Auri – Auri (2018)

Előadó: Auri

Album: Auri

Származás: Finnország, Nagy-Britannia

Megjelenés éve: 2018

Stílus: Progresszív folk

Honlap: https://www.facebook.com/AURlband/

Értékelés: 10/10

 

Talán Tuomas Holopainen 2014-es, a Music Inspired by the Life and Times of Scrooge szólóalbuma után nem sokan gondolták, hogy a magister egyéb formációkba is bele fog kezdeni, most mégis itt van az Auri és szerintem elég sokan örülhetnek is neki. Ugyan nem kicsit sarkító, de egyben megkacagtató is volt annak a bizonyos nyomtatott sajtó egyik írójának kritikája (akinek egyébként mind a stílusát, mind a munkásságát nagyra becsülöm), melyben Tuomas szólólemezét hasonlította össze az Epica-ból ismert Mark Jansen Mayan-jával. Azért meg lehet mosolyogni ezt, de én úgy gondolom, hogy nem csak(!) azért vagyunk a világon, hogy metalkodjunk.

Mindezeket csupán azért írtam le, mert itt sem egy metal anyagról van szó, sőt, villanygitárt is csak nagyon ritkán és véletlenül hallhatunk benne (,valószínűleg azért, mert Troy Donockley elfelejtette kikapcsolni a torzítást…). Bár a banda megnevezésében használja a metal megjelölést („celestial metal”), az egésznek semmi köze a műfajhoz, én egyszerűen csak világzenének nevezném, avagy új hullámos folknak.

De talán nem is az a fontos, hogy mi a stílusa az Aurit alkotó Troy, Tuomas és Johanna Kurkela („Tuomasné”) zenéjének, hanem az, amit elérnek vele. Ugyan tényleg van a zenében egy csipetnyi nyúlüreg és Alice féle Csodaország (előbbire az elsőként kikerült klip, a Night 13 is utal), ám zenéjük egész világa olyan erősen magával ragadó és csodálatos, hogy nem jellemzi csupán az Alice féle (egyébként általam nagyon is bírt) bódulat. Konkrétan a számokról sokat nem tudhattunk meg az alkotóktól, az értelmezést ránk, hallgatókra bízták, annyival, hogy ez az egész három barát zenéje és állítólag az alkotási folyamatkor sem volt meg a Holopainen-féle fölény, tehát három egyenrangú zeneszerzőről beszélhetünk.

Minden esetre az egyértelműen érezhető, hogy itt nagyon kiegyesúlyozott és szinte már idilli teremtés történt. Elég csak meghallgatni az album közepe felé találhato Desert Flower-t. Könnybe lábadt szem és összeölelkezős, tábortüzes, baráti hangulat, amikor meg Johanna belekezd a szám végén a ’Navigatio’ szó ismétlésébe, egyszerűen kellemes hidegrázás futhat át az emberen. Ugyan benne van az egész hangzásban egyfajta negédes pozitivitás (pl.: See, I Hope Your World is Kind, Aphrodite Rising), amiről elismerem, hogy számos hallgatónak már sok lehet, azért jó néhány végig fülelés után szerintem Tuomas-ék itt (is) képesek voltak belül maradni egy olyan határon, ami miatt nem válik az egész giccsessé.

Talán két dalt lehetne említeni, ami kilóg ebből a fajta pozitív légkörből. Egyik ezek közül a még 2011-ben, első Auri számként megszületett Aphrodite Rising. Ez a track nem is hozzáállásában, inkább hangvételében különbözik a társaitól. Konkrétabb, egyenesebb megfogalmazású szerelmes számról van itt szó, mely pont a szövege miatt lóg ki a Tuomas védjegyű nóták metafora és szimbólum hegyei közül. Talán nem is enyhe túlzás, de ez amolyan metal mentes Nymphomaniac Fantasia II… A másik kilógó szám az előzőt követő Savant. Ez a track amolyan beteg, lidérces lázálom, a dal eleji kuncogásban tán még Alice is visszaköszön. Rengeteg hangulati váltással, zongora billentyűire való rátenyereléssel, ördögi hangzású (talán finn nyelvű?) monológgal operálnak benne Auri-ék; az biztos, hogy kellemesen vagy kellemetlenül, de jó helyen, nagyjából a ¾-énél törik meg a korong hanguati ívét.

Azt inkább túlzottan bővelkedve sem írom le, hogy zeneileg mennyire ott van az album, rengeteg féle hangzás és hangszer, tökéletes harmóniában működve, számos hangulatot megteremtve, ide értve a keleties (See), de a keltás feelinget is. Utóbbiakhoz az idegtépő fúvós, majd vonós ismétlésekkel induló, ám végül kiteljesedő Skeleton Tree-, valamint az albumot záró, ír népdalt is feldolgozó, szintén kissé őrült, koboldos módon indító Them Thar Chanterelles sorolható. Engem ezek is nagyon elkaptak, ám a keserű szájízű Nightwish rajongók és utálók legalább abban reménykedhetnek, hogy Tuomas és Troy itt kiélték kelta zenei fétisüket és így végre nem a Nightwish-ból fognak folk rock/ folk metal bandàt csinálni.

Azt muszáj megemlíteni, hogy Johanna kiválóan alakít az egész lemezen, elég csak meghallgatni a nyitó The Space Between-t, a The Name of The Wind-et vagy akár az I Hope Your World is Kind-ot; utóbbiban többek között Scrooge és az Imaginaerum világa is fölsejlik, mégha csak hangzás terén is. Johanna hangjára én már a Holopainen szólólemezen is felfigyeltem, ám itt szinte külön életet él, varázslatos egy orgánum, mely egyértelmű erőssége ennek a hanganyagnak. Ugyan egyedi a hölgy önmaga is, de egész hangbéli megjelenése is, bennem mégha rövid ideig is, de megidézte Annaka van Giersbergen-t (pl.: See, Aphrodite Rising). Talán nem véletlen; legalább annyira magával ragadó jelenség Johanna, mint amennyire Anneke képes elvarázsolni hallgatóit.

Egyéb iránt Troy is is számtalanszor vokálozik és énekel pluszba Johanna mellé (pl.: See), de állítólag a legelső Nightwish korong, az Angels Fall First lemez után Holopainen hangját is hallhatjuk újra. Vicces ilyen szellemben végigfülelni az anyagot és keresgélni, hogy a mi Tuomy-nk vajon hol danolászik, biztosat én nem tudok mondani, tippelgetésbe pedig nem szeretnék bele menni, de azért szerintem próbáljátok ki ti is így végighallgatni.

Ha a munka, a suli és a sűrű social media aktivitás között nincs időd lassítani kicsit, akkor legalább az Underthing Solstice-t és a Night 13-t hallgasd meg. Ez a két szám ad egy képet az egész albumról, előbbi már-már musical-esen történet mesélős, mégis az egyik legnyugisabb momentum, utóbbi pedig szinte egy magában képes kifejezni azt a természetközeliséget, természetszeretetet, de azt az emberséges és vallásoktól független erkölcsös életvitelt is, amit az Endless Forms Most Beautiful korong is érintett már.

Ha viszont van rá néhány órád, akkor ülj le egymagadban és hallgasd végig úgy az Auri self-titled albumát, hogy nem csinálsz mellette semmit, csak hagyod, hogy járjanak, keljenek a világban a gondolataid valahol, valahova. Érdemes így tenni, én anno a Scrooge-ot is sokat hallgattam, de ez a lemez által egy különös utazásban vehet részt és tényleg többé válhat az ember. Meg különben is, néha a metalosoknak is jól esik egy kis „csönd”, nem? Legyen ez egy szűk órácskára a csöndetek!

(Én már csak azt várom, hogy mikor jelentik be, hogy az őszi Decades-es európai Nightwish turné egyik előzenekara -a Beast in Black mellett- az Auri lesz… azért komoly lenne, nem?)

Írta: Vágány Norbert

Ha pedig többet akartok megtudni az Auri-ról, lessétek meg az alábbi videókat:

Szólj hozzá!

Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!
Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!