodpercig bírja a hallgató vagy bekebelezi a szénbánya. Az én személyes ízlésemnek ez a tökéletes megszólalás, ami a Geist of Ouachita albumán hallható. Valósággal pulzálnak a hangszerek, a vokál süvítése akárcsak a jeges szél átjárja a testünket és csontig hatol. A gitár nem cérnavékony, ám még sincs úgy elmosódva, hogy beleolvadjon a kakofóniába. A doboknál a leghangsúlyosabb elem a cin, ami igazán erősen csilingel valahányszor odahelyezi Roanoke az ütőt és elhihetjük, hogy jó egészséggel használja a szerkó azon részét. Szóval hangzásügyileg nagyon patent a lemez, nincs túlzott tompaság, de az átkozott modernitás se teheti be a lábát Roanoke erdejébe.

Maguk a dalok ravasz módon fogósak és változatosak. Fineszességre vagy progresszív dalstruktúrákra ne számítson senki, azonban ez nem a transzba ejtő, hipnotizálásra alkalmas fekete fém, ami 10 percen át kullog a végtelen hegyvidéken egy fáklyával a kezében. Témaváltásokra és különféle sebességgel haladó melodikus gitárfutamokra számítsunk, amelyeket hatásos törések tesznek még emlékezetsebbé. Talán ez a legnagyobb dicséret, amit adhatok az albumnak. Jól elkülöníthető, határozott tagolással rendelkeznek a dalok, kifejezetten szórakoztatóak a gyakran változó témák. A Lust of Ichor félidőnél hallható szomorúan fenséges témája még most is itt visszhangzik a fülemben. Na és meg kell említenem a már-már tradicionális heavy metalban fogant From a Tree I Hang In Chains felénél található igazán frankó néró témát.

Bőven ez az egyik kedvence momentumom a lemezről, de számos ilyen példát hozhatnék még. Már a nyitó Vampyric Exhumation dalon is olyan dalszerzéssel szembesít minket Roanoke, ami egy érett zenésztől is megsüvegelendő teljesítmény lenne. A tremolo stílus persze itt is ural mindent, a blast beat sem ritka vendég, azonban a riffek állandóan érkeznek jobbról-balról és egyik ragadósabb, mint a másik. Teljesen eredetinek nem mondanám a dolgot, többször is eszembe jutott például a Departure Chendelier, akik az ilyesfajta nyers black metalba ágyazott melódiáknak a mesterei. Nincs még ezen a szinte a Geist of Ouachita, de ha még tovább csiszolódik és ezen az úton marad Roanoke, akkor könnyen kihívójává válhat. Említhetnék még pár ilyen példát, de szerintem felesleges, különösen egy debütálásnál. Még akkor is, ha egy több projekttel rendelkező zenészről van szó. Egy másik oldalát szeretné a különböző formációkkal megmutatni Roanoke ezért inspirálódni kell valahonnan. A következő albumoknál már fel lehet róni a saját arc hiányát, noha én már most is felfedezni véltem olyan részleteket, amik egészen egyedinek mondható. Alapjáraton ez belevaló USBM mindazok számára, akik kedvelik a jenki sötétséget.

A vokál rendkívül meggyőző, szinte grandiózusnak hatnak Roanoke kiáltásai, olyannyira betöltik a teret a középtartományon süvítő, visszhanggal megküldött csatakárogásai. Némelyik igazán vérfagyasztóra sikeredett, ilyen például az A Vengeful Spirit Imbued By Hatred-ben hallható némelyik farkasvonyítása, ami után még a telihold is a szája elé tenné a kezét. Maga a hangulat kellően sötét, azonban én inkább egy lappangó depressziót vélek felfedezni a hangszerek mögött. Erről néha a már említett vokál is küld jeleket, melankóliába fogant délceg harag az, ami átjárja a lemezt. A fagy és a zord kietlenség végtelennek tűnő vidéke tele van olyan rejtélyekkel, mint amilyen a bevezetőben említett kolóniáé is. A sztoikus haraggal vegyített kietlenség illik egy ilyen lemezhez, amely ugyan nem fog új trükköket mutatni egy bejáratott black metal rajongónak, de ha tényleg éli ezt a zsánert az illető, akkor nagyon erősen ajánlott, hogy legalább egy hallgatás erejéig füleljen bele az Imprioned in the Graven Wood albumba. Nem fogja megbánni, ezt garantálom. A Signal Rex kiadónak köszönhetően kísértheti a nyárestéinket a Geist of Ouachita június 16-tól.

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémforgács nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.