RockStation
Nekem még mindig kicsit új a Barba Negra kék és vörös kócerája a Csepel-szigeten, több okból is. Egyrészt könnyed az odajutás autóval is, szinte eseménytelen, még szombat este is komótosan félholt tud lenni a csepeli főút, ugyanakkor fossá rohadt szervíz út, ahol végülis parkolni kéne majd' szétk**ja a szekeret, azonnali ébresztőt fúj: "Itt vagyunk ám!" Ugyanakkor itt elég a tér a zajnak és hangerőnek - házmester legyen a talpán, aki itt akarja koptatni a feljelentős ceruzáját, másrészről viszont rideg ez a sátor megoldás, habár iszonyat hatékony. Így napi szinten pöröghet már a buli, szinte nem szab határ semmi. Csak rideg és kissé még lelketlen nekem. Belül van a lényeg, én tudom, ott jön majd az élmény, csak hát...amikor a mókuskerék hajtása, a napi teendők vég nélküli egymásutánisága csak pillanatokra engedi át a gyeplőt a hobbinak, könnyen előfordul, hogy az élmény jön könnyen. Így voltam ezzel február utolsó szombatján is, amikor a hűvös szélben a fehér sátor felé vitte a lábam a testem, de a lelkem valahol máshol repült. Hiába verette az estén a kettes pozíciójából az egyik kedvenc bandám a bulit, még a Soilwork is kevésnek tűnt aznap este, pedig de atom setlistet hoztak...!
