Fémforgács
Elfogadom, hogy némely ortodox halál metal hívő úgy tekint a stílus melodikusabb oldalhajtására, mint aki George Michael-t dúdolgat a férfi öltözőben. Ennek ellenére a melo death mégis közelebb áll hozzám, mint a műfaj eredeti irányvonala. Az angol Countless Skies is ezen bandák táborát erősíti. A formáció története egészen 2009-re nyúlik vissza. Az akkor még Hatespire néven futó zenekar a kezdeti fellángolás után 2012-ben leeresztett, mint a léggömbök azon a gyerekzsúron ahol Pennywise a meglepetés vendég. Azonban később új felállással (és immár Countless Skies néven, amit a Be’lakor egyik nótája kapcsán vettek fel) felszívták magukat és frissült lendülettel vágtak bele a dalok írásába. Irányvonalukként a skandináv dallamos death metalt célozták meg, viszont zenéjüket az idő előre haladtáva, a progresszív elemekkel díszített fémzene irányába kormányozták. Az első kiadványukat 2014-ben jelentették meg egy, a banda nevét viselő kislemez formájában. Erre két évre megjelenő első nagylemez, a New Dawn, noha remek kiadvány volt, de az együttes a 2020-as Glow lemezzel találta meg igazán a saját hangját. Ezen albumon már jobban kiforrottak a progresszívabb zenei megoldások, nagyobb hangsúlyt fektettek a harmóniákra is. Az biztos, hogy a banda nem kapkodja el az alkotói munkálatait, mert idén május ötödikén dobta piacra a Willowtip Records a Resonance című harmadik nagylemezét.
Valójában ez az új kiadvány mégsem annyira új, mivel az előző két lemezből merítkezik, mint egy élő stúdió felvétel, viszont mielőtt még duzzogva a sarokba dobnánk a lemezt, bőven van itt újdonság! Az anyagon közreműködik Arianna Mahsayeh csellista (aki már dolgozott együtt a bandával a Glow című lemezen), valamint a dalokat extra melódiákkal itatták át, amiket kifejezetten a csellóhoz igazítottak. Tehát a hölgy oroszlánrészt vállalt hangszerével a dalok megfűszerezésében. Mindemellett a zenekar zenei tudása is jobban megérett, így az alapvetően erős dalokat még profibban, még kidolgozottabban játszották fel. Így igazából nagyon is volt oka ennek a lemeznek és meg is érte ezt a kiadványt elkészíteni. A banda eddigi lemezei tagadhatatlanul elismerésre méltóak voltak, de azért én hiányoltam belőlük azt, ami valóban kiemeli a dallamos death metal zenekarok sokaságából. A Glow lemez már elég jó irány volt, viszont a Resonance ezt most megfejeli, még ha nem is tekinthető teljes mértékben új lemeznek. Aki ismerték a korábbi anyagiakat, annak nem kell bemutatni azokat a csodálatos borítókat, amikkel zenekar a lemezeiket ékesítette. Az korong képi világát újfent Carl Ellis grafikus készítette, aki ismét egy grandiózus, pompás színvilággal rendelkező művet hozott össze a banda számára. A grafika is árulkodik, hogy a muzsika egyfajta szellősebb, derűsebb koncepciót fog követni, mint a fagytól didergő skandináv melodic death metal bandák zenéi. Ezt igazolva a Countless Skies valóban egy pozitívabb, dallamosabb koncepciót tudhat magáénak a progresszív felfogás jegyében.
Ezen az élő felvételen a korábbi két nagylemezből válogatva öt tétel kapott helyet. Az első szerzemény a New Dawn lemezről a Daybreak című nóta. Őszintén, ami legelőször megragadt az a vokál-szekció. Ross King (gitár, hörgés) hangját tökéletesen kiegészíti Phil Romeo (basszus, ének) hangja. Igazából a hörgés szinte elhanyagolható lenne, nem is építenek rá túlzottan, inkább a nóták marcona halálfém arculatát hangsúlyozzák ki ezzel, de roppant finom módon. Szinte már power metalos érzetet kelt a tiszta ének és a galoppozó futamok, de ne csaljon meg minket ez az érzet! A nóták nagyon is megtartották halálfém élüket, még ha a dallamosabb irányvonalról is van szó. Nagyon élvezetes és lágy harmóniák fogadnak minket. Ezeken gördülünk tova a Glow lemezről ismert Summit nevű darabra. Itt egy kicsit hagyományosabb formulák fogadnak minket. Kvintek és blast beatek, de James Pratt (gitáros) játékával érezhetően kidogozottabb lett ez a dal is. Nem utolsó sorban a kiemelkedő kórusok és Arianna cselló játéka (ami az egész felvételen kíséri a gitárokat) szintén sokat adott hozzá ehhez az amúgy igen kiváló alkotáshoz. A soron következő Glow című nóta egy igen komplex szerzemény (ami három egybefüggő tételből épül fel). Szépen felvonultat minden megoldást a progresszívabb fogásoktól a hagyományosabb death metal részekig. Zongora, akusztikus gitár csillogó hangja egészíti ki ezt a húsz perces tételt. Talán ez a darab a legkedvesebb a számomra. Egyszerűen gyönyörűen van felépítve, a szám közepe felé hallható témaváltás pedig elhozza a katarzist. Ilyen pillanatokért kedvelem a melodic death műfajt és ezt a Countless Skies maradéktalanul le is hozza nekünk. Ha már dicsértük a pengetős hangszereken játszó muzsikusokat ne feledkezzünk meg a zene ritmusát biztosító ütősről sem. Nathan Robshaw játéka szépen simul a felvételbe. Melegen és szépen szólnak a dobok. Remek hangmérnöki munka keze nyomát dicséri, hogy nem viszi el dob hangzása a figyelemet, de még is érezhetően ott van. Odateszi magát úgy, ahogy el is várjuk azt egy ilyen minőségi zenénél. A szerzemények sorozata a Wandererrel folytatódik. A kicsit az Insomniumra emlékeztető megoldások ellenére csodálatos átiratát hallhatjuk ennek az első korongon megjelent dalnak. A számok sorozatát a Tempest zárja. A borító képi világát megjelenítő hullámok nyugodt zöreje vezeti fel a nótát és ezt a harmonikus érzetet maga a zenemű sem töri meg. A kiegyensúlyozott és letisztult hangzás borostyánkövébe zárt könnyed és ragyogó dallamok birtokolják ezt a szerzeményt is. Úgy vélem, hogy ez a fajta megközelítés a zenekar sajátjává lett.
Ha ennek ellenére a Countless Sikes megtartja a dalainak a melodeath arculatát, akkor a Resonance nagylemezzel belépőt kaptak az irányzat azon nagy nevei közé, akikre érdemes lesz odafigyelni. Annak ellenére, hogy egy olyan „válogatásról” van szó, ami igazából két lemezt ölel fel, mégis úgy látom, hogy ezek a tételek nagyon is megérdemelték, hogy ilyen formában is elkészüljenek. Nekem nagyon élvezetes perceket szerzett a kiadvány, amit mindenféleképpen ajánlok a stílus dallamos formáját képviselő zenekarok rajongói számára (Insomnium, Omnium Gatherum, Be’lakor, Duskmorn kedvelők előnyben). Reméljük, hogy a teljesen új dalokat tartalmazó korong hamarosan ránk köszönt és nem kell megint annyi évet várni rá. Viszont addig is a Resonance bőven kárpótol minket.
