Megjelent a Quimby 25 éves születésnapi Aréna koncertje DVD-n

quimby 0 Comment

Hazánk egyik legnépszerűbb koncertzenekara, a Quimby tavaly ünnepelte 25. születésnapját, a jubileumra pedig saját csodavilágukká varázsolták az Arénát. A grandiózus koncertet szerencsére nem hagyták az emlékek között veszni, így április 20-tól megvásárolható DVD-n, a kijelölt MOL kutakon.

A Quimby tavaly lett 25 éves, a negyedévszázad dalait és élményeit pedig egy monumentális előadásba – Micsodaország – Tragikomédia egy hosszú felvonásba – sűrítették, vendégzenészekkel, táncosokkal és egy varázslatos látványvilággal. „Az Aréna egy grandiózus hely és mivel jól sikerült, ezért egy grandiózus, pozitív élményben volt részünk. Kipróbálhattuk a nagy ecsetjeinket és hozzá kell tenni azt is, hogy ebben a munkában rengetegen segítettek minket. Nekünk tulajdonképpen az volt a feladatunk, hogy jól eljátsszuk a dalainkat és felépítsünk egy olyan dramaturgiát, amin szépen tud suhanni a műsor és végig tudjuk az embereket vinni egy sokszínű, emóciókban gazdag hullámvasúton. És ehhez jött még nagyon-nagyon sok segítség, a táncosok, a vendégzenészek, a díszlet, a vizuál, hogy egy ekkora léptékű helyen, egy világszínvonalú történet születhessen meg”- meséli Kiss Tibi, a zenekar frontembere.

Az Aréna koncerten körülbelül 200 ember dolgozott, külön csapat munkáját dicséri az erre a koncertre született látványvilág és óriási díszlet is. Az általuk és a zenekar által megalkotott csodavilág pedig egy közel három órás, összművészeti előadásban öltött testet november 26-án, a Papp László Budapest Sportarénában, telt ház előtt.

Azért, hogy a Micsodaország ne csak élőben, de felvételen is hasonlóan lenyűgöző lehessen egy kb. 30 fős stáb dolgozott a háttérben: 10 HD kamera, egy úgynevezett PoleCam, – ami egy különlegesebb, hátsó perspektívát ad – és két GoPro rögzítette a koncert minden pillanatát. A GoPro-t olyan helyen tudta rögzíteni a stáb, ahová egyébként operatőr nem jut be: a dobokhoz és a perkához, mindemellett pedig további négy kamera dolgozott még a színpad két oldalán látható vetítőre is.  A közel három órás koncertanyagból született DVD így hűen tükrözi azt a felfokozott, megismételhetetlen- ám mégis megőrzött – élményt, amit a zenekar születésnapi koncertje adott. A csomagolásában is a koncert látványvilágát követő DVD kizárólag a kijelölt MOL kutakon, 1490 forintért vásárolható meg.

A Quimby tavalyi éve azonban nemcsak a születésnapi készülődéssel telt, hiszen megjelentették 15., Jónás Jelenései című lemezüket is, a téli pihenő után pedig ismét 100%-kal vágnak bele a 2017-es szezonba. „Felelevenítettük a régi dalokat és minden egyes próba vagy vendégzenészekkel eltöltött idő is inspirált minket, vannak, akiket még a turné alatt is látni lehet majd. Most fel vagyunk töltekezve ezáltal, és sok részletét láthatják majd ennek a dolognak. Nyilván nem akkorábban, mint az Arénában, – mert az egy egyszeri és megismételhetetlen alkalom volt – de bőven lesz újdonság a tavalyi koncerthez képest és nem mellesleg egy új lemezünk is megjelent, aminek a dalai beszivárognak a műsorba.” – Beszél Kiss Tibi, immáron az idei tervekről.

Ízelítő a Micsodaországból:

Kövesd, lájkold, hallgasd:

www.quimby.hu
https://www.facebook.com/Quimby.hu
https://www.instagram.com/quimby_band

iTunes
YouTube
Spotify
Deezer

Related Articles

    SZÓLJ HOZZÁ!

    HÍRSZEMLE

    Vagy olyan szemét, mint a Tankcsapda?

    Vagy olyan szemét, mint a Tankcsapda?

    Hivatalosan is kiadta a Lukács 50 koncerten bemutatott új dalát a Tankcsapda. A Vagyok Olyan Szemét videója a nóta stúdióverziójával lentebb található. Lopnád?[...] Bővebben!

    Olvasd tovább

    Itt az új Tankcsapda klip! - videó

    Vasárnap este debütált a Tankcsapda vadonatúj koncertklipje, amit Lukács László születésnapi buliján rögzített a zenekar.Lukács László születésnapi koncertjén, a Budapest Parkban mutatta be legújabb dalát a Tankcsapda. A friss nótához most egy koncertklip is érkezett, melynek képsorait a május 4-ei bulin ...

    Olvasd tovább

    Itt az új TÉÁENKÁCÉESÁPÉDÉÁ-dal, a Vagyok olyan szemét

    Itt az új TÉÁENKÁCÉESÁPÉDÉÁ-dal, a Vagyok olyan szemét

    Az új Tankcsapda-dal igazi kis progresszív szösszenet. Van benne a zenekartól megszokott rock, csordavokálos, közönségordibáltatós téma, váratlan rappelős rész, akusztikus, dallamos kiállás stb. Csak úgy kapkodja az ember a fejét a sok ötleten, ami ebbe a négy percbe belefért. Plusz ...

    Olvasd tovább

    TANKCSAPDA - Videoklippel az új dal: Vagyok olyan szemét

    Május 4-én, a Budapest Parkos, teltházas Lukács 50 koncerten volt az élő premierje annak az új Tankcsapda dalnak, a Vagyok olyan szemétnek, amelyhez most a hivatalos videoklip is elkészült. Íme: www.facebook.com/Tankcsapda TANKCSAPDA - Vagyok olyan szemét (2018)Téáenká céess ápédéá Téáenkácéessápédéá Téáenká céessápédéá ...

    Olvasd tovább

    BULLETS AND OCTANE - Mocskos sleaze/punk és rock'n'roll Dél-Kaliforniából

    Öt éve nem jelentkezett új albummal a Dél-Kaliforniában székelő Bullets And Octane, de a sleaze, punk, rock'n'roll négyes eredetileg 2017-re tervezett hetedik albuma, a Wake Up Dead pénteken végre megjelent. És végig hallgatható. www.facebook.com/bulletsandoctane BULLETS AND OCTANE - Bad Motherfucker (a 2018-as ...

    Olvasd tovább

    Keresés

    Back to Top

    Inline
    Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!
    Inline
    Like-old az oldalt, hogy azonnal értesülj a legfrissebb hírekről!