Myrath: Live in Carthage CD/DVD (2020)

A Myrath nálunk afféle házizenekar, hiszen Tartuffe szent meggyőződése, hogy kitartó netes kutatómunkájának (ő ezt alázatosan csak kukázásnak hívja…) köszönhetően először a blogunkon volt olvasható érdemi recenzió a csapatról. Az a Myrath persze még nem ez a Myrath volt, hiszen bekövetkezett náluk tagcsere is, ráadásul a kezdeti Symphony X utánérzésből egy karakteres (rossznyelvek szerint dagályos), az orientális stílusjegyeket előtérbe helyező zenekar lettek. Tartuffe mai napig a „Hope” irányvonalára esküszik, én viszont vele ellentétben az új csapásirányt tartom járhatónak, sőt szerethetőbbnek. Neki a legutóbbi lemezen a „Darkness Arise” a süti, nekem a „Mersal”, de hogy biztos jó úton járnak, arra a bizonyíték, hogy mindketten csípjük őket, de ha ez nem elég, még Garael, sőt az ex-blog tag, Kotta is. (Ilyen konstelláció azért ritkán adódik a metal univerzumunkban.)

Akárhogy is, kereskedelmi szempontból mindenképpen jó döntésnek bizonyult a slágeresebb, fogyaszthatóbb megközelítés, a Myrath mára a (prog)metal underground egyik legsikeresebb csapatává vált. Fontosnak tartom azonban leszögezni, hogy a „slágeresedés” nem (csak) elhatározás kérdése. Slágert (ami itt ragadós, jól megírt refréneket, verzetémákat, hangszeres betéteket jelent) írni piszok nehéz, nagyon sok zenekarnak beletört már ebbe a bicskája és buktak óriásit a remélt siker helyett. Ez az alapkészsége vagy megvan egy csapatnak vagy nincs és akkor lehet kétségbeesetten újratervezni a talponmaradásért. Ha viszont van egy (vagy több) jó dalszerző a bandában, hátra lehet dőlni, ha a menedzsment sem balfasz és teszi a dolgát, a siker, ha nem is garantált, de jó eséllyel beköszön, Most már a harmadik lemezük születik zsinórban, ebben a felfogásban, tehát és a lendület kitartani látszik. Ezt misem bizonyítja jobban, minthogy saját hazájukban lettek próféták, hiszen állami finanszírozással sikerült egy hazai koncertet adniuk, a finoman szólva sem metal-nagyhatalom Tunéziában.

A Live In Carthage pedig mindennek a vérprofi dokumentációja képben és hangban is. Csendben jegyzem meg, hogy a nagy ikon (SX) máig képtelen volt egy DVD-t kiizzadni magából, míg az emlőiken zeneileg megizmosodó Myrath pedig de, ráadásul nem is alibi (tudjuk ezt is le alapon), hanem minőségi kiadványt. Ideális szabadtéri (ókori) színház, megtervezett, koreografált, kivetítős színpadképpel. Nem meglepetés, de a setlist szinte csak a legnagyobb slágerekre (három utolsó album) épít és abban az irigylésre méltó helyzetben vannak, hogy a két-három közmegegyezéses nótagránátot nem a végén és ráadásban kell robbantani, ehelyett egyenletesen magas színvonalú slágerparádéval ünneplik végig a „prófétává válásukat”. Azt azért elismerem, hogy a népszerűségükhöz a remek zeneszerzők mellett nagyon kell a zseniális hangi adottságokkal felvértezett igazi csajmágnes frontember; Zaher. Neeem, nem a szakállas és kopasz celebdokink, - az különben is Zacher…   

Persze, könnyű a perzsaszőnyegen csomót keresni, a hastáncos lányok (közelről azért inkább asszonyok…) gyakori szerepeltetése nélkül pl. nagyon meglennék, ahogy az is igaz, hogy a „Believe” már tényleg az a pont, ahol annyi mézet csorgattak a Symphony X hatásaikra, hogy az feloldódva el is tűnt, de ezzel együtt ez a másfél óra egyáltalán nem rossz értelemben vett zenei baklava, amiből kettő már halálos (cukor)adag az egészséges szervezetnek. Végig szólnak a lehangolt riffek, precíz és élményszámba menő a ritmusszekció, remek szólók és csupa-csupa nagyszerű, szenzációsan megírt metal nóta a fűszert jelentő arab zenei hatásokkal, ahol végig szigorúan a „jó dal” az alapanyag. Egyébként is, a dalokat velük éneklő, végig lelkes hazai közönséget méregerős dalok nélkül nem lehetne kilóra megvenni (itt láthatóan ez történik), ők pont magasról leszarnák a „maharadzsás fikcsiket”, hiszen szoktatva vannak.

Egy szó, mint száz, aki velem együtt nem csak hallgatni, de néha nézni is szereti a hangulatos és jó koncerteket, ezzel a kombóval nem hibázhat, igazi csúcstechnikás, profi kiadvány.

 

Túrisas

Megosztom Facebookon! Megosztom Twitteren! Megosztom Tumblren!

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Dionysos Rising nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.