Hard Rock Magazin
Amikor Don Airey 2011-ben megjelent ‘All Out‘ című szólóalbumán felcsendült Jimi Hendrix Fire című örökzöldje, egy interjúban megkérdeztem a Deep Purple billentyűsét, nem tudathasadásos állapot-e, amikor egy gitáros dalát nyomja. Airey annyit válaszolt, hogy a jó zene örök. Paul Gilbert valószínűleg hasonló szellemben gondolkodott, amikor arra adta a fejét, hogy instrumentális albumot készít Ronnie James Dio, minden idők egyik legnagyobb hatású rockénekese dalaiból.
Merész húzásnak tűnt, ugyanis Gilbertnek egyszerre négy fronton kellett helyt állnia. Meg kellett idéznie Ritchie Blackmore, Tony Iommi és Vivian Campbell gitárjátékát, ugyanakkor feladata volt interpretálni Dio énekdallamait is hangszerén. Egyszerre négy zenei világot kellett szem előtt tartani, hogy azok ne sérüljenek, érzésem szerint a vokális rész feldolgozása volt a legnehezebb feladat.
Gilbert matematikai pontossággal osztotta három részre albumát, hiszen a Rainbow, a Black Sabbath és a Dio is négy-négy szerzeménnyel képviseli magát a lemezen. A dalok szerkezetéhez nem nyúlt hozzá, sőt a gitárszólók főbb jellegzetességeit is meghagyta, Blackmore játékára különösen ügyelt, hogy változatlan maradjon, de Iommi futamait is nagyjából a helyén kezelte. Dio énekdallamait viszont szigorúan minden részletében érintetlenül hagyta, a gitár egyes nyújtásai visznek beléjük némi egyéni ízt, de az ilyen fogás egy instrumentális albumtól elvárható.
A Black Sabbath Neon Knights zakatolásában szinte hangról hangra játssza Iommi szólóját, sőt a végét pont úgy halljuk, mint a ’Live Evil’ koncertalbumon és ugyanezt tudom elmondani a Heaven And Hellről is. A Rainbow Man On The Silver Mountainje még a gitár hangzásában is hozza az eredetit, természetesen a szóló is híven idézi Blackmore stílusát, hasonló szellemben került felvételre a Starstruck vagy a Dio Holy Diverje is. A Kill The King kapott némi közönségzajt, sőt a dal elején még Dio kiáltását is megidézik pont úgy, ahogy azt teszi a Rainbow ’On Stage’ koncertalbumán. Mivel Vivian Campbell a gitárosok fiatalabb nemzedékéhez tartozik, érthetően modernebb stílust képvisel, mint Blackmore vagy Iommi. Egyértelmű, hogy közelebb áll Gilbert világához, így a Dio-dalokban Paul bátrabban nyúlt az ő szólóihoz, de azért Campbell villámgyors futamai így is felismerhetők.
Ami a dalválasztást illeti, Paul nem kockáztatott, hiszen nagyobb részben a három alakulat legnépszerűbb dalait dolgozta át. Az egyik kivétel a Black Sabbath Country Girl szerzeménye. Sokan vagyunk, akiknek nem pont ez a dal jutott eszébe a ’Mob Rules’ albumról, vagy a ’Heaven And Hell’-ről sem a Lady Evil a legismertebb dal.
Nem minden átdolgozást sikerült jól megvalósítani, ugyanis a Rainbow-tól a Long Live Rock ‘N’ Roll erőtlen lett, már ami a ritmusalapot illeti. Jó, nem minden dobos született olyan tehetséggel és energiával, mint Cozy Powell, azért hiányolom az eredeti felvétel dinamikáját és ugyanezt érzem a Kill The King esetében is, bár lehet, hogy az alkotó gondolta úgy, hogy visszavesz belőle.
Összegzés:
Ha valaki tribute albumot készít, az csak úgy izgalmas, ha valamilyen szokatlan aspektusból közelíti meg a témát. Nem mondom, hogy teljesen példa nélküli vokális szerzemények instrumentális változatait elkészíteni (például a Shadows adott ki ilyen interpretációkat), de mindenképp szokatlan. Paul Gilbertnek sikerült egy olyan albumot összehozni, amely ének nélkül is őrzi Ronnie James Dio ragyogó pályafutásának emlékét.
Pontszám: 8
Megjelenés: 2023
Kiadó: Mascot Label Group
Stílus: instrumentális rock, hard rock
Származás: Amerikai Egyesült Államok
Zenészek:
Paul Gilbert – gitár, basszusgitár
Bill Ray – dob
Hivatalos hazai forgalmazónál kapható fizikai formátumok: CD és LP.
Dalcímek:
01. Neon Knights
02. Kill The King
03. Stand Up And Shout
04. Country Girl
05. Man On The Silver Mountain
06. Holy Diver
07. Heaven And Hell
08. Long Live Rock ‘N’ Roll
09. Lady Evil
10. Don’t Talk To Strangers
11. Starstruck
12. The Last In Line
(A lemez vinylváltozatán a Country Girl és Man On The Silver Mountain nem szerepel.)
