Fémforgács
E heti EP sorozatunkban egy újabb éteri kalandra hívunk a hazai és a nagyvilági underground kozmoszában. Elsőként egy friss, üde stoner/blues-rock vibrálással indítunk, ami után belemerülünk az éjfekete atmoszférák művészi és egyben kaotikus világában. De lazításként lesz még egy kis hard rock, heavy és thrash vonal, amit a ’70-es, ’80-as évek hangulatát fűt.
Witch of the Dice című harmadik kislemezével jelentkezett a hazai stoner/blues-rock, soul-rock vonalas Woodstock Barbie. Lemezükre (a tőlük megszokott) 5 könnyed lélegzetű, magas rezgésű tétel került fel, melyeket most picivel több pszichedéliával és bluesos melankóliával töltöttek meg. Szandra A zenekar énekesnője továbbra is egyfajta Janis Joplin féle dallamvilággal hossza varázslatos énektémáit, melyek alá szinte szivárványként kúsznak be az amerikai rock- blues zenei dallamok. Szandra a zenekar énekesnője továbbra is egyfajta Janis Joplin féle dallamvilággal hossza varázslatos énektémáit, melyek alá szinte szivárványként kúsznak be az amerikai rock – blues fellinges dallamai. Minden dalnak meg van a maga hangulata, egyedi atmoszférája. Mindegyik egy-egy külön kis álom világ, melyekben a nap a horizont túlra, és vele együtt mi is egy furcsán derengő, vibráló világba jutunk.
A svájci atmoszférikus black metalos Aara Melmoth-trilógiájának második és hamarosan megjelenő harmadik, befejező része között adta ki Phthonos című két tételes EP-jét. A misztikus formáció ezzel a valamivel több mint 11 perces szösszenetével egy nyugodtabb, melankolikusabb és egyben éteri pillanatokat akartak szerezni hallgatóiknak. Jellegzetes középkori, népies hangzásuk, valamint a különösen éles, női károgás mellett szinte üde színfoltokat adnak dalaiknak az optimista, nosztalgikus, boldog, vidámabb hangvételübb témáik. Természetesen továbbra is megmaradtak a black metalra jellemző penge textúrák, a karakteresebb tremolós riffek, és már-már a post-black metalra jellemző, könnyes szemmel való múltba révedés és jelentős szerepet kap náluk. Előadásában azonban továbbra is ott van az a kis rejtett fekete gonoszság, ami nem engedik, hogy túl széppé változzon a zenéjük. Annak ellenére, hogy kicsit más a kompozíciójuk, és bizonyos szempontokból más irányba haladtak EP-jükel, az organikusabb hangzás, a sötétebb játék továbbra is erős vezérfonal náluk.
Ha szereitek a ’70-es, ’80-as évek klasszikus hard rock, heavy metaljának hangulatát akkor a Pennsylvania államból származó The Ghost of Fu Kang Walker tavaly decemberben megjelent debütáló EP-je abszolút az ínyetekre lesz. Divatosan nevezhetnénk, akár vintage, vagy proto metalnak is, azt amit játszanak, de ők 5 számos kislemezükön inkább egyfajta modern felfogásban ápolják a HM régisulis hagyományait. Az ikergitáros banda dalaiban a műfaj fénykorát (Thin Lizzy, Iron Maiden, Dio) hozza vissza, amik mellé néhol egy-egy Clutch-ot idéző sztóneres riff bömbölés és progresszív dallamszerkezet is beesik, nem is beszélve a karcos, Chris Cornellt idéző vokálokról. Összességében ötletes, nagyon jó hangulatú anyag, amire még a lassan nagypapa korú rockerek is táncot ráznak.
Második EP-jével jelentkezett a David Baxter (ex-Skrew, ex-Škan, Plutonian Shore) által 2018 óta működtetett misztikus témákba hajló death/black projekt, a Sarpa. Az EP-je a Mauta Tala címet kapta, amely ókori szanszkrit nyelven halál ritmust jelenet, ami egy a halálba való elvonulás, utazásra utal. Művészünk ezt az élményt Amerika délnyugati sivatagban eltöltött idő alatt tapasztata meg, ahol egybe folytak a nappalok és az éjszakák, valamint a tomboló homokviharok káoszai. Közel 25 perces EP-jére három olyan mértékben kaotikus és labirintusszerű dal került fel, hogy abba egyszerű halandó lelke könnyen darabokra törik. Kompozíciói sötétek, komorak, rejtélyesek, de valamilyen szinten nyugalmat is árasztóak. Központban a nap és a hold ellentétekkel teli szimbolikája, amiket a death / black metal extrémitásaival ruház fel. Dalai, mint egy tébolyodott orkán tombolnak, szövegeit pedig egyfajta matraként károgja és hörögi fel. Egy sötét elme végtelen harca, amiből csak a végzet enged kiszállást.
A Mur.Doc 104 egy vérbeli thrash metal (utánpótlás) banda Máltáról. A csapat zenéje a ’80-as évek olyan amerikai thrash ikonjainak vonalára helyezhető, mint az Exodus, a Slayer és az Overkill, de azért még más hasonszőrű bandák vénájából táplálkoznak. Debütáló The Undying című EP-jükre 4 fülbemászóan dallamos, agresszív, régisulis dallamszerkesztésű nóta került fel, amelyekben az említett csapatok középtempós thrash vonalát kapjuk. Csak itt jegyezném meg, hogy Luke Debono énekes mind énekhangjában, mind pedig énekdallamaiban meglehetősen hasonlítanak Bobby “Blitz” Ellsworth-ra. Ha ismeretlenül hallanám őket azt mondanám, hogy egy eddig ki nem adott Overkill demó hallgatunk. Mindenestere azok, akik szeretik a dinamikus, feszes, szólókban gazdag gitár-centrikus thrash metalt, ki ne hagyják.
