rattlead.hu
Jobb mint a Lorne Shore??? Halljam!!!
Néhány hete olvastam az egyik zenei oldalon egy érdekes, ám erős lemezismertetőt egy ausztrál Deathcore együttesről, akiknek február 24-én jelent meg az új lemezük, Dircetor’s Cut néven. Nem igazán ismertem az együttest (eddig), viszont a cikk írója egyenesen a mennyekbe magasztalta a bandát, és az egyik kedvenc idézete sok kérdést és egy WTF(what the f**k)-reakciót váltott ki nálam. Ez pedig az volt, hogy a lemez megeszi reggelire a Lorna Shore 2022-ben megjelent Pain Remains lemezét, amely szerintem a 2022-es év egyik legjobbja lett. Nyilván nem lenne szabad bedőlnöm az ilyen clickbait-szagú ismertetőnek, de furdalt a kíváncsiság, másrészről meg az egyik olvasónk elég bátran a védelmébe vette a lemezt (mert szólásszabadság, vagy valami hasonló a közösségi médián… na mindegy).
Elkezdtem olvasni a cikket és közben belefüleltem a lemezbe is, hogy lássam, tényleg jobb-e mint a Lorna Shore.
A zenére később térnék ki, előtte legyen némi infó a bandáról. Ahogy említettem, a To The Grave egy ausztrál Deathcore banda, akik 2010-ben alakultak, habár a debütáló albumuk 2019-ben jelent meg, Global Warning címen. Az igazi WTF azonban akkor jött, amikor azt olvasom a bandáról, hogy mindegyik tagja vegán, állatvédő és aktivista. Itt már be is igazolódott a sejtésem, hogy ez a lemez miről fog szólni, és igazolast nyert a gyanúm, amitől tartottam. Itt azért azonnal megjegyezném! Nem vagyok vegán-ellenes, jómagam is állatbarát vagyok, de ahogy hallgatom a lemezt, és olvasom az infókat róla, egyből leesik, hogy igaz, nem erőteljesen és extrém szélsőségesen (bár ez nézőpont kérdése, ha a banda klipjeit veszem szemügyre és magát a zenét), de kaptunk egy vegán-aktivista-propaganda lemezt. Igen…. bizony… A banda tagjai ugyanis az alapján a koncepció szerint készítette el a lemezt, hogy az ember a legkegyetlenebb élőlény a világon, és mindent elpusztít (gondolnak itt a bolygó növény és állatvilágára). Ezzel egy bizonyos szinten egyet kell hogy értsek, mi, emberek, tényleg kegyetlenek vagyunk, de azért csak egy szűk keresztmetszeten keresztül, és egyoldalúan véleményezni egy társadalmi problémát? Nem írták meg alaposan a házi feladatukat… De ezt ennyiben is hagynám!
Lássuk magát a zenét, miután kidühöngtem magam, és felháborodásom is alábbhagyott. Ha stúdiótechnika szinten kell néznem a dolgot, akkor azt kell mondanom, minden elismerésem! Nagyon korrektül és modernül szólal meg az anyag, és a dalok is rendesen fel vannak építve tematikailag, mint ahogy az mostanság elvárnánk egy modern Deathcore együttestől. Ellenben lenne pár hizzáfűzni valóm és észrevételem. Az egyik, hogy a lemez néhol túlzóan a gitárok mélyhangzására fókuszál ahelyett, hogy egyensúlyban lenne a dalokkal. És ez picit sok nálam, rengeteg új Deathcore banda itt ássa el magát előttem. Imádom a mélyre hangolt gitárokat, de sokszor azt tartom szem előtt, hogy mennyire passzol a zenéhez, és jelen helyzetben a koncepcióhoz. Lehet, ez most túlzás lesz részemről, de a Suicide Silence nemrég megjelent lemeze, a Remember… You Must Die ennél sokkal jobban adta a stílushoz illő hangzást, lehet, talán azért, mert organikusabban szólalt meg (és picit nosztalgikusan), mint a Director’s Cut. Említve voltak még a fentebb említett cikknél, hogy felfedezhőtek benne Nu Metál elemek is a lemezen. Ezt részben igaznak is találom. A Found Footage-ben és a Protest & Sever nótákban hallható rappelés, és néhány hip-hop-os elektronikus és Groove elem is, de sokszor úgy érzem, hogy többségében a Meshuggah-szerű ritmikák, és Emmure-s Breakdown-ok dominálnak a lemezen, némi Noisecore színezéssel.
Azért itt is talál az ember gyöngyszemet, amire épp felkapja a fejét, hogy, „Ez nem is rossz!”, mint például a Red Dot Sight, aminek a refjénje elég dallamos és erőteljes, vagy az Axe of Kindness igazán figyelemreméltó intrója, ami igaz, egy picit a korai Shadow of Intent-et idézte meg bennem, és a Cut Off The Head szimpla kezdő riffje (STP – Bratva kópiának hívom)is remek lett. Azonban a többi dal, legalábbis az én ízlésvilágom mércéjével mérve „egynek elmegy” kategóriájúak. Lehet, ez már a korral jár… Még talán a Found Footage-ot tudnám a kedvenceim közé sorolni, de a klipjétől viszont szabályosan a hajam égnek állt. Abban ugyanis adott egy tenyésztelep, ahol birkákat tartanak. Három fiatal aktivista épp arra készül, hogy kiszabadítsa szegény állatokat. Készülnek az éjszakára, hogy betörjenek egy ilyen helyre, mindent gondosan megterveznek (még vitatkoznak is, hogy legyen benne dráma), az egyik még egy pisztolyt is eltesz… Betörnek a telephelyre, de a helyett üresen találják. Erre benyit valaki a tanyára és az aktivista lelövi. Később, mint kiderül, a gazda tinédzser fia az, és kétségbeesésükben az aktivisták futásnak erednek. Azonban a gazda felkapja a puskáját és telibe találja az egyiküket, akit később a két női társuk húz el a kocsijukig és ott zokognak, miközben a háttérben látható a rendőrautók fényei. Nem tudom, hogy ez igaz történet akart lenni vagy sem, de ennél a klipnél levontam azt a tanulságot, hogy ha aktivista is vagy, ne nyomd fullba a kretént, mert ráfázol. Betörés, fegyverviselés és emberölés? Vajon hány évet kaphatnak szegények, akik csak néhány haszonállatot akartak kiszabadítani? Lényegtelen, mert elkalandoztam…
Összességében a Director’s Cut egy elég korrekt lemez, a Deathcore szintéren megállja a helyét, és a bandatagok zenei tudását sem lehetne kétségbe vonni semmilyen körülmények között. Érződik is a lemezen, hogy ez részükről elég komoly dolog, amiben nagyon is hisznek. Ezt maximálisan elismerem és tiszteletben is tartom! Azonban a szememben nem több, mint egy Ingested/Distant utángyártott banda, hangzásban és szerkezetileg is. A lemez igazi extravaganzája az, hogy egy félig-meddig propaganda, állat-aktivistás embert pusztító lényként akarták megformálni. És ez részben sikerült is. Csak ahogy említettem, nem csinálták meg a házifeladatukat! Igen az ember egy komplex, gonosz és pusztításra hajlamos teremtmény. De nem csak a növény és az állatvilág felé ilyen. Sokszor kifelejtjük, hogy önmagunkra, emberekre is veszélyesek vagyun. Háború, mészárlás, gyilkosság, nemi erőszak, traumatizálás/lelki terror. Minden elképzelhető szinten, és módszerrel gyilkoljuk egymást saját egónk, vagy valamiféle magasabb társadalmi rendű dologért, aminek sosem lesz vége, és sosem lesz megnyugvás az emberek között.
A lemez propagandasága az, ami miatt ez a lemez nálam egy kicsit kibukott, habár adtam neki még néhányszor esélyt, és valamilyen formában el is kerülte nálam azt, hogy csunyán lepontozzam. Végezetül még csak annyit tennék hozzá: A Lorna Shore Pain Remains lemezét még szerintem nagyon sokáig egy Deathcore banda se fogja felülmúlni. Lehet, hogy én gondolkodom rosszul, de azért alaposan végig kéne hallgatni a Pain Remains-t, és utána ezt a hanganyagot.
Lehet, hogy csak a változatosság iránti vágy beszél az emberből, és még az is hogy a banda nem kicsit lett meghype-olva a médián keresztül, de ez a zeneipar. Ez mindig így fog működni. Úgyhogy ennyiben is hagynám a dolgot, remek kivesévézés volt ez a részemről.
Remélem találok még ilyen cikkeket és bandákat, akiket ízekre tudok szedni (HEHE)! Pecae!
