Fémforgács
Ha röviden, stílszerűen, egy mondatban szeretném jellemezni e recenzió tárgyát, akkor csupán ennyit írnék:
Ez itt a Storm the Studio kettes lemeze, nem tudok betelni vele.
Hogy honnan vettem ezt a betelős szófordulatot hamar kiderül, ha meghalljátok a nyitó nóta, vagyis A világ közepe refrénjét. De ne szaladjunk ennyire előre!
Ha valaki nem lenne képben a zenekarral kapcsolatban, akkor ejtek róluk néhány szót. A Storm the Studio megalakulásakor azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy az egykori, kultikus The Bedlam három tagja, jelesül Fodor “Fodi” Zoltán (ének), Hankó “Judy” Zoltán (gitár), Újvári Péter (dob) egyesítette itt újra erőit, kiegészülve Binges Zsolt (Fish!, Tulpa) basszusgitárossal. 2019-es, cím nélküli bemutatkozó albumukkal pedig bizonyították, hogy van potenciál a formációban. A “nyuszis” lemez megjelenését követő évben, tehát 2020-ban, még az élő debütálás előtt csatlakozott hozzájuk Csányi Szabi (Black-Out) gitáros. Azóta ez az öt fő alkotja a zenekart. És nemrég, a GrundRecords gondozásában napvilágot látott a szimplán II. címet viselő új korongjuk. 11 nóta 42 percben. Szerintem teljesen ideális. Főleg, hogy milyen 11 nóta ez! A lemez minden tekintetben egyenes folytatása a debütnek: nem változott sem a zenei stílus, sem a minőségi dalszövegek. Továbbra is grungeos, progos felhangokkal teletűzdelt kortalan rockzenét játszanak a srácok, ami inkább rokon az első Nomad album világával (amin ugye még Fodi énekelt), mint a The Bedlaméval. Szövegileg pedig újra csúcsformában van Fodi! Legutóbb a Hangpróbán a From the Sky dalszövegeit sokan illették kritikával, nos, az ő figyelmükbe ajánlom ezt az albumot, hisz szerintem Fodinak sikerült ismét úgy megfogalmaznia gondolatait, hogy azok ne legyenek szájbarágósak, túl direktek. Emiatt előre elnézést kérek mindenkitől, ha a továbbiak egy irodalomóra hangulatát fogják idézni, de ezúttal szeretnék kicsit többet foglalkozni a dalszövegekkel! Ugyanis az összes dal szövegében vannak kulcsmondatok, egyes sorok, kifejezések pedig olyan nosztalgikus emlékeket hívtak elő belőlem, ami által hamar hozzám nőtt ez a lemez. Pedig bevallom, az első 1-2 hallgatásnál úgy éreztem, hogy nem fog hozzám olyan közel kerülni, mint a nyuszis korong. Aztán viszont egyre jobban elkezdett működni és most már nem tudnék választani a két lemez között!
A világ közepe zenei és szövegi szempontból is berúgja az ajtót. Jó tempójú, igazi kezdő nóta! Igazából egy sláger. És ezek a kezdő sorok:
„Hot dog, jazz
apokalipszis
felnőttkorú
infantilis,
Nézem az embertömegeket
A zombi nem átvitt értelem.”
A vége felé pedig egy easter-egg is befigyel, bár tény, hogy kell hozzá egy kis általános műveltség, vagy pontosabban filmek iránti érdeklődés. A sárga taxi és a „De a végén Travis megmenti Iris-t” sor alapján megidéződik minden idők egyik legnagyobb kult-mozija, Martin Scorsese 1976-os rendezése, a Taxisofőr, mely film bebizonyította, hogy Robert De Niro generációja egyik legnagyobb színésze! De lépjünk kicsit vissza az infantilis szóhoz. Nem túl gyakran hallani dalszövegekben, ugye? Gimiben második nyelvként a spanyolt választottam és “tanultam” két évig. A csoportban összegyűlt a “kemény mag”, nem mindig tudtunk rendesen viselkedni az órákon és olyankor, az általunk egyébként nagyon tisztelt Tanár Úr (Señor Professor) mindig ezt mondta, nagy fejcsóválások közepette: „Infantilismo, chicos”. Valamennyi, sajnos, vagy szerencsére a mai napig megmaradt az infantilis énemből, de nem gondoltam, hogy ez a szó, ami ilyen emlékeket ás elő belőlem, egy magyar zenekar dalszövegében bukkan majd fel!
A Narancs napfény „Korai öröm a vízen” sora már egyetemi éveimet juttatja eszembe, amikor is az egyik MEN-en (Miskolci Egyetemi Napok) a piros Rockwell klubban, hajnali 1 körül, teljes extázisban, félmeztelenül adtam át magam a Korai Öröm zenéjének. Minden komolyabb tudatmódosító szer nélkül. Na, jó, pár Hubi és sör volt azért bennem. 😀 Nyilván a szöveg itt nem a zenekarra utal, de nekem ezt (is) jelenti. A refrén alatt hallható háttérvokál pedig azt, hogy végre újra hallani lemezen, amit már annyira hiányoltam, az ezer közül is felismerhető, Csányi-tesók féle háttéréneket. Igaz, ezt most csak Szabi prezentálja, Zoli nélkül, de nem vagyok telhetetlen! Zeneileg ez a nóta egyébként Red Hot Chilis ízekkel operál, bár igaz, hogy ahol Zsolti bőgőzik, ott óhatatlanul beugrik Flea bácsiék neve.
A Szellem a gépben refrénje párhuzamba állítható az István a király: Oly távol vagy tőlem (és mégis közel) dalával. A Meztelen szerintem az album egyik központi tétele. A dalszöveg megmagyarázza a borítót, hisz „Álarcok minden alkalomra, minden alkalomra kedvező áron” énekli Fodi. A refrén egy újabb nagy igazságot fogalmaz meg, mert igen, sajnos valóban nem tanulunk a jelekből. Szabi gitárszólója is tetszik a végén, mondjuk lehetett volna kicsit hosszabb!
Hogy kezdődik már a Paranoia: „Milyen szépen beszéltek a semmiről, én inkább szemlélek messziről”. Zseniális! Jujjj, de imádom itt is Szabi vokáljait a refrénben! A Fehér egy líraibb, szinte már szakrális dal, központi gondolatának ezt érzem: „Azt hittem, ha egy szép hálót vetek, csak szép dolgokat fogok vele.” A Rituáléban több egyedi szövegi megoldás is van. A „csili csalamádé” máshol talán hülyén hangozna, itt mégsem érzem így, az allegorikus „Jekyll és Hyde idő” pedig értelmet nyer az egymondatos refrénnel: „Nem élhetsz másként, mint aki vagy”. Ez a dal zeneileg egyébként jólesően Toolos! Az utolsó versszak pedig kemény társadalomkritika, kor-és kórkép egyben! Az Álmatlan azon sora, miszerint „Minden félelmem benzinre cseréltem” kb. mindent elmond napjaink őrült világáról. Húúú, de bírom Binges briliáns bőgőzését! A Drótokon kulcsmondata: „Fogadatlan prókátor, tanácsok egy rókától”. Erről szintén egyetemi éveim jutnak eszembe. Az egyetemvárosban, nem messze a koleszunktól volt egy kisbolt. Általában oda jártunk reggelit venni a haverokkal. Az egyik cimboránk, aki politológus hallgató volt elég jellegzetes ábrázattal bírt. Általában ő is jött velünk vásárolni, szóval a bolt személyzete már ismerte látásból. Egyszer, amikor nem jött velünk, meg is kérdezte a kasszás néni, hogy „Fiatalemberek, hát a rókaképű bölcsész barátjukat hol hagyták?” 😀
Az Egó Rádió szövegéből nem tudok kiemelni egy kulcsmondatot sem, az egészében akkora telitalálat! A dal hangszerelése és lüktetése is pazar! A záró, Negyedik fal zeneisége idézi meg számomra leginkább a The Bedlamot, pontosabban az Inside Ash lemezt. Annak is a nyugisabb, atmoszférikus darabjait. A lángoló bokorról talán nem csak nekem ugrik be Mózes esete az égő csipkebokorral… Képzeljétek, még egy új szót is tanultam e szerzeménynek köszönhetően! Vicces, mert én is szenvedek benne (legalábbis a fizikai kivetülésében), de nem tudtam, hogy a miópia az magyarul rövidlátás.
Elismerem, merőben szubjektív lett ez az ismertető, de most úgy érzem, mintha ez a lemez személyesen nekem készült volna. Olyan érzéseket, emlékeket hozott a felszínre, amik e nélkül talán örökre a mélyben szunnyadtak volna! De ha megpróbálom objektíven szemlélni, hallgatni az albumot, akkor is úgy gondolom, hogy jöhet idén még bármi, de hogy a 2023-as év egyik legerősebb hazai kiadványa ez lesz, arra mérget vennék!
