Fémforgács
Egy régi közmondás szerint a gyertya másnak szolgál, miközben önmagát emészti. Ha pedig nagy lánggal ég, gyorsan el is fogy. Ezeket a bölcsességeket nemcsak a hétköznapi életben tudjuk értelmezni, de a zenében is találunk rá számtalan példát. Heti rendszerességgel megjelenő sorozatunkban ennek megfelelően olyan zenekarok albumait mutatjuk be nektek, melyek egyetlen lemezzel váltak sokak kedvencévé, vagy váltak kultikussá, majd el is tűntek a világ szeme elől. Stílustól, szerzőtől függetlenül kutattuk fel az underground elveszett egylemezes bandáit, akiknek visszatérésére nem sok esélyt látunk… „Egylemezesek” sorozatunkat vasárnaponként hozzuk el nektek!
Csoda, hogy nem hasadt meg a mennybolt, amikor 2009-ben ez a supergroup (csúnya szó, de fedi a valóságot) kihozta a self-titled nagylemezét, ami az első és utolsó közös stúdiós munkájuk is volt egyben. Bár majdnem lett egy második! Ehelyett csak simán kardjukba dőltek, ahogy ilyen együttálláskor az szokás. Dehát ennyi karizmát egyetlen próbaterem vagy színpad sem bír el. Al Cisneros, Dale Crover, Scott Kelly és Scott “Wino” Weinrich szörnyet teremtettek, ami végül törvényszerűen felzabálta saját magát. Egyikük sem áll könnyű ember hírében. És mennyi minden történt még azóta! Mindenesetre ez egy olyan doom rock négyes, ami egyenlő a prémium minőséggel.
„Csak” öt dalt kaptunk tőlük, de ne legyen kétely, olyanok is! A lemez szűk negyven percben tökéletes esszenciáját nyújtja a Sleep, Om, Melvins, Neurosis és The Obsessed/Saint Vitus zenekaroknak (legyen már itt a lista), és a maga nemében nagyon is változatos. A banda hajnalán még úgy volt, hogy egyedül Wino áll mikrofonhoz, 2-3 nótában el is viszi a vokálok oroszlánrészét. De Al Cisneros mantrái is megszólalnak helyenként, leginkább ajánlott ezek közül a Pyramid of the Moon levezető szakasza. Igen, ez lett „A sláger” – abszolút jogos státusz. Valódi dög. Van viszont a középső tétel, a Blind for All to See, amiről ordít, hogy Scott Kelly szerzeménye, abban az ének egésze az övé lett. Egy kis szusszanás – ha nevezhetjük így – a vihar szemében.
Avatottak számára minden egyes dalrészletnél kitűnik, hogy kinek a keze nyomát viseli leginkább. Akár kedvenceket is választhatunk! És iszonyatos a sound! Az a fajta lemez, amit fejhallgatóval tanácsos végigpörgetni, úgy jönnek ki igazán a kis finomságok, tele van velük nyomva az egész anyag, aminek baromi erős zárása a leghosszabb szerzemény, a majd 9 és fél perces Science of Anger. Talán ennek a zenei olvasztótégelynek a legmutatósabb példája is egyben. Zúzás a két Scott-tal, majd Al misézik, végül pszichedelikus jam a végsőkig, teátrális felemelkedés. És ennyi! Örökre vége.
Soha nem fog kiderülni, mi is történt pontosan a zenekarral. Wino tömör véleménye szerint „Cisneros őrült”, ez törte meg az együttműködést. Érdekes ezt pont tőle, pont Al Cisnerosról hallani. Lehet, hogy csak megsértődött a Sleep főpapjára, amiért még nála is több füvet szív. A lemezt amúgy koncertekkel megtámogatták, sőt egy live is megjelent, amit a terv szerint egy újabb közös album követett volna, talán még az írásig is eljutottak. Majd beállt egy hosszú csend, amiről most már szinte biztosan kijelenthető, hogy örökké fog tartani. Talán jobb így.
Prológus a következő évekre: Al zseniális zenét játszik az Ommal, illetve felélesztette a tárgyalt supergroup idején még nomen est omen alvó fázisban létező Sleepet, Wino leginkább a The Obsessed soraiban aktív azóta, hogy ki tudja, hanyadik alkalommal tették ki a Saint Vitusból, Kellyről kiderült, hogy családon belüli szörnyeteg, gyorsan fel is hagyott a zenéléssel, Dale Crover meg feltehetően tök boldog, hogy még mindig a Melvinsben püföl. Termékeny és rendkívül jó zenekar, érdemes! Brilliáns zenei elmék rövid szövetsége volt a Shrinebuilder. Saját magukra úgy hivatkoztak, mint kísérletre, ami valóban működött. Addig, amíg…
