Iron Maiden: Piece of Mind (1983)

Illeszkedjenek bármennyire is egy egységes koncepcióba, alkossák a zenekar egy adott korszakának egymással egyenrangú pilléreit, az Iron Maiden minden lemezének egyedi színe, árnyalata, hangulata van. Ez egyrészt a lemezborítóból, másrészt a dalok témáiból, illetve természetesen magából a zenéből adódik. Míg elődje, a The Number of the Beast alapvetően kék és sötét volt, addig az éppen 35 évvel ezelőtt napvilágot látott Piece of Mind (még ha a tasak grafikáján Derek Riggs egy gumiszobában ábrázolta is kedvenc Eddie-nket), sárga és világos. Míg előbbin a börtön és az alvilág mélyére, a Pokol fenekére és az akasztófa árnyékába kalauzolt bennünket Steve Harris csapata, utóbbin a sasok, Ikarusz és a napfény nyomába szegődtünk.

Bár az Iron Maiden életművében, a ’80-as évek közepén/második felében készült albumok között némileg mostohagyereknek érzem, a Piece of Mind több szempontból is különleges alkotás. Először is, ezen a lemezen mutatkozott be a nagyközönségnek a csapat új dobosa, a Clive Burr-t váltó Nicko McBrain, aki ezt megelőzően a francia Trust-ban diktálta a tempót. Így ez a lemez lett a nyitánya annak az 1988-ig tartó, nagyjából ötéves időszaknak, amelynek albumait a klasszikus felállás – Dickinson, Murray, Smith, Harris, McBrain – alkotta meg.

Másrészt, szakítva az addigi hagyományokkal, az anyag felvételei a ködös London helyett most első ízben a Bahamákon, a nassaui Compass Point stúdióban zajlottak. A dalok addigra nyilván összeálltak már, ám a helyszínnek, a csapat ottani hangulatának is lehetett hatása a majdani végeredményre. Producerüket, Martin Birch-t (akivel a Killers óta dolgoztak együtt) szerencsére nem cserélték le, így a The Number…-hez képest nem változott radikálisan a lemez hangzása.

Az albumon olyan örök Maiden-slágerek kaptak helyet, mint a Flight of Icarus vagy a The Trooper (kislemez is ezekből lett, illetve a videoklipek is hozzájuk készültek). A lemez A oldalát jóval erősebbnek érzem, az említettek mellett olyan daloknak köszönhetően, mint a Where Eagles Dare és a Revelations; innen még leginkább a Die With Your Boots On című nóta lóg ki. Ugyanakkora B oldalon is vannak igazán emlékezetes nóták, például a Quest for Fire vagy a To Tame a Land.

Utóbbi szerzeménnyel, de a lemez egészével kapcsolatban is hallottam már a „progresszív” jelzőt említeni; ha nem is olyan komplex és agyas az album, mint, mondjuk, a Dream Theater alkotásai, a hosszabb, 6-7 perces nóták kellően összetettek, ami inkább zenei csemegévé, mint emészthetetlen intellektuális fogássá teszi e szerzeményeket.

S ha már az étkezőasztalnál járunk, a lemez eredeti címe Food for Thought (Szellemi táplálék) lett volna, rímelve arra a bizarr képi poénra, hogy a lobotómián átesett Eddie (lásd a borítót) agyát zöldségköret kíséretében tálalják fel a zenekar tagjainak (a booklet 19. oldalán).

Egyébként ez volt az első olyan Maiden-album, amelyen nem találunk címadó számot (később még négy másik korong jutott hasonló sorsra), a „piece of mind” kifejezés csupán a Still Life című nótában hangzik el.

A csapat egy másik gegje, hogy a Revelations című dalnak a bibliai Jelenések könyvéből vett szövegrészletében a „pain” szót Harris-ék „brain”-re változtatták („Neither sorrow, nor crying. Neither shall there be any more brain”).

A leghangosabbat pukkanó humorpetárda azonban a maga korában minden bizonnyal a Still Life elején elhangzó „titkos üzenet” volt, ahol visszafelé játszva rögzítették McBrain szövegét, aki – kissé ittasan – az ugandai diktátort, Idi Amint parodizáló brit színészt, John Bird-öt idézte. A csapatnak elege lett abból, hogy egyes amerikai kritikusaik sátánistának bélyegezték őket, ezért úgy gondolták, hülyéknek hülye válasz jár, s ha már ördögi üzenetek közvetítésével vádolják őket, hát gyártanak egy „ilyet”.

Harris és McBrain

A lemez nemcsak zenei csemegékkel, hanem egyéb intellektuális élményekkel is szolgál. Talán nincs még egy olyan Maiden-anyag, amelynek ennyi dalát inspirálta volna valamilyen irodalmi vagy filmes alkotás. Ebben Harris méltó partnerére akadt Dickinsonban, aki hozzá hasonlóan intenzíven érdeklődött a történelmi és mitológiai témák iránt.

A Where Eagles Dare-t a Kémek a sasfészekben című második világháborús regény filmváltozata, a Revelations-t a már említett Biblia mellett többek között Aleister Crowley munkássága, a Flight of Icarus-t a görög mitológia, a The Trooper-t pedig Alfred Tennyson A könnyűlovasság támadása című költeménye ihlette.

A Quest for Fire Jean-Jacques Annaud A tűz háborúja című filmje, a Sun and Steel a szamuráj Mijamoto Muszasiról írt tanulmány, a To Tame a Land pedig Frank Herbert A Dűne című sci-fije „alapján” íródott. Utóbbi dal eredetileg ugyanazt a címet viselte volna, mint a regény, ám az író ügynöksége ehhez nem járult hozzá.

Az album dalait számos előadó feldolgozta, a legizgalmasabb talán a Maiden uniteD nevű projekt próbálkozása volt, akik – a Threshold-énekes Damian Wilson vezényletével és Anneke van Giersbergen vendégszereplésével – 2010-ben a teljes anyagot lemezre játszották, méghozzá akusztikus változatban (Mind the Acoustic Pieces).

Az Iron Maiden történetének folytatása mindenki előtt jól ismert, úgyhogy azt nem részletezném, ahogy a Piece of Mind dalait sem magasztalnám külön-külön. Amit viszont kiemelnék, az Steve Harris emblematikus bőgőjátéka, amelyet ezen az albumon is élmény hallgatni.

Szólj hozzá!

Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!
Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!