Ravenous E. H. : Hubris (2021)-Stark Raven Mad Vol. 1 (2023)
Aktuális írásom tárgya igazából két lemez, ugyanis a friss, 2023-as album egyfajta tribute azon bandák előtt, akik nagy hatással voltak a Ravenous-ra,
Aktuális írásom tárgya igazából két lemez, ugyanis a friss, 2023-as album egyfajta tribute azon bandák előtt, akik nagy hatással voltak a Ravenous-ra,
Bár a nyár hivatalos berobbanására még várni kell egy kicsit, hangolódni viszont már van mivel – végre teljes a 2023-as pedig Fesztivál line up-ja! Az idén jubiláló, 15.
Legutóbbi, teltházas koncertje után most jóval nagyobb helyszínen, a Barba Negrában tért vissza tegnap Budapestre a Skillet. A zenekar legutóbbi lemeze, a Dominion már a tizenegyedik volt a sorban. Az amerikai Tennessee államból indult banda egyike a 2…
Huszonhét év után feloszlik a Sum 41 kanadai pop-punk-csapat, ezt a Facebookon jelentették be.
A tagok azt írták, hogy életük legszebb pillanatait ennek a csapatnak köszönhették. Örökké hálásak lesznek a rajongóiknak, régieknek, újaknak egyaránt, akik minden pillanatban kitartottak mellettük. „Nehéz szavakba önteni mindazt a szeretetet és elismerést, amit kaptunk tőletek” – olvasható a búcsúposztban.
Azonban a szétválás előtt még befejezik az idei évre tervezett turnét, és egy utolsó albumot is kiadnak Heaven :x: Hell címmel. A koncertek időpontjait és helyszíneit később teszik közzé.
A kanadai Sum 41 1996. július 31-én alakult, és mivel ez a nyár negyvenegyedik napja, innen jött az ötlet, legyen a nevük Sum (summer) 41. Sikeresen lovagolták meg a kilencvenes évek végén felfutó a poppunk-hullámot, és hasonló népszerűségre tettek szert, mint az Offspring, a Blink-182 vagy éppen a Green Day.
A grunge hősei mostanra vagy meghaltak vagy megszelidültek, de szerencsére itt van még nekünk a Mudhoney, akiket legjobb formájukban konzervált a változékony seattle-i időjárás.
[…] Bővebben!
Ahogy azt korábban már több alkalommal írtuk, Alföld címmel jelenik meg június 16-án a Thy Catafalque új albuma. Erről már a harmadik előzetes mutatja meg magát Testen túl címmel. Az eddigi dalokból jól érezhető, de Kátai Tamás is többször elmondta,…
A Paramore énekesnője, Hayley Williams egy interjúban mesélt arról, amikor találkozott egyik kedvenc színészével, Tom Cruise-zal, akivel A kívülállók című filmről szeretett volna beszélgetni, végül azonban annyira leblok…
Április végén egy Trouble and Their Double Lives című koncertalbummal jelentkezett a Cradle Of Filth, a banda frontembere, Dani Filth pedig úgy fogalmazott egy interjúban, hogy szerinte egyre nehezebb egyedinek lenni a m…