Rattle Inc.
Dupla koncerttel tér vissza az idén harmincéves Necropsia
Csaknem harminc év elteltével újra együtt zenél a klasszikus felállású Necropsia: Rossi (Oroszi Tibor – gitár, ének), Krisztián (Pósafalvy Krisztián – gitár), Ales (Virág Zoltán – basszusgitár) és Pisti (Szilágyi István, SZI – dob). Egyedüliként a frontember, Böske (Bodnár Zsolt) döntött amellett, hogy nem kíván részt venni az újraegyesülésben. A mára legendássá vált zenekar tagjaival elevenítjük fel a múltat, illetve azt is megtudhatjuk, hogy mit is jelent valójában ez a mostani reunion.
Tudtok nekem valami eget rengető sztorival szolgálni azzal kapcsolatban, hogy miként, milyen indíttatásból alakultatok? Mik voltak az előzmények?
SZI: Olyan eget rengető sztorim nincs. Krisztián és a bátyja, Gazda Gabi hívtak meg 1991-ben a zenekarukba, amely Pártkrypta néven futott és alapvetően punkzenét játszott, szókimondó szövegekkel. Mivel ezt nagyon rövid időn mi is viccesnek éreztük, és elkapott bennünket az AMD-Leukémia zenei világa, átalakultunk hardcore-punk zenekarrá, és készítettünk egy demót. Ezt A-pe(c)h névre kereszteltük, és elkezdtünk koncertezni középsulikban, általános sulikban stb. Valahogy így jutottunk el oda, hogy 1992. július 26-án felléphettünk a debreceni Meteor moziban (akkor felkapott koncerthely volt) a Dr. Martens előtt.
Krisztián: Gazda Gabinak volt egy kollégája, aki bejuttatott ide bennünket, de a zenekar nevét annyira rossznak találta, hogy kiírta a plakátra: Necropsia. Gyakorlatilag ez volt az első koncertünk ezen a néven. Itt látott bennünket először Böske és Balázs (Kálmán Balázs), akiknek annyira megtetszettünk, hogy szerettek volna beszállni a bandába. Így 1992 augusztusától elkezdtünk öten, Necropsia néven próbálni és megírni az „Álmaink tükrében – avagy a valóság vetülete” demó legendás dalait, az olyan nótákat, mint az Ismeretlen katona, a Változó állapotok, vagy a Freddy – Rémálom a te utcádban. 1993 elején elkezdtünk koncertezni, de közben Gazda Gabit behívták katonának, így meg kellett oldani a helyettesítését. Ekkor jött Virág Zoltán (Ales), de amíg ő betanulta a dalokat, Pongor Zoltán (Mammut – R.I.P.) segítette ki a bandát.
SZI: Aztán nagyon rövid időn belül kiderült, hogy még egy gitárral még töményebb lenne a hangzás. Böske ajánlotta Oroszi Tibort (Rossi), aki akkor a Tessilában játszott. Elvállalt velünk egy-két fellépést, és aztán annyira bejött neki a közös munka és a hangulat, hogy velünk maradt. Ezzel nagyjából egy időben, valamikor 1993 közepén megváltunk Kálmán Balázstól, ekkor alakult ki a klasszikus felállás.
Hogy be tudjuk lőni az akkori zenei klímát, kérlek, mondjátok el, milyen zenék voltak akkoriban népszerűek, illetve milyen zenekarok hatottak rátok?
SZI: Én Metallica-rajongó voltam, illetve mindenféle thrash metal jöhetett: Kreator, Sodom, Anthrax, S.O.D, M.O.D, Megadeth, Annihilator. Akkortájt jutott be egy csomó jó külföldi zene Magyarországra, természetes volt, hogy bennünket is elkapott a sodrás. A többiek tök más zenéket hallgattak, Krisztián például Voivod- és Black Sabbath-imádó volt, majd később őt is elkapta a Helmet.
Rossi: Mindannyian ezerféle zenét hallgattunk a Metallicától a Prodigyn keresztül egészen a Snoop Doggy Dogig. Ales például a Suicidal Tendencies felől érkezett, de abban az időben mindenkinek kinyílt a zenei világa.
A második demótokkal kerültetek be a Marlboro Music Rock-In tehetségkutatóra, amit meg is nyertetek. Turné a Tankcsapdával, Biohazard előtti fellépés, majd ’95-ben megjelent az első nagylemezetek, Mélység címmel. Nagyszerű időszak lehetett ez. Hogyan emlékeztek vissza a debütáló album elkészítésére? Milyen körülmények között született az anyag?
Rossi: Óriási időszak volt ez, rengeteg koncertünk volt, egyre több ember előtt, egyre nagyobb színpadokon játszott a zenekar. Ezt a sikert a Marlborón való szereplés csak erősítette a reklámmal és azzal a lehetőséggel, hogy a Tankcsapdával közös turnéra indulhattunk. Amikor 1994-ben megnyertük a Marlborón a Polygram lemezszerződést, komoly döntés elé kerültünk, hiszen már volt egy ajánlatunk a debreceni K&E Recordstól. Végül a Polygram által szabott kötöttségek miatt a debreceni lemezkiadó mellett döntöttünk.
SZI: Nagyon „gyerekcipőben” készült az a lemez. Gyakorlatilag a zenekaron kívül mindenki, aki dolgozott rajta, sokkal jobban tisztában volt azzal, hogyan kell elkészíteni egy ilyen albumot. Mi persze nem. Én már akkor elájultam a stúdiótól, a stúdiómunkától, Méhes Jancsi hangmérnök barátunk (ő volt az összes demó és a Mélység album hangmérnöke) pedig mindent megtett azért, hogy ez a lemez igazán jól sikerüljön. Sajnos az olcsó, szedett-vetett hangszerek, erősítők stb., amelyekkel rendelkeztünk, nem könnyítették meg a dolgát. Az album felvételei azonban nagyon jó hangulatban teltek. A dalok közötti átkötések felvételei is izgalmas körülmények között készültek, egyik másik teljesen spontán. Emlékszem, hogy Jancsi a Ne kritizáld című dal feléneklésénél készült ki igazán, pedig őt aztán nehéz kihozni a sodrából. Ott annyi közreműködő volt jelen iszonyat beszívott állapotban, hogy nem lehetett normális munkát végezni.
Ezekben az években azért egy egész pofás hardcore/metal revival megfigyelhető volt a világban. Amíg idehaza az Action, addig külföldön a Biohazard, a Dog Eat Dog, a Downset tarolt. Ez azért, gondolom, nagyban segítette a zenekar befogadását a hazai piacon… Mennyire éreztétek ennek a hatását?
SZI: Természetesen ez a hype is hozzásegített bennünket a hirtelen, gyors sikerhez. Jó időben voltunk jó helyen. Pont akkor kezdték a Necropsiát széles körben megismerni, amikor ezek a zenekarok eljutottak Magyarországra. És az egészben az volt a legérdekesebb, hogy a Necropsia nem másolta a külföldi csapatokat, hanem teljesen véletlenül ugyanabban az időben ugyanazt gondoltuk.
Viszont rövid időn belül ketten is távoztak a csapatból. Milyen problémákkal kellett szembenéznetek? Mi okozta a csapategység megbomlását?
SZI: A legfőbb probléma az volt, hogy a legendás ötös tagság hiába volt sülve-főve együtt, hiába jöttek a sikerek, nem tudtuk, hogyan kell egy ilyen gépezetet menedzselni, irányítani. Illetve az is benne volt, hogy mindenki akkora egyéniség volt, hogy ezeket az embereket lehetetlen volt kordában tartani, szabályok közé szorítani. Ha pedig nincs rendszer, nincsenek szabályok, akkor a gépezet nem működik, széthullik.
’98-ban megjelent A magány rítusai címet viselő anyag, amely a debüthöz hasonló felfogásban készült. Ekkora már mellettetek állt egy jelentős számú rajongótábor. Mennyire éreztétek a közönség részéről érkező támogatást? Egyáltalán, akkoriban milyen volt a légkör a bandán belül? Mert hogy az év végén a zenekar ismét feloszlott…
SZI: A magány rítusai lemez előtti időkben a ’95-ös szétválás okozta sebeket próbáltuk befoltozni. Szó volt arról, hogy mindenki részt vesz az újraindulásban, de aztán se Böske, se Krisztián nem akarta folytatni. Így a legjobbnak azt láttuk, ha nem pótolunk senkit, hanem az ötösből hárman (Ales, Rossi és Pisti) csinálunk valamit. Ez a valami lett a Magány rítusai című album, amely azóta is a legkomorabb Necropsia anyag.
Ales: A magány rítusai idején valószínű, hogy pont a közönség támogatását nem éreztük annyira, ezért vált az egész ügy akkoriban egyfajta partizánharccá mindenki ellen. A lemez szakmai elismeréséről én már jóval a feloszlás után értesültem az akkor még nem igazán elterjedt internetről.
Rossi: Ebben az időben már annyira teret hódított a zenében és a videóklipekben is a digitális technika és a számítógépek, hogy már nem volt olyan zenekar vagy előadó, amelyik e nélkül készített volna lemezt. Számunkra viszont ebben az időszakban az volt a legfontosabb, hogy a gondolatainkat a lehető leghitelesebb és leganalógabb módon közöljük. Ezért rögzítettük a lemezt élőben, ahol csak a három hangszer és az ének volt a lényeg. Persze voltak fanyalgók, akik azt gondolták, hogy hárman nem tudunk olyan szintű anyagot írni, mint a Mélység, az idő azonban azt igazolta, hogy erre jócskán rácáfoltunk.
2003-ban Böske és Rossi vezényletével kezdett ismét aktivizálódni a zenekar, de ez már nem aratott osztatlan sikert, sokan megkérdőjelezték a banda ilyen felállású létjogosultságát. Ellenben elkészült ez idáig utolsó Necropsia nagylemez, a Mítoszok romjain.
SZI: Erről az időszakról leginkább Rossi tudna mit mondani, hiszen Ales, Krisztián és én ebből kimaradtunk.
Rossi: Abban az időben Böske már próbált Csató Jánossal, Hargita Gabival és Fazekas Krisztiánnal. Ebbe a csapatba hívott meg engem egy próbára; ők akkoriban már játszottak Necropsia dalokat. Aztán ebből úgy lett végül Necropsia, hogy Böske, Rossi és Hargita Gabi (1995-ben ő vette át Szilágyi Pisti helyét) mint eredeti tagok és Kálmán Balázs is bekerült a képbe mint szövegíró. Itt is születtek olyan dalok, amelyek a Necropsia-stílust és mondanivalót képviselték. Minden kornak volt egy lázadása, az első két album között is volt olyan különbség zeneileg, mint a harmadik és a korábbiak között. Úgy éreztem, hogy ez akkor így volt jó. A Mítoszok romjain színesebb, modernebb hangzású anyag lett, de mai fejjel meghallgatva csupán két-három dalt játszanék róla szívesen.
Viszonylag hirtelen, meglepetésként érkezett a hír, hogy ismét életre hívtátok a Necropsiát. Ilyenkor elengedhetetlen a kérdés, hogy mi motiválta a zenekar újbóli elindítását? Volt esetleg konkrét esemény, hatás?
SZI: 2022 elején volt egy telefonbeszélgetésem Krisztiánnal. Itthon kínlódtam betegen vagy három hétig, és felhívott Krisztián, hogy van egy pár témája, lejönne a stúdióba feljátszani, de beszél dobosokkal, akik felütik a dalokat… Mondtam, hogy OK, lehet róla szó. Aztán felhívott másnap, hogy mivel ezek a témák elég hardcore-osak, nem lenne-e kedvem inkább nekem feldobolni. Ekkor beszéltünk először arról, hogy ha mást nem is, mivel idén 30 éve alakult a Necropsia, nyáron mindannyian jöjjünk össze valahol, és legalább igyunk meg együtt egy sört. Ezt követően Krisztiánnal az új témáiból összeraktunk két dalt, és mivel nagyon gördülékenyen zajlott a közös munka (kábé két óra alatt végeztünk), nem volt kérdés, hogy felkérjük Alest, basszusgitározza fel a két dalt. Miután ő is igent mondott, megkerestük Rossit, aki 10 éve Franciaországban él, hogy lenne-e kedve ebben részt venni. Amikor ő is jelezte az érdeklődését, kezdett érdekessé válni a történet.
Ales: Böskét és Kálmán Balázst is megkerestük, hogy április környékén, amikor Rossi itthon lesz, találkozzunk és dumáljunk. A találkozó létrejött, de Balázs és Böske végül nem voltak ott. Ekkor született meg a live session, a dokumentumfilm és az új dalok írásának gondolata. 2022 áprilisában újra belevágtunk a Necropsiába, és mivel sejtettük, hogy Böske és Balázs nem fog csatlakozni, így Necropsia9230 néven kezdtünk dolgozni, előkészíteni a dokumentumfilm és a live session felvételeit. Azért azt elmondanám, hogy nem egyszerű a munka, mert Krisztián Németországban, Rossi Franciaországban, Pisti Debrecenben, én pedig Budapesten élek életvitelszerűen, de az internetnek hála heti rendszerességgel tartunk meetingeket (elég hosszúakat), ahol mindent át tudunk beszélni, ki tudjuk jelölni a szerintünk helyes útirányt. Azt gondolom, hogy ha ez a zenekar 1992-től kezdve így és ilyen rendszerességgel kommunikált volna egymással, akkor talán soha nem oszlik fel. Szerintem már az is eredmény, ahogy ezek a heti virtuális találkozóink jó hangulatban és tartalmasan zajlanak. Ha csak ennyi lenne, már akkor is megérte… De úgy néz ki, hogy az elképzeléseink is fedik egymást.
A zenekar korábbi énekese, Böske ezúttal nem tart veletek, így új frontember csatlakozik hozzátok…
SZI: Gyere el december 27-én a Lovardába, és megtudod, ki lesz az új énekes!
A tagoknak ez alatt a nagy szünet alatt is voltak és most is vannak különféle projectjei. Ki milyen formációban érdekelt jelenleg is?
Krisztián: Én a Necropsia után basszusgitárra váltottam, részt vettem kisebb projektekben, majd a 2010-es években már ismét zenekarokban játszottam: Sexy Rodeo, 2HZKZT. Ezzel egy időben újra elkezdtem szólógitáron játszani, majd segítettem Kálmán Balázsnak a UK BURN OUT projektjében. Jelen pillanatban csak a Necropsia9230-cal foglalkozom!
SZI: Én a Necropsia után egy jazz-rock formációban, a Katakaliban doboltam két évig, majd Patai Karesszel, Bakos Jozsóval és Papp Zsoltival megalapítottam a SZEG-et. Ezt 2017-ig csináltunk folyamatosan, majd eltettük a polcra, és a klasszikus SZEG tagságból Zsolti kiszállásával (ő az újjáalakuló Trident dolgaira akart koncentrálni) megalapítottuk a MOLTÓ-t. A napokban jelent meg a harmadik lemezünk Napok halottja címmel, és jövőre jó sok helyen lépünk fel élőben.
Ales: Nekem a Necropsia után volt egy saját zenekarom Skizodigital néven, egy amolyan debreceni all-star csapat. Minden zenész ismertebb volt már a városban, egy demót készítettünk, aztán valahogy elsikkadt a dolog. Most a Sonic Bear Punch nevű zenekarban vagyok basszusgitáros, eddig a koncertanyagot készítettük, most kezdtünk el pesti fellépéseket szervezni.
Rossi: Én már több, mint tíz éve Franciaországban élek, de mielőtt kiköltöztem, Ujj Rolanddal (Én és a Magnum, Sunny Leon) és Hargita Gabival (korábban Én és a Magnum, Necropsia, Sunny Leon) rögzítettünk vagy 20 dalt Sunny Leon néven, amelyek az interneten is fellelhetők.
Milyenek voltak az első próbák? Előtör ilyenkor a régi érzés, vagy az egyszeri és megismételhetetlen?
Krisztián: Pistivel az első próbán egy óra elteltével mindketten úgy éreztük, mintha nem is telt volna el az a huszon-pár év. Minden olyan természetes volt. Amikor a többiek becsatlakoztak, csak erősebb lett ez az érzés.
SZI: Számomra megdöbbentően olyan volt az első próba, mintha tegnap hagytuk volna abba. Előjött minden akkori feeling, megvolt a kölcsönhatás, megszólaltak a dalok. Annyi változott, hogy sokkal öregebbek lettünk, de a szívünk ugyanazt diktálja.
Ales: Igen, azonnal működött a „kémia”, csak ez a memória dolog ne lenne… Érezhetően ott folytattuk, ahol annak idején abbamaradt a történet, csak a témákat kellett rendbe rakni, felidézni, hogy ki mire és hogyan emlékszik.
Rossi: Az előzetes próbák nagyon pozitívak és előremutatóak voltak, és számomra az a leginspirálóbb, hogy új dalok is születnek.
December 27-én és 28-án dupla bulit játszotok a debreceni Lovardában a Tankcsapda vendégeként. Nyilván ez az ősrégi barátságnak is köszönhető. Milyen program várható a két este folyamán?
Krisztián: Kemény. 
Mindkét este ugyanazt a műsort játsszuk el.
SZI: A félreértések elkerülése végett, mi egyáltalán nem akartunk koncerteket. A legelején azt beszéltük meg, hogy live session, dokumentumfilm és új dalok a fő csapásirány. A dokumentumfilmhez kerestünk forgatási helyszínt, ennek kapcsán tárgyaltam Fejes Tomival, és a beszélgetés alatt a részükről kiforogta magát a felkérés, hogy nem akarunk-e fellépni a dupla lovardás bulikon. Teljesen aktuális a dolog, 30 éves a Legjobb méreg című Tankcsapda lemez, 30 éves a Necropsia, a 30 év alatt rengeteg közös bulink, turnénk volt együtt… Olyan ez, mint amikor két barát 30 év után újra találkozik és mulatnak egy jót. Bennünket is váratlanul ért ez a felkérés, de átbeszéltük, hogy hogyan lehet megoldani, és a végén örömmel elvállaltuk. Mivel a live session felvételekre úgyis fel lesz készülve a csapat, így nem jelent gondot két koncertet adni.
Ales: És itt kell megemlítenünk, hogy ez a fent vázolt okok miatt nem egy Necropsia reunion, mint ahogy azt sokan gondolják, írják hozzászólásokban, hanem egy Necropsia tribute zenekar, csak éppen négyötöd arányban az eredeti tagok részvételével. Én például nagyon régóta hiányosságként éltem meg azt, hogy fiatal korunkban olyan szedett-vedett cuccaink voltak, és nagyon szerettem volna, ha ezek a dalok egyszer jó hangszereken, cuccokon, egy magabiztos, erős hangzással szólalnak meg. Nekem ez volt a legerősebb motivációm ebben az újra találkozásban. Az pedig már bónuszpálya a számunkra, hogy ezt élőben, koncertkörülmények között is megszólaltathatjuk.
Nemrégiben egy Facebook-posztban adtatok hírt egy, a harmincéves jubileumot megünneplő, a zenekar eddigi pályafutását bemutató, többrészes videósorozat elkészítéséről. Ennek az eredménye mikorra várható?
SZI: Ez a sorozat 2023-ban fog debütálni a Necropsia9230 YouTube csatornán. Érdemes mielőbb feliratkozni rá, mert nagyon sok extra tartalommal, régi, archív felvételekkel is készülünk. A sorozat több részből áll, több héten keresztül fogjuk megjelentetni az epizódokat, majd a végén, amikor már mindegyik megjelent, lesz egy hosszabb, egybefüggő film belőlük, szintén a YouTube csatornán.
Ahogy már említettétek, új számok is készültek. Esetleg új lemezben is reménykedhetünk?
Krisztián: Új számokban biztos!
SZI: Igen, két új dal készült el, ezek stúdiófelvételei 2023 januárjában fognak befejeződni, így jövőre ezek a nóták is várhatóak tőlünk. Új lemezt és további fellépéseket egyelőre nem tervezünk, de meglátjuk, mit hoz a jövő. Egyelőre a mostani dolgokra és a dokumentumfilm-sorozatra koncentrálunk.
Zabari Milán Zsolt
