Wolves In The Throne Room – Augusztus 7-én az A38 Hajón lép fel az amerikai black metal színtér vezető bandája

Cough, Sinister Haze, Wolves In The Throne Room 0 Comment

Egy egészen különleges este lesz ez az augusztusi hétfő. Ilyesmire egész Európában nem kerül sor, csak az A38 Hajón: a sötét, beborulós metal két nagy amerikai jelensége lép fel egy estén. Az elmúlt tíz év black metaljának egyik legnagyobb hatású zenekara, a a shoegaze-ből, a dark ambientből és a pasztoriális folkból is merítő Wolves In The Throne Room, valamint a Windhand testvérzenekara, a Relapse Records kötelékébe tartozó okkult-kozmikus doom metalt játszó Cough! A méltó felvezetésről pedig a virginiai Sinister Haze gondoskodik majd, akiknek feedbackben érlelt, mázsás gitárokkal megtámogatott klasszikus doom metalja jól megalapozza majd az este hangulatát.

A Kanada Csendes-óceán felőli, északnyugati erdőségeiből indult Wolves In The Throne Room hangzása pont olyan, mint a táj amely legfőképp inspirálta őket: ősi, vad, expanzív, ugyanakkor lélegzetelállítóan szép és magával ragadó is. A panorámát a Weaver-testvérek úgy próbálták megzenésíteni, hogy a klasszikus tremolókaros riffelést és a légkalapácsszerű blastbeateket hol ambientes hangképek, akusztikus hangszerelésű instrumentális betétek vagy női ének törte meg.

Ráadásul külsőségeikben és filozófiájukban is szakítottak a bevett toposzokkal: a sátánizmus helyett az ökotudatosság, a corpsepaint helyett pedig a favágó ing dominált náluk. Ezzel pedig sikerült nekik a szinte elképzelhetetlen: egy szélesebb réteg számára is vonzóvá tudták tenni a műfajt, kitaposva az utat az olyan zenekarok előtt, mint a Deafheaven, a Liturgy vagy a Myrkur.

A folytatás már a metal színtér egyik legnagyobb becsben tartott kiadójánál, a Southern Lordnál jelent meg – a Two Hunters pedig még tovább ment a poszt-rock, a folk és a black metál kiházasításában. Vagy ahogy a duó fogalmazott egy régi Ultimate Metal interjúban:

“Egy hang a fejemben folyamatosan azt mondja, hogy ezt a zenét csak a téli napforduló idején szabadna játszanunk, mézsörtől és cidertől részegen, miközben fáklyákat égetünk, hogy emlékeztessenek minket az elfeledett napra.”

A Two Hunters egy albumtrilógia első darabját is jelentette; a folytatás, a Black Cascade pedig egyfajta kiegészítése, ellenpárja a lemeznek, sokkal pasztoriálisabb és drone-osabb, elkentebb annál. A záró Celestical Lineage (amelyet teljes mértékben a két testvér írt) pedig a magnum opus, a kilencvenes évek észak-európai zenekarainak (mint a Burzum vagy az Ulver) és a két alapító black metalos előképeinek (főleg a Weaklingnek és a Bathorynak) a tökéletes kombinációja. Fogja a Black Cascade ösztönös gyönyörködtetéseit, drone-osabb pillanatait és repetitivitását, majd visszaviszi a korai hanganyagok fő ihlető környezetébe, az erdőbe. A műfaj egyik kései klasszikusa, amely pont annyira tiszteli a hagyományokat, amennyire a maga képére is formálja azokat.

Nem csoda, hogy egy ilyen mestermű után úgy érezték, hirtelen nincs tovább: 2012-ben visszavonultak, hogy a zenekartól független dolgaikra koncentrálhassanak…. …de ez nem tartott sokáig. 2014-ben megalapították a saját kiadójukat, az Artemisiát, hogy teljes kreatív kontrolljuk legyen a zenekar dolgai fölött. Az első megjelenés pedig egy saját album volt, a Celestite, ami egy experimentálisabb, ambientesebb kiegészítése volt a Celestical Lineage-nek.

A testvérek saját bevallásuk szerint a lemez vázát adó analóg szintetizátoros hangképeket vették hozzá alapul, előrevetítve az idei Roadburn fesztiválon debütáló ambient projektjüket, a Drown Elixirt. Ha pedig már az idei évnél tartunk: a két Weaver több interjúban is említette már, hogy egy új albumon dolgoznak – amiről az őszi turnén várhatóan hallhatunk majd számokat is.

2005-ös megalakulásakor a Cough tagjai egy célt tűztek ki maguk elé: hogy ők legyenek onnantól a létező legsúlyosabb zenekar.

A Windhandben is basszusgitározó Parker Chandler által életre hívott banda ennek megfelelően az extrém zenék legradikálisabb vadhajtásaiból táplálkozott: korai black metal, mocsári sludge és ultrasúlyos doom.

A Sanford Parkerrel felvett első lemez, a Sigillum Luciferi ennek megfelelően ott van a műfaj leghangosabb debütálásai között: az Eyehategod-féle monolotikus riffeket és megkínzott sikolyokat átjárja az Electric Wizard okkult-pszichedelikus hangulatvilága, miközben helyenként megvillan a zenészek Iron Monkey- és Corrupted-fanatizmusa is.

„A formula talán nem a legeredetibb, de a megvalósítás több mint gyilkos” – summázta tökéletesen a lemezt egy kritikus. A két évvel később érkező folytatás, az ismét Parker által producerelt Ritual Abuse már a címében sem árult zsákbamacskát: éjsötét és ultralassú pokoljárás az emberi psziché démonok által uralt részébe, mintha a Black Earth-érás Bohren & der Club Of Gore szaxofontokjában olcsó kábítószerek és lehangolt gitárok rejlenének valóban.

Nem véletlen, hogy az albumot már az olyan trenddiktáló zeneblogok is felkapták, mint a Stereogum vagy a Pitchfork – mind az öt szám ott van a huszonegyedik századi doom metál kolosszusai közt. A Cough pedig többek közt a Weedeater, a Dopethrone és a Buzzov*en társaságában gyalulta a földig a lovecrafti borzalmakra és Sabbath-ihletésű riffekre éhes rajongókat. A The Wounded Kings-szel és a Windhanddel közösen kiadott splitekkel pedig tovább erősítették a státuszukat, mint a málházós doom egyik alapcsapata. A lovecrafti hasonlatoknál maradva: a R’lyeh városát benépesítő shoggothok óta tudjuk, hogy a szörnyeteg néha alszik de soha meg nem hal.

A Cough is közel öt év szünet után adta ki eddigi legbrutálisabb, agyba tépő album-monolitját, a Still They Pray-t. Az Electric Wizard frontember Jus Oborn és a Windhand gitáros Garrett Morris bábáskodása alatt született lemez a depresszió és az agónia szonikus leképzése, amit átjár az a kozmikus rettegés ami az amerikai író védjegye is volt. Zeneileg pedig azzal mutatott újat, hogy szinte végig a tiszta ének dominál, valamint még befelé űrhajózósabb és lassabb lett minden – mintha a pokol kénköves talaján vonszolnák végig a hallgatót, több mint egy órában.

A Still They Pray-t a Cough tavaly az Elder társaságában mutatta be a Dürer Kertben – most pedig főzenekarként térnek vissza, hogy megmutassák, milyen is egy igazi fekete doom mise!

Jegyár: 4500 Ft, elővételben: 3900 Ft.
Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján, illetve személyesen az A38 Hajón.

Related Articles

    SZÓLJ HOZZÁ!

    HÍRSZEMLE

    INVSN-koncert a Dürer Kertben – Nyerj jegyet a Refused énekesének bulijára

    INVSN-koncert a Dürer Kertben - Nyerj jegyet a Refused énekesének bulijára

    Miután az ezredforduló előtt feloszlott a kilencvenes évek legnagyobb hatású hardcore/punk zenekara, a Refused, a frontember Dennis előbb a The (International) Noise Conspiracy, majd az INVSN jogelődje, a Lost Patrol élén élte ki dalszerzői vágyait. Az ezredforduló legfontosabb garage rock ...

    Olvasd tovább

    Ez a skót zenész sem fér a bőrébe: Miller Anderson Band – Reigen Live, Bécs, 2018. 04. 17.

    Ez a skót zenész sem fér a bőrébe: Miller Anderson Band – Reigen Live, Bécs, 2018. 04. 17.

    Akárcsak tavaly, az idén is megkerülhetetlen vendégszereplő volt a Miller Anderson Band a bécsi ’Vienna Blues Spring’ programjaiban. Miller Anderson a Keef Hartley Band tagjaként a 60-as évek végén úgy teljesített, hogy az igen csak protekcionista amerikai fesztiválszervezők, akik elvétve ...

    Olvasd tovább

    EMPEROR játék emlékeztető

    EMPEROR játék emlékeztető

    Nehéz lesz az elsőséget elvenni az Anthems to the Welkin at Dusk albumtól, de az In the Nightside Eclipse második helyét sem veszélyezteti semmi. A bronzéremért folytatott harc viszont még nyílt, így aki még nem szavazott, hétfő reggelig megteheti.

    Olvasd tovább

    Péri Feri és az alkotás – Tízpercnyi stúdiós hókamóka a Peripherytől

    Péri Feri és az alkotás - Tízpercnyi stúdiós hókamóka a Peripherytől

    Nemrég már megmutattunk pár másodpercnyi friss Peripheryt, de az kb. semmi volt egy egész íródó album anyagához képest. A zenekar vezetője, agya, Misha Mansoor vélhetően hasonlóan gondolta, így hogy valamennyire csökkentse a rajongók étvágyát, nemrégiben felrakott némi stúdiós anyagot a ...

    Olvasd tovább

    A Tormentor visszatért, mit visszatért, visszarobbant a zenei életbe

    A Tormentor visszatért, mit visszatért, visszarobbant a zenei életbe

    Fura érzés volt szombat este az A38-on lenni. Olyan, mintha valami nyolcvanas évekbeli metálpanoptikumba érkezett volna az ember. Voltam már rengeteg metálkoncerten, de itt mintha időutazáson vettem volna részt. Az ember azt gondolná, hogy a Tormentor visszatérő koncertjére csupa negyvenes, ...

    Olvasd tovább

    Keresés

    Back to Top

    Inline
    Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!
    Inline
    Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!