Waydown – Ledobták az atomot

Hard Rock Magazin

A budapesti Waydown ezúttal egy súlyos, lassú, doomos hangzású dalt hozott nekünk, a Hard Rock Magazin oldalán debütál a Burn In Hell című szerzeményük. A dalt élőben legközelebb az óbudai Teremben hallgathatjuk meg, a Space Cadet társaságában lépnek fel.

A Viczena József (ének), Bánhegyi Tamás (gitár), Szamosközi Zoltán (basszusgitár) és Müller Máté (dob) tagokból álló Waydown nemrég debütált a Needle In The Eye-jal. ’Tracks End Here’ című albumuk újabb előzetese a Burn In Hell, amelyről így meséltek: „A Burn In Hell segítségével megtapasztalhatjuk, milyen lehet egy atomrobbanás epicentrumában. A dal egyetlen végtelenre nyújtott pillanat, a lángok az eget nyaldossák, leolvad a hús a csontról és az árnyékok a betonba égnek.”
Az új albumot bemutató koncert május 5-én lesz a Robotban az Abigél társaságában, az esemény részletei ugyan még nem ismertek, de április 22-én a Space Cadettel is fellépnek az óbudai Teremben egy becsületkasszás rendezvényen.

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Hard Rock Magazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.