Zakk Sabbath – Vertigo (2020)

Zakk Wylde (Black Label Society, Pride and Glory, ex-Ozzy Band) gitáros akkora Black Sabbath rajongó, hogy saját Zakk Sabbath nevű tribute bandájával teljes egészében újra vette a heavy metal úttörőjeként is emlegetett legendás banda debütáló albumát. Az idén 50 éve, 1970. február 13-án (péntek) megjelent lemez remake-je a Vertigo címet kapta, amit Zakk olyan zenésztársaival készítette el, mint Blasko (Ozzy, Rob Zombie, Danzig) basszusgitáros és Joey Castillo (The Bronx, Danzig, Queens of the Stone Age, ex-Eagles of Death Metal) dobos.

Ő maga egy interjújában az egészről ezt mondta: “Az volt a célunk, hogy maximális hűséggel újra rögzítsük a teljes lemezt, az eredeti felvétel szellemiségét megőrizve. Egy teljesen analóg stúdióban dolgoztunk, élőben játszottunk, két-inches szalagokra dolgoztunk, és ugyanúgy 24 óra alatt készítettük el az anyagot, ahogy a Black Sabbath tette 1969 októberében.

Na de lássuk, hogyan is sikerült neki ennek a legendás albumnak a dalait újrateremteni. A lemezt rögtön az ikonikus Black Sabbath kezdi és a bevezetőként szolgáló égzengés, valamint harangzúgás után rögtön belei is csapnak a karizmatikus – ultra lassúságú – jól ismert riffekbe, amik egykoron Iommi mester kezei alatt fogantak. A dal minden pillanatában jelen vannak a gitáristen, a riff nagymester drámai és egyben dallamosan fémes villámai, Geezer Butler mennydörgő basszusa, Bill Ward dobogó dobjain és természetesen Ozzy jellegzetes dallamai, melyek Zakk karcosabb, kaparósabb hangján köszönnek vissza. Az ezt követő The Wizard-ra szinte ugyan ez mondható el. Teljesen hűek maradtak a dal eredeti hangulatához. Annak ellenére, hogy megtatrották a nóta kellemes hard rock, blues rockos alapjait, hangzásilag, illetve zeneileg, egy meglehetősen erősre sikeredett bikázást is adtak neki, a szájharmonikás téma pedig ott és úgy hasít, ahogy annak kell.

Ezt követi a Wasp / Behind The Wall Of Sleep / N.I.B. hármasa, melyek eredetileg csak az amerikai kiadáson szerepeltek igy. Kellemes és harmonikus, amit gitárhősünk e dal-konstellációban a klasszikus jegyeket megtartva sajátos stílusában végbe visz. A N.I.B. basszusszólós bevezetőjében Blasko is szépen hozza a legendás pattogós témákat, amikből szinte kirobban az egész ritmusszekció, Zakk hangjából pedig már-már szinte félelmetes, hogy mennyire Ozzy-s orgánumok jönnek elő. A Wicked World könnyed rock ’n’ roll bevezetője után dicső üdvözlégyét mondanak a gépies zakatolású szikár riffek, melyek az enyhén derengős pszichedelikus árban úszó a A Bit Of Finger / Sleeping Village / Warning zóró hármasa folytatódnak. Zakk a töle megszokott riffelései mellet meglehetősen elnyújtottra fogott improvizatív bluesos ízeket penget ki gitárjából, amiktől csak egyedibb hangulatot kapnak a klasszikus vonalú, újjá színezett témák.

Fölesleges itt bár mit is tovább boncolgatni. Akinek favoritja az eredeti lemez, annek ez a mélytiszteletet adó “rajongóialbum” is tetszeni fog. Azért mondom, hogy rajongói, mert ez sokkal több, mint egy egyszerű trubite… de lehet csak én tévedek. Mindenesetre tökéletesen adjá egy fél évszázados lemeznek újragondolt modern hangjait. Azért remélem Zakk ezután nem csak tribute-ban gondolkodik, hanem hamarosan elő áll egy veretes BLS albummal is.

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémforgács nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.

Szólj hozzá!