Havancsák Gyula-Interjú: ecsettel hangokat

Fémforgács

Havancsák Gyula nevét a rock/metal zene-rajongók többségének, illetve a hazai sci-fi irodalom gyönyörű illusztrációi, borítói iránt rajongóknak nem kell bemutatni – elsősorban a grafikai munkái okán. Többen ismerik azonban a zenészt is. Ám mára akkora teret kapott a elektronikus olvasás és a digitális zenefogyasztás, sőt az „ingyenzene” is, hogy a valamikori meghatározó információ, ami miatt akár LP-ket vásároltunk első szerelmes pillantásra, az album artwork-je mindez jó időre a háttérbe szorult. A mindössze lemezborítós, vagy logo-val ellátott, általában szöveges videoklipek elterjedésével aztán új életre kapott a képi információ közlése és befogadása. Így a már a fizikai hanghordozók népszerűségének időszakában is borítókat készítő Gyula munkái iránti érdeklődés (a hallgatók-olvasók ha tudják, ha nem) töretlennek látszik. A Fémforgácson folyatott 2013-as beszélgetés óta eltelt jó pár év, így több okból is érdekes lehet, hogy megtudjuk, mi történik most HJules zenei vonatkozású projektjeivel. Az Árnyak-ban, a Vale of Tears-ben, a Sin of Kain-ban, az Alison Hell-ben, valamint a Sallai Péter vezette Bornholm egyik korábbi tagjaként a basszusgitáron játszó Gyulával már 2021. decemberében váltottunk pár szót egy időszerű újabb beszélgetésről, s akkor…

…azt mondtad, hogy majd térjünk vissza a témára 2022. januárjában. Azóta több apró kockából összeállt egy kép, és ez némi változást sejtet az újra beinduló zenei aktivitásodban. Úgy érzed, elérkezett az élethelyzet, hogy visszatérjél az aktív zenéléshez? [– A Fémforgács részéről Győr Sándor és Winci érdeklődött.]

Hail!!! Köszi az érdeklődést! A zenei dolgaim elég lassan és komótosan haladnak, emiatt szinte beszélni sem szeretek róluk. A kreativitás és az idő nyilván elszivárog a grafikusi oldalon. A maradékból, az időből és szívdobbanásomból jócskán részesülnek a gyermekeim is, így már ismét kevesebb elherdálandó időm marad. Zenekarozni így főleg nem akartam már. Persze szeretek színpadon is zenélni, ha van értelme, de nem mondhatnám azt, hogy a lételemem. Hogy az ember zenéljen, nem kell semmi más csak hangszer és valamennyi idő. Ez megadatik a szoba magányában is, vagy épp egy próbateremben és ezért sem akartam mindenáron zenélni valahol. Most sem akarok feltétlen publikum elé járulni. Zenei terveim vannak jócskán, de ami miatt most aktívnak érezhetsz az a Seconds2Midnite-felkérés ami lényegében az ablakomon mászott be, elsőre nem is ugrottam rá.

Hiányzott?

Fogjuk rá! A zenélés nekem a négy fal között sem probléma. De az is igaz, ha összeáll egy zenekar és mindenkiben van tűz, van kémia és a zene kicsit is képes elmozdítani minimális transzélmény felé néha-néha, akkor látom az értelmét. A projekt, amin dolgozunk Király Zoli (VHK, Moby Dick) barátommal már vagy 12 éves! Kb. másfél évente próbálunk, tehát kb. 6 próbánk volt eddig, ami botrány, de mindkettőnknek időből van a legkevesebb. Azért remélem, idén elkészül végre a lemez.  Viszont az inaktivitásom kezdete óta beugrottam két Akela- és egy VHK-koncertre is basszusgitárosnak. Nagyon imádtam mindkettőt. Amit viszont átéltem a VHK-nál, nekem az hiányzott az egész zenélésből mindig is! Egy dalt próbáltunk el mindössze. A több mint kétórás buli nemhogy zökkenőmentesen telt, de valóban egy vágta volt. Alig 10 percnek éreztem.  Nekem a zenélésből mindig is ez hiányzott.  Egyébként, ha úgy adta volna az élet, azonnal beszálltam volna gondolkodás nélkül [nevetés]

Hogyan látod, megmarad a lemezborító-készítés fő tevékenységednek?

Ez attól függ, hogy lesz-e elég megrendelésem a jövőben. Szerintem marad. Nem tartok fenn olyan opciót, hogy zenéből keressek pénzt, pontosabban ilyen gondolat gondolatának a gondolata se merült fel bennem. Mondjuk, veszett hülyén hangzik ez a “lemezborító-készítő”, mintha valami mesterség lenne mint pl. a cipész [nevetés]. Igazából, ha a “vászon” formátuma nem feltétlenül négyzet, akkor már plakát vagy könyvborító is lehet… de igazából ez és sok más is csak mindössze grafika és design.

Valójában hány borítóra-artworkre tudsz időt szánni egy évben?

Ez változó mert ahány megrendelő annyi munkamódszer, és nem csak artwork-öket készítek. Múlt évben kb 14 lemezborítót készítettem a többi időmet filmes matte-paint hátterek, színpad design, könyvborítók, merch-termékek tervezése, lyric-video, videoklip készítése tette ki.

A tavalyi év egyik kiemelkedő alkotása a számomra a Memory Garden-festményed. Sokat készültél a háttérinformációkkal? Úgy értem, nem szükségszerűen azzal, amit a csapat adott, hanem amit te szerettél volna bemutatni a képpel…?

Ó, köszönöm. Nekem is kedves az a kép, ahogyan a zenekar és a műfaj is. Itt konkrétan Stefan [Stefan Berglund – énekes] letöltött egy nagy koponya-tanulmányrajzot a netről, ráúsztatott valami pestist ábrázoló fametszetet. A borítóra egy nagy koponya alakú mixturát szerettek volna. Reméltem, hogy nem lesz gond, ha kicsit más úton indulok el, de azt tudtam, hogy valami informatívat szeretnének. A kor is adott volt, így azonnal a németalföldi reneszánsz ugrott be.  Pontosabban Brueghel látásmódja, stílusa és kifejezőeszközei.

Háttérinformáció nem kellett már, hiszen elég népszerű a téma és több zenekarral is dolgoztam ilyen koncepciókon (Opera Diabolicus, Swartsot, Blind Guardian, stb) és ezek a témák mindig is érdekeltek. A kép nagyon részletes lett, tényleg van mit nézni és értelmezni rajta, és mégis öröm volt elkészíteni. Rettenetesen könnyen ment, nem akartam a lendületet megtörni azzal, hogy mutogatom a folyamat darabkáit, így a zenekar is szinte a kész képet látta. Ezért is szeretek velük dolgozni, mert megbíznak bennem és így én is elégedett vagyok a képpel. Valóban alkotás történik, nem csak munka zajlik.

Mennyiben kötötték meg a kezedet, a fantáziádat a zenészek, vagy a kiadó?

Nem tartottam oda a kezem! Volt elképzelésük, de ahogy az előbb említettem, minden úgy zajlott. Nem hagytam őket semmit tovább gondolni. Ha küldtem volna skicceket, vonalas vázlatrajzokat, akkor biztosan kaptam volna rengeteg instrukciót és ötletet, de ez a taktikám néha beválik. Ilyenkor igyekszem majdnem kész, vagy kész képet küldeni, mert egy vázlat, ha ki is van dolgozva még akkor is rengeteg lehetőséget rejt a “beleokoskodásra”.  Nem biztos, hogy az üres helyeket ugyanúgy egészíti ki az ő képzelete, mint az enyém. Jó pár lemezborító azért lett az, ami és olyan amilyen, mert a skiccek vagy a félkész verziók alapján ki akarták a megrendelők dobni.  Volt ilyen Jungle Rot-borítóm de ilyen volt az utóbbi Accept is.  Ők akartak mecha-kígyót, aztán egyszerűen a félkész képről nem jött át nekik minden.  Úgy voltam vele, hogy nem hagyom veszni és fél nap türelmet kértem, másnapra kész is lett. Nagyon megérte kiállni érte. De azért megismétlem, a Memory Gardenék jófejek, hagynak alkotni. Doom! Hömpölyög a maga útján. [nevetés]

A lemezborítók révén jó rálátásod lehet a stílusokra és a kiadói kedvencekre. Emlékszel arra, ahogy egy csapat az underground-ból népszerűvé, vagy naggyá vált?

Igen sokféle rockot és metált hallgatok, így van rálátásom valamennyire. Szerintem a kiadói kedvencek főleg a jól pörgő bandák lehetnek és a rockzenében kb. majdnem minden az undergroundból indul.  Végülis, a Metallica is az volt kezdetben. 

Volt olyan lemezborítód, ami a saját utóbbi megítélésed szerint alulmaradt a tasakba rejtett zenéhez képest?

Tudnék még jó párat említeni, hibákat a legtöbb képemben találnék, ha akarnék. De sok olyan munkám is van, ami akkora hátrányból indult az erőltetett koncepció vagy az állandó változtatgatások miatt, hogy bravúrnak érzem azt is, hogy egyáltalán el tudott készülni az adott produktum.

Folytatnám, ám itt beszélgetésbe elegyedtünk arról, hogy valójában nem sok értelme kiemelni akár csak egy borítót sem. Hiszen lehet, hogy egy rajongónak, vagy akár magának a zenésznek éppen az a kedvence. Akadt, amikor zenész közölte, hogy az pont olyan, amilyennek lennie kell, egyfajta korlenyomatként. Másrészt sokszor kell alkalmazott grafikaként elkészíteni a „terméket” – utalt erre Gyula éppen fenti mondatával is, majd így folytatja:

De, egyébként, nem úgy készítek el egy képet, hogy vizsgálom a zenét elég jó-e nekem. Van olyan, amit nem is hallgatok meg mert ezer hasonlót hallottam már. Csak belehallgatok és ha kaptafa, akkor úgyis tudom milyen hangulatú képre van szükségük. A téma valószínűleg adott, akkor onnantól nincs más dolgom, mint a műfaji sajátosságokat, figyelembe véve készíteni egy képet a legjobb tudásom szerint.  Összecsapni valamit nagy lelki teher lenne.

És volt olyan, ahol úgy érzeted többet tettél bele, mint maga a zene?

Ilyen is van, persze.  De ez nem azért van mert a zene össze lenne csapva. Lehet, hogy a zene mesteri. Csak nekem unalom, mert egymilllió ilyesmit hallottam már. Most jó példa erre a Memory Garden – 1349 borítójának a sztorija összevetve valami általam készített heavy vagy power metal borítóval, ahol ráadásul totálisan megkötik a kezem minden tekintetben. Volt ilyen is két éve, ki is hátráltam a projektből.  Úgy indult, hogy írt az zenekarvezető, hogy komája Andreas Marschall és meg is festette a borítót, de nem tetszik nekik. Írtam is vissza, hogy akkor hozzám miért jönnek? Az ő stílusukhoz Marschallnál nem nagyon találnak jobbat. Aztán félre is ment az együttműködés, meg is szakadt, nem is bánom.

Mit kell tudni egy borító tervezésének folyamatáról? Meséld el kérlek a folyamatot a megkereséstől az album megjelenéséig!

Ez egy szokásos email-ezgetés oda-vissza, a koncepciót illetően. Amikor tudom azt, hogy mire van szükségük, akkor vagy szinapszisokat írok vagy skicceket mutogatok, vagy a kész-félkész frontborítót küldöm el.  Lehet, hogy füzetbe firkálgatok vázlatokat, van, hogy összeollózok valami kifejező kompozíciót és van olyan is, hogy tablettel nekiülök és Procreate alkalmazásban megrajzolom egyhuzamban mutatható állapotig.  Amennyiben a frontborító kész és elfogadják, jöhet a booklet és illusztrációk, ha szükségesek. Ha megkaptam mindent, a szövegeket, fotókat, nyomdai template-eket akkor egyeztetjük a designt, elkészítem a kiadványt, javítjuk a hibákat. Mostanában pl. a vinyl megjelenések miatt már kb. egy évvel előbb le kell leadnom a kész nyomdai anyagot. Szóval észnél kell lenni, mert sokszor 5-10 projekten is dolgozom egyszerre,  ami eléggé megerőltető, főleg ha egy-egy zenekar folyamatosan változtatgat… a 12 dalszöveget 27 emailben küldi és egyebek.

2018-ban nyolc műved bekerült a Heavy Music Artwork egyik kiadványába. Azért ez elég jelentős elismerés. Hogyan jött ez létre?

Hú, igen! Nagyon jelentős elismerés! Nem csak ez, mert 2012-ben beválogatták két képem a SPECTRUM 19 Science-Fiction antológiába. Az egy nagy elismerés volt egy nem éppen metal-közegben.  A Heavy Music Artworkot egy Alex Milazzo nevű, a képzőművészetben és metal zenében is nagyon érdekelt úriember hívta életre. A kiadványaik is művészi igényességgel szerkesztett magazinok, melyek kb. félévente jelennek meg és tele vannak nagyon komoly és valóban informatív interjúkkal, zenei és vizuális témában.  Ezekben is szerepeltem több alkalommal. Ugyanakkor vastag keményfedeles artbookokat és tematikus művészeti albumokat is jelentet meg minden évben és ezekben is gyakran helyet kap néhány képem, ahogyan Bornholmos Sallai Petié is. Előkészületben van a saját albumom is. Alex már elkezdte a munkát vele és remélhetőleg az idén meg is jelenik.

Meg kell említenem még egy kiadványt. Ez már nem angliai, hanem amerikai székhelyű. Ennek a metalborítótörténeti albumnak a címe: And Justice for Art. Egy Ramos Oscuro nevű srác készíti. Gyönyörű 250-300 oldalas könyvsorozat, amely a legklasszikusabb metal borítók létrejöttét mutatja be a zenészek, a lemezkiadók és az alkotók visszaemlékezésein keresztül.  Az, mondjuk, eléggé megrendítő, hogy az első oldalaktól a klasszikus Black Sabbath, Kiss, Slayer, Metallica, Maiden borítók kerülnek bemutatásra, de Ramon mindhárom albumba beválogatott tőlem is képeket: Stratovarius- és Brainstorm-borítókat. Szédítő kinyitni egy ilyen artbookot úgy, hogy benne vannak képeim, zenetörténeti jelentőségű alkotók munkái között, és az előszót pedig Blackheim, David Vincent vagy épp Max Cavalera írja.

Amikor 2013-ban interjúztunk [Nagával – szer.], akkor nem voltál jó véleménnyel a hazai zenei színtér lehetőségeiről és viszonyairól. Változott azóta valami?

Nagyrészt ugyanazt gondolom, mint amit akkor, csak most már nem érint. De az biztos, ha zenekarban létezik az ember, akkor könnyen azt érezheti, hogy mindenki, aki kicsit is exhibicionistább, az elé kerül. Hiába igyekszünk, hiába történnek turnék vagy próbál a zenekar feljebb jutni és jut is…, mégis olyan az egész mintha az erőfeszítésekből senki nem érzékelne semmit körülöttünk, vagy csak alig. Több koncertünk volt akkoriban külföldön, mint itthon. Ha panaszkodtam, akkor ilyesmi lehetett az oka… de ha voltak is ilyen ellenérzéseim, mára elmúltak.  Bármely aktív zenészt megkérded, aki igyekszik életben tartani és tolni előre a zenekarát, egy se lesz elégedett semmivel [nevetés].

Több könyvborító is fűződik a nevedhez. Milyen alapon vállalod el ezeket a munkákat? Kell, hogy tetsszen neked a mű, vagy a szerzőhöz fűz valamilyen viszony?

A kiadó keres meg, feldobja az ötleteit, esetleg kivonatokat küld a regényből vagy a számomra hasznos idézeteket, novellákat. Ha egy Poe-, Anne Rice-, Lem-, vagy Lovecraft-borítóra volt szükség, azoknál képben voltam. De pl. a Lovecraft-borítóimmal sem voltam elégedett, amelyeket a 2000-es évek elején-közepén készítettem. Most, hogy újrakiadás közeleg, igyekszem totál új koncepciót kerekíteni a sorozatnak, ami sokkal klasszikusabb jellegű. Most a legmélyebb alapossággal dolgozom ezeken a borítókon, szinte tanulmányozva a kiválasztott novellát. Mindenbe igyekszem beleélni magam, de általában esélyem sincs elolvasni megismerni az újabb írók műveit. Ilyenkor a fordítóval, a megjelenésért felelős könyvkiadós személlyel beszélek. 

Több zenekarral hosszú időre nyúlik a munkakapcsolatotok. Könnyebb úgy a munka, hogy ismeritek egymást?

Ha jobban megismerem őket, akkor talán. De minden esetben a képre koncentrálok, tényleg az van fókuszban. Ha valakit régről ismerek már, akkor esetleg könnyebben kér “barátilag” dolgokat. Ami nem feltétlenül jó nekem. Vagy az sem jó, ha már készítettem pl. 10 borítót évek alatt egy bandának és unalmassá válik a stílusom, a látásmódom. Persze én erre ügyelnék magamtól is, néha széles palettán mozgok: vannak photoshop fotómontázsok, totál manuális rajzok, amelyek utólag színezettek, van digitális rézkarc vagy tusrajz, képregényes, máskor festményes…  Néha már perverzió, hogy direkt teljesen más megközelítéssel és stílusban készítek el egy képet, mint ami tőlem megszokott.

Mesélj arról, milyen érzés, amikor találkozol végre a csapattal, akikkel együtt dolgoztál korábban?

Nem mindenkivel találkozom, mindenáron nem akarok összefutni. De ha a zenekar zenéjét szeretem, akkor esélyes, hogy ott leszek a koncerten. Sok mindenkivel találkoztam már és sok ilyen találkozás egészen szürreális is tud lenni. Természetesen örülünk egymásnak, dumálgatunk jókat. Ha koncert előtt ütközünk, igyekszek nem sokat zavarni. Van, akivel elhajlunk könnyen, van akivel rengeteget mail-ezünk, kokettálunk mindenféléről és szemtől-szemben pedig nem zajlik a dolog.  Pl. Destruction-ös Mike-kal nagy cimborák lettünk, anno. Vele amerikai Destruction- turné állomásán találkoztam először. Egy háborús PC-játékon dolgoztam előtte egy-két évvel és kiderült, hogy Mike sokat játszott ezzel a játékkal, idézett a főhősöktől. Vicces volt [nevetés]. De általában a bandák nagyon kedvesek. Örülnek…

Az is előfordul, hogy az előadó keres, szeretne megismerni személyesen.  Azért vannak sztorik… A Bornholmmal játszottunk CoppenHell-en, Dániában. A város másik felén voltunk, épp elfoglaltuk a szállást dögfáradtan és jön az sms a King Diamond-gitárostól Mike Wead-től, hogy „Lets go, partytime”! A belvárosban pedig ott vár Simon (Memory Garden), Mike Wead és Andy Laroque… mindenki feleségestől. Simon pedig mutatta az általam készített első Memory Garden-borítómat felvarrva a felkarjára. Ráadásul az a bohóc a képen én vagyok [újabb nevetés].

Ajánlanál olyan zenekart, előadót, akivel dolgoztál (ill. ajánlották, netán felfedezted) és kevésbé ismert, de szerinted szélesebb kör érdeklődésére is számot tarthat?

Nightingale, Demonoid… mert ezek a saját műfajukban sem ismertek igazán… szerintem.  Vagy Jon Lord-szólólemezeit sem feltétlenül ismeri minden hard rock vagy klasszikuszene rajongó. Hirtelen ezek ugranak be.

A nyáron a szülővárosodban kiállításon mutathattad be a műveidet. Biztos volt néhány különleges találkozás és ért különleges élmény ott. Mesélj erről, kérlek!

Volt egy gyors, egynapos tárlat nagyrészt túrkevei alkotók munkáiból a nyáron. A polgármester Sallai Róbert Benedek, aki maga is “metalhead” meghívott egy kiállításra őszre, mert a tárlaton sikerült elkerülnünk egymást. Szívesen vettem a meghívást, mivel magamtól én nem igazán vagyok kiállítós típus. Nagyon jól sikerült az egész rendezvény. 2021. október 23-ra a szerveződött a megnyitó és kiállítás és a művházban két teljes termet kaptam, a nagyteremben pedig koncertre került sor. Emlékezetes este lett ez nekem; sok cimborával, gyerekkori régi ismerőssel találkoztam. Ott voltak az általános iskolai és gimnáziumi tanáraim. Volt, akinél történelemből alig görbült meg néha az érdemjegyem, most meg Sárkányölő Szent Györgyöt vagy Hellheimet és Rettegett Ivánt elemezgettem nekik.  Eljöttek zenész cimborák is: Alapi Pisti, Piócásember, Szupermen eljátszott egy dalt is. A képeket nagyon jól fogadta a publikum, jó pár kiállított printet meg is vásároltak.  Szóval, jól sikerült.

Már az Alapi Istvánnal folytatott – szerintem érdekes – beszélgetésben is szó esett a valamilyen mértékben aktív zenéhez való visszatérésedről. Majd a napokban megjelent a Seconds2Midnite friss dala, és lemezbeharangozója. Milyen várakozásaid vannak a projekttel szemben?

Semmilyen. Szó szerint. Lehet, ez valami babonaság, de nem nagyon ábrándozok semmiről. Igazából, először nem is ugrottam a felkérésre.  A saját dolgaim csinálgattam otthon, a basszusgitár is takarékon volt, inkább gitárokon játszadoztam. 

A Wreck Defy-ban énekelt Aaron Randall (ex-Annihilator), amikor megismerkedtünk. Nekik szeretett volna borítót és így is talált meg engem. Egyszer kérdezte, hogy bőgőzök-e. Mutattam neki pár dalt, amelyekben játszottam… Bornholmot, saját dalokat. Tetszett neki, amit hallott, de én nem akartam zenekarozni.  Rá két hónapra covidos lettem és egyik napon pont nem voltam erőtlen, sőt! Előkaptam a basszgitárt és valahogy nagyon a kezemre esett minden, meggondolatlanul rákérdeztem van-e már végre bőgős… de nem volt. Szóval bevállaltam, hogy feltolom a bőgőket, ha nincs más. Jött is 5 dal. Nem voltam oda értük elsőre, de bőgővel nagyon elkezdtek működni. Aztán kidobták mind, mert inkább újabb 15 dalt akartak írni, hogy majd azokból válogatnak. Áprilisra megkaptam az új dalokat és mind a 10 fel lett basszusozva a nyár elejére. Várakozásaim azért sincsenek, mert nagyon képlékeny sok minden. A klipes dal már kész volt, rommá hallgattam a kocsiban és a végén derült ki nekem, hogy 2 perc ki lett vágva az elejéből, az ének-refrén kidobva, a helyén szólóval, amit nem is értettem. Szóval, amit megszerettem és megszoktam az jelentősen átalakult. A többi dalnál nincs ilyen, de pont a klipes dallal történt ez!  Egy csomó minden máshogy alakul, mint ahogy az ember tervezi és én sajnos az ilyet nehezen viselem. Ezért nem szabad előre terveznem és azt várni, hogy úgy lesz, mert nem úgy lesz.

Ugyan a posztodban viccelődtél a 9000 km-es gitárkábelen, de azért feltételezem, van valami víziótok a tényleges együtt-játszásról.

Beszéltünk róla, de elsődlegesen szerintem a lemezkészítés volt a cél.  Annak mindenképpen lenne értelme, hogy egy klipfelvételre kiutazni, esetleg összepróbálni a műsort és tolni egy-két koncertet Kanadában. De ahogy hallom, irtózat gyenge a metal-élet arra.  Ha ott élnék akkor nem sok akadály lenne, de most egyébként sem érdemes sokat agyalni ezen. A covid-para miatt áll vagy tolódik minden.

A zenekar neve nekem az ENSZ-óra jellemezte világhelyzetre utal. Mit tudsz elmondani a projekt hátteréről?

Igen, a zenekar neve ilyesmire utal. Az utolsó másodpercek az elsötétülés előtt.  Legalábbis Aaron erre gondolt, ezt akarta kifejezni vele. A projekt hátterét nem ismerem jól, de nincs nagy megfejtés mögötte. Zenélni akarás van, Aaron részéről énekelni akarás. Nagyon belevetette magát, odatette az éneket rendesen.  A hangja és a stílusa is sokat változott a Set the World on Fire Annihilator-album óta. Szerintem őt ez is motiválta, hogy megmutathassa ezt. A szövegek nagyon jók, fogósak és nagyon jó képeket használ bennük.  Ez a klipes dal épp a keményebb drogokról szól. Arrafelé eléggé általános végzet ez sokaknak. Nem véletlen nem találtak basszert sem. Eddig 5 dalszöveget kaptam meg, azok ilyen társadalomkritikák… de szerintem frappánsan fogalmazva.

A játékomba igyekeztek nem beleszólni. Az, hogy a bass sokat színezzen ők nagyon is preferálták, de a zene nagyon szikár, vastag riffek alatt nem biztos, hogy hasznos elkódorognom felsőbb tartományokba.  A bass így néha nagyon minimál, máshol meg zenei és vibráló. Van egy refrén, ahol a refrén végig bass szóló (ha ki nem vágták), Vagy például: a Dystopia című dal végén egy 1-perces bass outrot improvizáltam és benne hagyták! Hangulatos lett, igazán, egy két szólamú bass-etűd.  Van egy másik dal a Contortion, ebben pl. üveghangos bontás történik a basszusgitáron.  Ráadásul a bass sound-om is elég gyilok lett, két előfokot is használtam hozzá, lényegében két különböző “dögösítő gombot” [mosolyog].

Az artwork-ot is te készítetted (logo borító, booklet, stb.)?

Igen, a borító is nagyrészt készen van. Disztópikus tájkép. Egyébként Túrkevén ki is állítottam a borítót. A képen egy lerombolt városképet ábrázoltam. Középterében megnyílik egy fekete hasadék a térben és mitológiai pusztító istenek és kreatúrák bújnak ki rajta. Mindegyik üvölt (utalásként az énekcentrikus albumra) és a hangerőtől omlanak szét az épületek, lebomlanak az emberek. A háttérben atomrobbanás-gomba(felhő)-telepek, az előtérben és középtérben ott az Általános Iskolám épülete, a templom, ahova hittanra jártunk… minden leomolva. Az egész kép vöröses, a Mars bolygó uralja a kép tetejét… Igen, a logo is tőlem származik.

Van már kedvenc dalod?

Igen van több is: Disposables, Gasoline on the Back Seat, Dystopia, Meta, Fortune.

A klipes első nóta, szerintem meglehetősen erős tétel. Milyen visszahangra talált ez a beharangozó dal? Milyen környezetből érkezett már visszajelzés akár neked, akár a csapatnak?

Köszi! Úgy tűnik tetszik sokaknak, bár nem lehet dislike-ot nyomni már, így nem tudok pontosabbat [nevetés]. Egyelőre csak nyilvánosságra került a klip, semmilyen kő nem lett még megmozgatva. Szerintem 9000 km-re innen van egy lecsapatlan labda a levegőben. Bízom benne, hogy mihamarabb ráfekszenek némi promócióra a többiek.

Megbeszélitek, forróvonalon?

Messengerezünk leginkább. 

Ma, hogy egy kicsit felbolydult újra az életed, hogy látod magadat: rajzoló/festő, vagy zenészként? Vagy nem kell megkülönböztetnünk?

Ezen sokat tépelődök, de ezek szerint mások még többet [ismét nevetés], mert zenészséget nem emlegetném mindenáron magamra. Azt a címkét szorongassa az, aki abból él, hogy muzsikál.  Ugyanakkor nem elhanyagolható az sem, hogy lényegében 12 éves korom óta zenélek.  Szerintem nem kell megkülönböztetni vagy elválasztani a két dolgot. Voltak ilyen mesterséges próbálkozások, mert anno amikor interjúban Bornholm-ról beszéltünk volna, akkor elkezdték feszegetni a grafikus témát. Péterrel igyekeztünk elválasztani ezt a kettőt, de nehéz és lehet, hogy felesleges is.  Nekem nem lényeges. Egyébként a legtöbb minden leírható egy másik dologgal is és én sokszor úgy viszonyulok a grafikához is, mint ahogyan a zenéhez és fordítva. Sokszor zene hatására látok képeket vagy bizonyos képi világok juttatnak el egy zenei hangulathoz vagy dallamhoz….

A fentieken túl – ha még marad – mivel töltöd az időd?

Nem töltöm, telik magától is—sajnos. Gyönyörűséges családommal: két imádnivaló gyerkőcünkkel és a feleségemmel, filmnézéssel. Koncertekre fesztiválokra járunk… most már remélhetőleg újra aktívabban.

Sok sikert kívánunk a projekthez, lemezhez és a szereplésedhez. Tájékoztass minket bátran bármely, a zenekarral kapcsolatos újdonságról. Köszönöm szépen! Mindenképpen tájékoztatlak! Köszi a lehetőséget!

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémforgács nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.