Fémforgács
Anyák napja révén, minden igyekezetem ellenére is lekéstem a nyitó Concrete Winds-et. Nekem tehát in medias res kezdéssel indult a buli a Bölzer-rel.
A svájci illetőségű Bölzer nagyon hamar hírnevet szerzett magának aszíntéren. Ez nem véletlen. Sok jó zenekar van manapság, minden stílusban. Mindenki hozzájut mindenhez, csak pénz kérdése az egész. A felgyorsult világban napról napra lemezek tömege zúdul ránk. Ehhez párosul, hogy akár otthoni körülmények között is bárki felvehet egy lemezt anélkül, hogy bármilyen külső szűrőn átmenne a dolog. Talán ezért értékelődnek fel azok a csapatok, akik nem csak zeneileg teszik oda magukat, hanem tartalommal, szellemiséggel töltik meg a produktumot. Az arra értő fül/lélek pedig kap az ilyen után, mivel a dömpingben ezek jelentik a kapcsolódást egy olyan metal-os világba, ahol az egyedi megközelítés, a misztikum, az érzelmi plusz is megjelenik a zenei tartalom mellett. A svájci Bölzer ilyen.
A csapat demoja, de mindinkább az az követő két EP (Aura, Soma) hordozta az előzőekben felvázolt sajátságokat, hovatovább kiválóra sikeredett. A három korai kiadványt követő bemutatkozó nagylemezzel pedig, bebetonozta magát a csapat nálam. Bár a zenét alapvetően egyszerű berakni a blackened death metal skatulyába, a hangzás mégis egyedi, azonnal felismerhető.
Nincs könnyű helyzetben egy két tagú formáció, de a frontember KzR-nek sikerült lekötni a figyelmet. Kiállása, attitűdje vonzza a tekintet. A csapat sokkal hosszabb programot adott, mint gondoltam.
Ha jól számoltam, a játékidő 40 perc felett volt. Egy ilyen előadásról nincs sok értelme számokat kiemelni. Azonban az The Archert azért említeném mégis, mert a sokan fujjogtak a tiszta énekre az album megjelenésekor. Annak ellenére, hogy szerintem ez az egyik legjobb nóta, amit valaha a csapat megírt. A szerzemény élőben még letaglózóbb volt. Zseniális! Ezen a koncerten nem volt más, csak a zene és a közönség. De ennél itt nem is volt többre szükség. Emelem kalapom.
A svéd Watain-t, bár ismertem, nem (volt) rendszeres vendég a lejátszómban. Ennek az okát magam sem tudom, Pedig a 2007-es Sworn To The Dark (ezzel ismertem meg őket), illetve az ezt követő Lawless Darkness kimondottan tetszett. És a későbbi lemezeket is meghallgattam. így a koncert után azt mondom, a hiba az én gépezetemben volt. Többek között, ezért szeretek még mindig nagyon koncertre járni. Vannak csapatok, melyekhez a kaput az élő találkozás jelenti.
Nem árulok zsákbamacskát. Bár a Bölzer miatt érkeztem, a Watain buliját legalább annyira élveztem. Annak ellenére, hogy nehéz párhuzamot találni a két csapat között előadásban. Mivel nem szoktam teljes koncert videókat nézni, nekem itt minden új volt amit a svédek színpadon műveltek. Engem megvettek kilóra ezzel az egész koncepcióval.
A koncert valóban egy “fekete mise” volt, minden túlzás nélkül. A performansz a gyönyörű színpadkép első felében helyet foglaló fáklyák meggyújtásával indult, hogy aztán azt a fáklyát, mely a többi meggyújtására szolgált a frontember egyből, laza természetességgel be is hajítsa az első sorokba. Aztán volt itt még minden, ami black metal “klisséknek” ingere: fordított-keresztelés, művér stb. Bár nem vagyok híve a “túlzó” dolgoknak, ezt az előadást annyira élveztem, hogy nem tudok belekötni a dologba. Ez így teljes, szerves részét képezve a Watain előadás módjának.
De ez az egész színház mit sem ért volna zseniális előadásmódja és a remek nóták nélkül. Kezdem a csapattal. Bár először meglepődtem, hogy Erik, a frontember milyen kicsinek tűnt a többiekhez képest,a későbbiekben ez még külön pompát is adott a dolognak. Ahogy az énekes folyamatosan fröcsögte ránk a zenekar attitűdjének minden szennyét, olyan volt, mint valami pokoli drogmámorban fürdő hadvezér, akit hű társai, lovagjai vesznek körül. Zseniális volt! Az egész bagázs kitett magáért, de főleg a folyamatosan headbangelő Alvaro Lillo, akinek ritkuló hajkoronája hatalmas szakállával párosul.
Ehhez jött még egy tökéletes arányos hangzás és egy remek setlist. A csapat a hagyományos black metalos témák közé, olyan fogós headbangelős részeket szór, hogy le a kalappal. De játszi könnyedséggel váltanak black’n’roll-ba is, ahol számomra egyértelmű a Carpathian Forest hatása.
Az estét a Night Vision gyönyörű dallami nyitották, majd a tavalyi Ecstasies in Night Infinite címadója következett. A tavalyi albumról csupán még két nótát vettek elő (The Howling, Serimosa), a többi track kapcsán a múltból szemezgettek. Számomra egyértelműen kiemelkedett a Sworn to the Dark címadója, illetve, a művérrel megtámogatott Devil’s Blood. A csúcspont pedig a Lawless Darkness közel hét perces monstruma a Malfeitor jelentette. A begyorsulós, kétlábdobos rész a nóta közepe táján, aztán a csodás gitártéma, totál katarzis volt! A best of programot a szintén kiváló, Waters of Ain zárta.
Ez az este merő erődemonstráció volt, két teljesen különböző aspektusban is. Amíg ilyen zenekarok vannak a színtéren, kár izguni. A fekete fém köszöni jól van, ezek a csapatok pedig magasra emelik a zászlaját.
Fotók: metal.hu, Vidani Photo, kiadói archívum
