Dionysos Rising
Kiadó:
Inner Wound Recordings
Honlap:
facebook.com/sunburstofficial
Jó hírem van azoknak, akik hiányolják a Loomis-féle Nevermore-t és a Khan-féle Kamelotot. A görög Sunburst ugyanis elkészítette nekik a tökéletes lemezt. A Nevermore öröksége a Loomis-mániás Gus Drax gitáros miatt merülhet föl, a Kamelottal való hasonlóság pedig Vasilis Georgiou énekes operatikusan férfias orgánuma okán à la Roy Khan. Nagyjából ugyanezt írtam le 2016-ban, amikor a bemutatkozó album (Fragments Of Creation) megjelent, de azóta szinte minden reményt föladtam: azt hittem, a történet itt megrekedt, a tehetséges görögök pedig a földbe álltak, mint a gerely.
Mondjuk, igazából nem is normális dolog, hogy egy ígéretes debütáció folytatására nyolc évet kelljen várni! A csapatot tehát nem érheti az a vád, hogy elsiették az újrázást, szépen megültek az anyagon évekig. Az anyag producere és háttérbillentyűse most is Bob Katsionis (ex-Firewind), ennek megfelelően szól is a cucc, mint az atom. A lemezen hallható muzsika műfajilag leginkább a "prog power" címkével látható el, és bár görögök, hangzásra leginkább olyan, mintha skandinávok lennének úgy kb. 20 évvel ezelőttről. Magyarul: nem modern a stílus, de teljesen naprakészen szól.
A "prog power" minősítés csak jobb híján, megközelítőleg illik rájuk, hiszen viszonylag egyszerű, minden különösebb agyasságot és váratlan csavart nélkülőző power metált játszanak, bár az tény, hogy a billentyűkíséret, a változatos riffelés és az übertechnikás gitárszólók miatt némi progos beütést érzünk ki belőle, kb. olyan finoman, mint anno az azóta sajnos fölszívódott Red Circuitben. Hogy az alig 50 perces lemezen nyolc szám kapott helyet, azt mutatja, hogy a számok nincsenek sem elnyújtva, sem túlbonyolítva.
Tekintve, hogy valamiért csak nyolc év múltán sikerült eljutniuk a második kiadványukig, már nem nagyon emlékeztem az első lemezre. Ezért azt is elő kellett vennem, csak hogy valami viszonyítási alapom legyen. A "Manifesto" úgy keményebb, dögösebb album az elsőnél, hogy közben dallamosabbnak, fülbemászóbbnak is érzem. Nyilván a hangzás is modernebb, de a lényeg mégiscsak az, hogy itt jobbak a dalok... Olyannyira jók, hogy még azt sem zárom ki, hogy az év végéig bérelt helyet szerez magának a legjobbak között.
Tartuffe
