Phoenix felfedezése – az első koncertek

rattlead.hu

Mint arról már korábban is hírt adtunk, tíz hónapot fogok az Amerikai Egyesült Államokban tölteni, a legnagyobb részét az arizonai Phoenixben. Ez idő alatt gyakorlatilag ugyanúgy dolgozom és hallgatok zenét, mint otthon, plusz igyekszem kihasználni a helyzet adta lehetőséget: koncertekre járni, helyi muzsikusokkal találkozni, velük interjút készíteni.

Az elkövetkező hónapok engem érdeklő hangversenyeit már Magyarországról feltérképeztem, sőt, a The HU/Iron Maiden bulira meg is vettem a jegyem. Nem volt olcsó, bő 160 dollár, magyar pénzre átszámolva körülbelül 57 ezer forint, de úgy tűnik, itt az ilyen típusú audiovizuális élményért többet kell fizetni, mint nálunk. Ami még biztos lesz, az King Diamond december 2-i fellépése, olyan előzenekarokkal, mint a Night Demon és az Overkill (igazából utóbbiak miatt megyek), ami alapáron 75,5 dollárba kerül, erre jön még egy kis adó, úgyhogy ez is a 100 dollárhoz (36 ezer forinthoz) fog közelíteni.

Szeptember 13-án az Amorphis is Phoenixbe látogat (a Dark Tranquillity társaságában), öt nappal később pedig az U.D.O.-t nézhetném meg, azonban ezekre a bulikra más elfoglaltságaim miatt nem tudok elmenni. A Rival Sons fellépését pedig azért hagyom ki – fájó szívvel –, mert ugyanaznap lesz a koncertjük, mint Dickinsonéké. Október 2-án KK’s Priest/Accept buli lesz, egy olyan helyszínen, ahol – úgy tűnik – csak ülőhelyek vannak, márpedig én egy heavy metal koncerten nem fogok ülni. 🙂 Október 18-án Judas Priest/Sabaton koncert, amitől az extrém magas, a Maidenénél is drágább jegyárak veszik el a kedvem. Lesz egy Riot V klubbuli is október 5-én, „a világ végén”, azon még gondolkozom, de őket a közelmúltban kétszer is láttam élőben. És van a W.A.S.P. különleges produkciója december 7-én, amikor is Blackie-ék a legendás bemutatkozó albumot nyomják le egy az egyben, és amiről a két eredetileg tervezett előzenekart, a Death Angelt és az Unto Others-t is sikerült kigolyózni (a filippínók szereplése állítólag Mark Osegueda Kerry King-es kötelezettségei miatt esett kútba). Az Armored Saint ugrik be helyettük, akiket szűk egy hónapja láttam élőben, így a program összességében sokat vesztett a vonzerejéből, lehet, hogy kihagyom.

Egyelőre ez az év hátralévő részének kínálata itt, Phoenixben. Családilag bizonyos pillanatokban irigyeljük azokat az ismerőseinket, akik a nyugisabb, ugyanakkor üzletek szempontjából jobban ellátott külvárosokban, például Tempében laknak, a tekintetben viszont nem cserélnék velük, hogy a Maiden-koncertnek helyet adó Footprint Center tőlünk gyalog mindössze negyedórányira van, a King Diamond-buli helyszínéül szolgáló The van Buren pedig hat perc busszal. 🙂 Egyelőre egyetlen helyszínt találtam, ahová másfél órát kell utaznom, erről azonban – egy konkrét esemény apropóján – a következő alkalommal fogok írni.

Zárásul egy kép az itteni Barnes & Noble könyvesbolt újságos polcainak kínálatából, ahol a Metallica – ki tudja, miért – erős médiafölényt élvez. 🙂

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) rattlead.hu nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.