EiLEMA – lemezelőzetes

Végre elkészült az első EiLEMA lemez, amelyről vasárnap debütált az első dal, a The worm inside

A banda nyilatkpzata:
“Ezúttal is a Jakab Péter (Klinik Label, Jazzékiel) – Kósa Péter páros készített hozzá egy videót, csakúgy, mint annak idején a Mother című dalunkra. Ebben a klipben inkább a szöveg kapott hangsúlyt, a zenészek csak elmosódottan látszanak – talán mindenkinek jobb így. 
Ahogy majd látjátok, halljátok, továbbra is felnőtt tartalmakat gyártunk: nem a 18+os értelemben, hanem hogy nem látjuk már fekete-fehérben a világot, csakis árnyalatokat és így próbálunk, nagy megfejtések nélkül bemutatni kemény témákat, valós emberi történeteket.

A lemez néhány héten belül kijön, sőt, a Record Store Day második felvonására (július 17.) limitált példányszámban kazettán is megjelenik.

Június 25-én pedig az Analog Music Hall teraszán szól majd a rhythm’n’grunge, az Icenap-pel játszunk egy ingyenes koncertet, ami azért nagy szó, mert 2019. novembere óta nem volt saját koncertünk.
Addig tűkön ültök, mi pedig köszönjük a figyelmet! :)”

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémforgács nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.