Készül az Amaranthe új albuma!

Fémcsajok

2020-ban jelent meg a svéd/dán modern metalos Amaranthe legutóbbi sorlemeze, a "Manifest" (kritika ITT). A kiadványról előzőleg elárulta a csapat, hogy az eddigieknél jóval durvábban fog szólni, valamint sokoldalúbb is lesz, és nem is beszélt mellé a zenekar.

Az elmúlt hónapokban sem tétlenkedett az Elize Ryd énekesnő vezette formáció, ugyanis először PvP címmel jött ki egy új dal, amely a svéd e-sport válogatott himnusza is lett egyben, majd a Find Life című szerzeményt tárták a nagyérdemű elé, ez a szám pedig nagy eséllyel szerepelni fog a banda új albumán is, amelyről most hivatalosan is bejelentette a csapat, hogy Koppenhágában megkezdték a felvételét az ismert dán producer, Jacob Hansen stúdiójában.

Masszív lelkesedéssel és izgalommal jelentjük be, hogy megérkeztünk Jacob Hansen stúdiójába, hogy hetedik nagylemezünket rögzítsük, amelynek egyelőre még nincs címe. Hamarosan friss infók, klipek, fotók és még sok más dolog is várható, maradjatok velünk!

- írta közösségi oldalain a nemrég a Beyond The Black társaságában, Budapesten is koncertet adott együttes.

 

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémcsajok nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.