rattlead.hu
Hol is hagytam abba a múltkor? Ja, igen, a Warbringer hajnali ötös fellépésénél. És ezzel rá is világítottam az egyik legnagyobb veszélyére ennek a fesztiválnak: nagyon könnyen össze tudnak folyni a napok a mindössze négy nap alatt is, az iszonyatosan nagy programkínálatnak (és egyes esetekben a jó sok piának) köszönhetően. Éppen ezért gyorsan pár profi tipp, hogy kihozhassa az ember a legtöbbet az úszó metal-erődből:
- Vitaminok, vitaminok, vitaminok! A négy nap alatt minden nap többféle vitamint szedtem, és a testem ezt nagyon meghálálta, jobb közérzettel mentem haza, mint amivel jöttem. Megúsztam a rettegett boat sarst, ami kábe olyan, mintha covidos lenne az ember. Sajnos tudom, mert nyolc évvel ezelőtt belefutottam az utolsó napon, és egy hétig nyögtem utána otthon. Sokféle ember, sokféle kontinensről, sokféle vírussal – szóval jobb, ha felkészül az ember.
- Az előző pontomhoz kapcsolódik még a kézmosás. Ahol csak lehet, mindenki kezet mosott (a hajón kismillió helyen lehet), és ehhez még külön kedvcsináló embert is raktak az étkező ajtajába, aki bájos ázsiai akcentussal harsogta vidáman, hogy „washy-washy, nyami-nyami”.
- Módjával az alkohollal! Sajnos én az első utamon kicsit túllőttem a célon, emiatt sok mindenről lemaradtam, vagy nem tudom, lemaradtam-e, de az tuti, hogy nem emlékszem. Szóval okosan kell adagolni az italt napközben, ez nem sprint, hanem maraton!
Na, de térjünk is vissza a lényegre, vagyis a koncertekre. Mivel már a fáradtság tüneteit kezdtem mutatni, ezért muszáj volt új szabályt hoznom a negyedik napra, ami az volt, hogy az utolsó napon csak azokat a bandákat nézem meg, akik 1. még kimaradtak nálam, de nagyon szeretem őket, vagy 2. elsőre nagyon bejöttek a hajón és repetázni szeretnék, de még ezzel a szigorú szabályrendszerrel is 10 koncert várt rám 13:00-tól hajnali 2:15-ig. Lássuk, mi valósult meg ebből, mert természetesen megint semmi sem a tervek szerint haladt, de ezt már megszokhattátok az előző napok után.
Tűpontosan a 13:00 órás The Crown koncerttel nyitottam, akiket ugyebár már az egekig marasztaltam korábban, és ismét kitettek magukért. Ezután muszáj volt választanom: vagy a Jamming in International Waters névre keresztelt bulit nézem meg, ami minden évben fix program a hajón, és a lényege, hogy a különböző bandák tagjai összeállnak, és előadnak pár nagy slágert a metáltörténelemből, a másik opció pedig a Rotting Christ koncertje volt a fedélzeti színpadon. Én utóbbit választottam, és milyen jól tettem, de erről majd egy kicsit később, előbb azért nézzük, mit is hagytam ki! Lentebb látható a setlist + az előadók listája, ami tényleg izgalmasan hangzik minden ősrockernek, de nekem ezek az alapok (sajnos?) kimaradtak, és nem most terveztem bepótolni őket. Mondjuk a Rock you like a hurricane-t sajnálom…
A Rotting Christ koncertjét látva viszont egyértelmű volt, hogy jól döntöttem. A srácok egy kis meglepetéssel készültek, a teljes Thy Mighty Contract albumot lenyomták egyben, és elképesztő hangulatot varázsoltak a színpadra. Eddig nem voltam a banda feltétlen rajongója, de szuggesztív előadásmódjuk teljesen megigézett, csak azt sajnálom, hogy nem a lenyugvó nap szolgáltatta a hátteret, de így is maradandó élmény volt, leszek én még Rotting Christ koncerten.
Jaj, két nagyon fontos dolgot azért kihagytam (és elnézést a csapongást nem kedvelőktől): még betértem egy körre a merch szekcióba, ahol 50 %-os sikerrel jártam. Szert tettem egy faszogányos Bodyfarm pólóra, de a terepszínű Jungle Rot cuccról lecsúsztam…. Illetve másvalamiről is lecsúsztam, vagyis inkább szándékosan kihagytam, ugyanis ez egy olyan visszatérő esemény a fedélzeten, amit ha egyszer láttál, mindent láttál. Igen, ez a világhírű hasasugró verseny volt! Sajnos emiatt nem tudok beszámolni a győztes személyéről sem, de ha valaki először jár majd a hajón, annak azért javasolnám, egy sör mellett kiváló agyatlan szórakozás.
A Rotting Christ után a Jungle Rot második etapjára vettem az irányt, ami ismét hibátlan volt, és még hajnal 5kor se kellett kelnem hozzá, a kényelmes 16:30-as kezdés jutott ezúttal nekik. Eddig is nagy kedvencem volt a banda a death színtérről, de ez a két fellépés végleg bebetonozta nálam őket, főleg a gibbonmozgású basszeros nyűgözött le. Jó lenne végre Magyarországon is látni őket.
A Batushka ki tudja, melyik változatát inkább kihagytam, és a death metal veterán Atrocity koncertje felé vettem az irányt, mert az ő első fellépésüket kihagytam sajnos. A banda 5 év után jelentkezett új lemezzel, amiről játszottak is, és baromi meggyőzőek voltak. 38 éve tolják az ipart, de úgy tűnik, a hajó mindenkit megfiatalít, mert úgy felszántották a színpadot, mintha első lemezes banda lennének. Kedvet is kaptam az új lemez elemezgetéséhez, hamarosan érkezik a kritika!
A nyúlfarknyi 45 perc után egész más vizekre eveztünk ugyanazon a helyszínen, a norvég black metal képviselője, a Vreid érkezett és nyűgözött le pillanatok alatt. Lehet, hogy a hétköznapokban nem hallgatnám csak úgy ezt a folkos, sötét, black masszát, de koncerten, élőben nagyon-nagyon üt, ezt nevezem én igazi koncertzenének. Igazi bólogtaós black rock and rollt nyomtak a srácok, most már nagyon sajnálom, hogy a legutóbbi, fedélzeti, éjszakai koncertjüket kihagytam, az talán még ennél is hangulatosabb lehetett.
A Vreid után a Bodyfarm zúzott még egyet a legkisebb helyszínen, amit szintén nem hagyhattam ki, ők is végérvényesen belopták magukat a szívembe, sokszor lesz vendége a Spotify-omnak a banda. ezután egy kis szünet következett számomra, leültem cikket írni egy bár kényelmes foteljébe, és közben természetesen a hangszórókból ott is metal szólt, méghozzá Dalriada! Ők már jártak a hajón fellépőként (csak úgy, mint az Ektomorf), úgy tűnik, jó emlékeket hagytak maguk után, mert később ismét egy Dalriada-dal csendült fel, ezúttal egy soundchecknél.
Ezután már csak egy Destruction második körös koncertre jutott erőm, és nekem véget is ért az este, így maradhatott ki a Nightwish, a Cryptosis (ezt bánom a legjobban) és a Manegarm, ami egyébként az utolsó koncertet is jelentette volna a hajón, mert 02:15-kor hivatalosan is bezárt a bazár, és mindenki már a reggeli kiszállásra készülődött.
A Nightwish-koncert után egyébként a főszervező, Andy „kapitány” mondott egy rövidke beszédet az egybegyűlteknek, amiből kiderült, hogy ismét 71 országból érkeztek metal arcok a hajóra, és hogy jövőre is lesz 70 000 tons of metal, de ennél konkrétabb info nem hangzott el (én felvételről láttam a beszédet).
Egy kiadós alvás után (azt hiszem, mostanra állt helyre az alvási ciklusom, még épp időben, hogy kezdhesse a felborulást elölről) szépen, libasorban elkezdtünk lebattyogni a hajóról, ami egyébként egy rendkívül gyors és egyszerű folyamat volt. Már itt is működik az arcfelismerés, így csak egy kapunk kellett kijutnom, és már foghattam is a taximat a reptérre, kissé szomorkásan amiatt, hogy ismét véget ért egy jó kis kaland. Ha valóban létezik az Út Utáni Depresszió, ahogy egyes túlélők állítják, akkor nekem is megvolt, tényleg durván éles váltás visszatérni a mindennapokba egy ilyen Metal Paradicsom után, vagy 15 órát repülni haza.
A hazautammal nem untatnálak titeket, de a reptéren még egy buzgó keresztény azért szóvá tette a Behemoth-pulcsim karján lévő fordított hármas keresztet. A lényeg, hogy épségben hazaértem, mázli, hogy nagyrészt éjszaka repültem, így nem volt annyira horror. Így búcsúzóul még pár dolog, ami kimaradt menet közben:
- A hajón mindenhol nagyon el van találva a légkondi, se a kabinban, se a koncerthelyszíneken nem volt se túl hideg, se fullasztó meleg. Bravó!
- Nagyon jól ki vannak találva a 45 (egyes esetekben, mint pl: Kreator, a 75) perces szettek. Így sokkal pörgősebbek a koncertek, nincs üresjárat, és minden banda kihozza magából a maximumot.
- Vannak zenész klinikák és workshopok is, amiken én nem vettem részt, de üde színfolt lehet például a dalírás csínjáról-bínjáról beszélgetni a Dear Mother tagjaival például.
- Sajnos nem mindig tud az ember az ezerféle infóra figyelni, így a Bodyfarm új albumának meghallgatásáróé, amit egy kocsmában tartottak a zenekar tagjaival, egyszerűen lemaradtam.
- Amikor az egyik biztonsági őrrel beszédbe elegyedtem, öröm volt hallani, hogy a biztonsági csapat is imád a hajón dolgozni, mert lényegében nulla balhé van, csak a crowdsurferöket kell leszedegetniük a színpad előtt.
Nos, ennyi volt ez a kis egyhetes kalandom, és csak egyet bánok az egésszel kapcsolatban: tudhattam volna, hogy mennyire addiktív, és már a hajóról lelépve azon morfondíroztam, hogyan lehetne jövőre is részt vennem a 70 000 tons of metalon. Csak azt remélem, hogy a szerkesztőségből minél többen csatlakoznak hozzám.
