Komoly gondban vagyok ezzel a cikkel, és ennek egyetlen oka van: rájöttem, hogy pokolian nehéz olyan lemezről/előadóról írni, melyet az ember szívből szeret, és egy rettenetesen meghatározó része az életének. Főleg, mert kihívás átadni azt az érzést,…
Számomra teljesen ismeretlen volt ezidáig a francia Seth neve. Pedig egyébként egy elég vaskos múlttal rendelkező black metal hordáról van szó, akiknek raklapnyi kiadványuk született ’95-ös megalakulásuk óta. Ebből – a jelenlegivel együtt – hét sorle…
Tartozom egy vallomással: csak a legritkább esetekben talál be nálam az észak-európai színtér. Ezalatt leginkább arra gondolok, hogy bár vannak zenekarok, melyekért megveszek (a teljesség igénye nélkül: Marduk, Dark Funeral, Borkanagar, 1349, Insomni…
Aki ismer, az tudja, hogy megszállottan rajongok a death metalért, majdnem minden árnyalatban. Viszont vannak olyan alzsánerei, melyek ilyen vagy olyan okokból nem csak egyszerűen kikerülnek, hanem egyenesen taszítanak. Ilyen például a grindcore, a p…
Szívesen mondanám, hogy valószínűleg senkinek sem kell bemutatni az angol My Dying Bride-ot, de sajnos ők manapság nem örvendenek akkora közismertségnek, mint a szintén angol Paradise Lost vagy a napjainkra sajnálatos módon a covid martalékaként végz…
Bár abszolút képben vagyok a floridai Deicide megkerülhetetlen és korszakalkotó státuszával (úgy a death metalon belül, mint úgy általában a metal nagy egészét nézve), azt azért nem mondanám, hogy kettőnk kapcsolata zökkenőmentesen indult. Ennek már …
A francia Benightedről utoljára a négy évvel ezelőtti „Obscene Repressed” albumnál írtam (ezt ITT el is tudod olvasni) , és ott nagyjából megosztottam a publikummal, hogy valójában hányadán állok ezzel a csapattal. Ebből kifolyólag kimondottan örömme…
Úgy vettem észre, hogy a pandémia óta mintha masszívabban megnőtt volna az érdeklődés a hazai koncertek iránt. Itt egyébként kimondottan az underground csapatokra gondolok, mert az továbbra sem okoz senkinek különösebb meglepetést, hogy egy Depresszi…
