Fémforgács
E heti EP sorozatunkban ismét alámerülünk a nagyvilág underground poklának mély bugyraiba. Szabadjára engedjük a nihillista érzékenység szabad pórázon tomboló OSDM, blackened-thrash, valamint új vonalasa, vérengző fenevadjait, hogy vigaszt és erőt adjanak gyámoltalan napjainkhoz.
A nihilista, sludge / doom / black / noise-punk rocker Sutcliffe Richard a brit underground egyik sötét ragyogású gyöngyszeme. Az egész mögött egy Duncan Wilkins nevű figura áll, aki olyan más alkotásairól híres (többé-kevésbé), mint a d-beat / crust-punk terrort adó Disentry és a hasonszőrű, némi black ’n’ roll ízekkel megtámogatott Balb Kubrox. E két one-man formációja már önmagukban is megérnek egy-egy misét, de mi most új projektje, a Sutcliffe Richard nemrégiben megjelent debüt-anyagának, a There Is No God But I’d Suggest To Say A Prayer Anyway armageddoját hoztuk el nektek. Zaj-művészünk egy közel félórás világvég kakofóniát szabadít a nyakunkba, amelyben lassú és nehéz, mondhatni ólomlábakon cammogó monolitikus riffei képében engedi szabadjára a világ ellen érzet haragját és öngyűlöletét. Folyamatosan kavargó zord zúzdái, dübörgő tempói, diszcore őrületi és sátánian black metalosra vett torz, pokoli énektémái, szavalásai törőképességünk határait feszegetik. Nem nagyon járunk messze a valóságtól, ha úgy érezzük, hogy egy bizarr pszichológiai kísérletnek lennénk alávetve.
A kanadai Pestis bemutatkozó demóján a death metal aranykorát hozza vissza. Három tételes anyagukon szabad pórázon tombolnak az old-school DM zakatolásai és a thrash metalos pengeéles tremolóinak nyújtásai. Intenzív középtempókban gazdag, egyben nosztalgiával teli dallamok ezek, ami minden Bolt Thrower, Asphyx, Morbid Angel rajongó számára üdvösségül szolgál. És ha valakinek nyakmerevség panaszai lennének, kezelje vele magát bátran. Hatásos!
Az Észak-Carolina-beli blackened thrash-punk trió, az All Hell két nagylemeze után hozta ki All Hail the Night című EP-jét. Kislemezükre három vadonatúj dal és három korai időszakukból való daluk átdogozott, felturbózott változatai kerültek fel, melyeken továbbra is megtartották a banda által jól ismert nyers és egyben gyilkos blackened thrash hangzást és sebességet. Az új dalok Nate Garnette (Skeletonwitch) gitáros vendégszólóival és vokáljaival készültek el. Bő 17 perces anyagukon egy igazi disztópikus ámokfutásnak lehetünk a tanúi, amiben nem kímélnek se istent, se embert.
Az amerikai black metalos Nethermost Caverns kétszámos bemutatkozó demóját, a Shadows of Seclusion-t hallgatva akár azt is elhinném, hogy a műfaj bölcsője nem Norvégia, hanem New Jersey. Demójuk auráját az elejétől a végéig átjárja a zord hidegség és a fagyos melankólia. Minden van itt amit a truv nordikus hangulat megkövetel. Közép tempós, harcias és egyben epikus fiffelések, dinamika, komor agresszió, melyek a Gorgoroth és az Immortal zenéjének zord és sivár csillogásait juttatják az eszembe. Mindezeket felöleli énekesük, Lord Ivel hidegrázós, földöntúli énekhangja, aki mondandóját valamiféle rituális transzállapotban sugározza felénk. A valamivel több mint 7 perces anyag mind kinézettre, mind pedig minőségében és hangzásában egyaránt a ’90-es évek fajtiszta black metalját hozza.
Kicsit meglepődtem, amikor a skót Exdestrier debütáló EP-jét megkaptam. Nem csak azért, mert piszok jó blackened sludge/doom metalt nyomnak, hanem inkább azért, mert a zenekarban olyan figurák találhatóak, mint a Tommy Concrete (ex-The Exploited, ex-Tommy Concrete and the Werewolves, ex-Jackal Headed Guard Of The Dead) énekes/gitáros, Chris Smith (ex-Jackal Headed Guard Of The Dead, ex-Lords of Bastard) basszusgitáros és Didier Almouzni (ex-Dragonforce, ex-Razor Of Occam) dobos. E három név külön is igen figyelemre méltó, nemhogy egy bandában. Nos, embereink Glorious Barbarism címmel ellátott EP-jükön mindent felsorakoztatnak, ami eddigi zenei repertoárújukban megfordult. A doomtól az extrém metalig, valamint punk/hardcore-ig, mindent. Ezekhez, amolyan bónuszként jönnek még dalaik túlnyomórészt black metalból és az iszapos sludgeból kombinált elemei, Tommy Concrete mennydörgően mocskos éneke és témáik vad dinamikája, melyek néha harci indulókként, vagy épp a végzetharangjaiként zúgnak. Az egész EP-nek van egy komor, progresszíven összetett hangzásvilága, ami épp úgy barbárias, mint amennyire lehengerlően agresszív.
