MACHINE HEAD – Robb Flynn élete első koncertélménye

Egyéb 0 Comment

Az új stúdióalbumán dolgozó Machine Head frontembere, Robb Flynn az élete első koncertélményéről:

 



"Lehetséges jobb legelső koncert egy AC/DC-nél? Úgy 13 éves lehettem, amikor San Francisco-ban játszottak és egy barátom, Lisa mamája vitt el minket a bulira. Emlékszem, indulás előtt a mamám még figyelmeztetett: "Bármit is csinálsz majd, marihuanát ne szívj!' Akkoriban még azt sem tudtam, mi az, de nyilván egyből az jutott eszembe, hogy 'Erről többet meg kell tudnom!'  (nevet)

És persze ez volt az első alkalom, hogy fűszagot éreztem. Már befelé sétálva azt mondtam magamnak: 'ez biztosan az a marihuána!' (nevet) Manapság is, ha egy bulin megérzem a szagát, azonnal beugrik ez az emlék, ez az AC/DC koncert. És micsoda jó emlék ez!

Akkoriban nagyon őrültek voltak a bulik San Francisco-ban. Az emberek becsempészték a koncertekre ezeket a hatalmas petárdákat, amiket M-80-asnak neveztek. Ezeket eredetileg a hadsereg fejlesztette ki, lényegében egy M-80-as egy negyedrúdnyi dinamit volt, amit aztán feldobtak a levegőbe, ahol felrobbant. Jó esetben a levegőben, és nem a fejed mellett... Színtiszta elmebaj volt! És akkor még ott volt az AC/DC is, ami egy másik fajta elmebetegség!" (nevet)

Ez az 1982-es For Those About to Rock turné volt, amit többnyire a Hell's Bells dallal kezdtek és már az bámulatos volt, ahogy Brian Johnson csépelte azt a hatalmas harangot, a végefelé meg, a For Those About To Rock (We Salute You) dalnál jöttek az ágyúk. Tehát a látvány is leírhatatlan volt, de ez mind semmi volt ahhoz képest, hogy Angus két órán át headbangelt. Egyetlen percre sem állt le. És a biztonságiak még körbe is vitték a vállukon... Angus-szal kapcsolatban minden elképesztő volt és kissrácként semmi mást nem akartam, csak őt nézni a végtelenségig. 

Ez a buli számomra totálisan megváltoztatott mindent. Lisával akkoriban már gyártottunk magunknak papírmasé gitárokat, rajzolt húrokkal és azokkal léggitároztunk a tükör előtt, miközben vadul ráztuk a fejünket. Szóval, már rajta voltam ezen az ösvényen, de ez a koncert megerősített abban, hogy ez az én utam. Tudtuk, hogy ettől a naptól fogva a léggitározás már nem elég!

Egyedül azt bánom, hogy nem vettem semmilyen pólót a bulin - nem mintha a mai testemre képes lennék felhúzni egy akkori pólót!" (nevet)




SZÓLJ HOZZÁ!

HÍRSZEMLE

The Haunted játék indul!

The Haunted játék indul!

A svéd extrém metal szcéna egyik jeles képviselője a The Haunted zenekar, akik 1996 óta nyomják a durva fémzenét. Mivel jómagam  nem olyan régóta ismerkedem az albumaikkal, sorrendet még nem tudok felállítani, de az biztos, hogy a debüt, a Made ...

Olvasd tovább

White Zombie/Rob Zombie játék eredményhirdetés

White Zombie/Rob Zombie játék eredményhirdetés

Nem meglepő módon az Astro-Creep: 2000 album (W.Z.) nyerte a játékot 36 pontjával. Második helyre a Hellbilly Deluxe 1 (R.Z.) futott be 21 ponttal, bronzérmes a The Sinister Urge (R.Z.) lett 13 ponttal. További lemezeket nem érdemes felsorolni, egyedül még ...

Olvasd tovább

The Doors – Ízelítő a Wight-szigeti DVD-ről

The Doors – Ízelítő a Wight-szigeti DVD-ről

Február huszonharmadikán jelenik meg a zenekar ’Live At The Isle Of Wight Festival 1970’ képi anyaga, ám két legendás dal az anyagról – a Break On Through (To The Other Side) és a Light My Fire – már az interneten kering.tovább

Olvasd tovább

Karmazsin Király visszatér Budapestre – a Müpában lép fel a King Crimson!

Karmazsin Király visszatér Budapestre – a Müpában lép fel a King Crimson!

A tavalyi amerikai koncertkörút után 2018-ban Európában turnézik a progresszív rock legrangosabb együtteseként számon tartott King Crimson. Sokak örömére most Budapest is csatlakozik az eddig bejelentett helyszínekhez.tovább

Olvasd tovább

Marco Mendoza ismét Budapesten!

Marco Mendoza ismét Budapesten!

Az örökmozgó basszusgitáros, Marco Mendoza idén is két alkalommal látogat el hazánkba, és a sikert sikerre halmozó The Dead Daisies formáció mellett saját zenekarával is fellép Budapesten. Új albumának turnéja március 4-én érkezik meg fővárosunkba. Viva La Rock![...] Bővebben! ...

Olvasd tovább

Keresés

Back to Top

Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!
Inline
Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!