Termék a polcon, szellem a gépben – Atom: Éléskarma (EP, 2022) 

GRUNGERY

Két teljes értékű sorlemez, a 2019-es Audiodopping és a 2020-as Slamasztika után új EP-vel jelentkezett tavaly októberben az Atom. A bihari értelmiségi punk csapat eddigi legkísérletezősebb anyaga jelent meg Éléskarma címmel. Kritikánk. A 2018 tavaszán induló, debreceni/berettyóújfalui Atom alapvetően a kaliforniai surf-punk vonalról ihletődött idáig, leginkább a Blink-182/Green Day/The Offspring zenei vonal kedvelőinek lehetett kedves a banda hangzása és mondanivalója. A most megjelenő dalcsokor is alapvetően ezen a zenei skálán mozog, de néhány felvételben új ízek és hatások is megjelennek: a zenekar eddigi legkísérletezősebb anyagát hallhatjuk az öt számos EP 13 perc 17 másodpercében. A trió felállás – Pásztor Tamás énekes-gitáros (Gatsunami, ex-Pluto), Méhes Károly dobos (ex-Pluto, ex-Hopetobelieve, ex-Sinners), Szőke Richárd basszusgitáros (BetterThanEver, Boobstorm) – nem változott, viszont az eddig megszokotthoz képest valamivel vaskosabb lett a sound, Tomi hangjára egyes helyeken effektek kerültek, így a hagyományos, zúzós punk hangzás kapott egy fémesebb súlyt, ez pedig stúdió szinten kifejezetten jól áll a zenekarnak! A zenei kikacsintások tekintetében is vannak érdekes újdonságok az új Atom-anyagon: a nyitótétel, a Képregény egy kifejezetten a bandához és az általa képviselt zenei érához tartozó punkos, beszólós, darálós tétel, amelynek hossza a két percet sem éri el, viszont ilyen zseniális szövegek vannak benne: „És azt kérdezi a pszichológus, hogy …

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) GRUNGERY nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.