Markoláb – Bos Taurus – klippremier és interjú

Fémforgács

A Markoláb üde színfolt a hazai stoner színtéren. A pusztai lét aláfestő zenéjeként is felfogható dalaik igencsak különlegesek úgy zeneileg, mint szövegükben. Most a bemutatkozó EP-jükhöz készült friss klipjüket mutatjuk be egy miniinterjú keretében. A kérdéseimre az énekes, Sánta László válaszolt.

Bár már többször szerepeltetek a Fémforgácson és a rádióban is volt interjúnk, mégis azt kérem, hogy röviden foglaljátok össze a banda első két évét! 2023-ban állt össze a zenekar már alkotó formában. Ebben az évben meg is születtek a dalok az első kislemezre. Ezeket a szerzeményeket aztán 2024 év elején vettük fel Budaörsön a Billing Bodies Studióban, Kremán Patrik szárnyai alatt. A master után saját kiadásban fizikai formában is kijött a banda nevével azonos négyszámos kislemez. Azóta már a következő kislemez dalai is elkészültek, januárban újra irány a budaörsi stúdió.

Markoláb – Bos Taurus – klippremier és interjú

A megjelenés óta milyen visszajelzéseket kaptatok a négyszámos EP-tekre úgy a közönségtől, mint a zenei sajtótól?

Zömmel pozitív kritikákat kaptunk. Talán kicsit furcsállták az emberek, hogy valamilyen szinten eltérő
stílusú a négy dal a lemezen. Nyilván még az útkeresés fázisában tartottunk, de mind a négy dal mi
vagyunk és közel áll a szívünkhöz. Ennek az az előnye is, hogy mindenkinek tetszik valamelyik dal.
Valakiknek a keményebb jött be jobban, még mások a könnyedebb számokat preferálták.

Volt néhány koncertetek is. Hogyan sikerültek?

Jó volt végre a próbák helyszínén kívül is muzsikálni. Teljesen más szituáció, ezt nem is kell bemutatni. Egy zenekar akkor tud teljesen összeforrni, ha koncerteket is ad. Ráadásul élőben máshogy szólal meg egy-egy dal.

A zenekar elsőként az Egyedül hazafelé klipjével debütált, s négy hónap alatt már 3000 megtekintés felett jár. Azzal úgy gondolom nagyon jól definiáltáltátok a stílus mellett a vidéki pozíciótokat is. De az azért viszonylag ritka, hogy ennyire jól sikerül az egyszerű képi világgal a tartalom és a forma egységét megvalósítani. Mennyire van ebben a Ti ötletetek és mennyire a Bakó Stúdióé?

Az ötlet a miénk volt, hogy kievezünk a szinte a házunk mellett csordogáló öreg folyóra. A festői
háttér a Tisza-part ártéri erdeivel adott volt. A többi már az operatőr munkáját dicséri. Az nagyon
öröm, hogy sokan megnézik ezt a vizuált és meghallgatják a számot.

A folytatásban egy animációs videót hoztatok ki, most pedig egy friss – immár a harmadik – klip debütál, ami szintén az alföldi hangulatot mutatja meg. Mit érdemes erről tudni?

Az alapötletet a tiszaugi szürkemarha gulya hajtása adta a kliphez. A dal címe nem véletlenül Bos
Taurus. Nyilván szerettünk volna egy ,,déli hangulatú” vizuált, ami passzol a dalban hallható riffekhez.
Másrészt ez is a mi pátriánkat mutatja meg; az Alföldet, a magyarság egyik ikonikus állatát, illetve
összességében a hazaszeretetet. Takács Borisz a klip alkotója, aki nagyon jól eltalálta az effekteket,
az egész videó miliőjét. Hagytuk számára a művészi szabadsága kibontakozását, és örömteli, hogy ő
így is pont telibe találta azt, amit szerettünk volna.

YouTube Video

A jövő hétvégén (október 12.) folytatódik a Stoner Túra, ahol Ti is felléptek Szolnokon. Mi várható?

Két nagyszerű zenekar, az Endre és a Muddy Roots társaságában zenélhetünk, ami külön öröm. Főleg a drive rock és a stoner kedvelőinek lesz jó estéjük a Sárgában, de mindenki jól szórakozhat majd, aki szereti az élő rock zenét.

Amikor a Fáklya Rádióban beszélgettünk Zoláék említették, hogy már készülnek az új dalok. Hogyan álltok ezzel?

A következő kislemezünk dalai már elkészültek, januárig csiszolgathatjuk őket. A finomhangolás
fázisában tartunk, aztán irány a stúdió. Hozzám ez az alkotási szakasz nagyon közel áll, de
mindannyian szeretünk dalokat írni.

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémforgács nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.