Fémforgács
Így az év vége felé elkezdi az ember visszanézegetni a különböző lemezmegjelenési listákat, oldalakat, hogy mik azok, melyek ezidáig bármilyen okból kifolyólag kimaradtak az évben vagy éppen megakad a szeme egy-egy lemezen – azért, mert még nem ismeri kifejezetten azt vagy csak átsiklott rajta például. A mostani banda az előbbi kategóriába tartozik, mert ugyan sokszor hallottam, találkoztam már a finn Turmion Kätilöt nevével, de a zenéjüket, albumaikat, számaikat még nem hallgattam – jelen ajánló is csak az új lemezre koncentrál, mert korábbi anyagaikat továbbra sem hallottam még. Pedig érdekesmód már egy 20 éves bandáról van szó, mivel 2003-ban alakultak és ez már a tizedik nagylemezük. Azt is olvastam, hogy elsődlegesen Finnországban ismertek, népszerűek (Magyarországon az elmúlt egy évben jártak kétszer is, először 2022 decemberében, mint előzenekar jártak nálunk a Nightwish és a Beast in Black nyitányaként, másodjára pedig idén februárban már mint főzenekar; biztos látványos őrület lehetett), főleg ebben a stílusban – industrial metal.
Na, ezen megakadt a szemem és érdeklődve kezdtem el hallgatni az Omen X-et. Általánosan természetesen a Rammsteinhez / Lindemannhoz hasonló zenét vártam, amit nagyrészt meg is kaptam – néztem egy-két koncertfelvételt is, megvan ebben szinte minden őrültség, ami a Rammstein védjegye is, csak amolyan finn módra. A zenei rész, ének, dalok elsődlegesen lendületes, pörgős, menetelősnek is nevezhető elektronikus betétekkel támogatott industrial himnuszok, melyben a két énekes (MC Raaka Pee és Shag-U) remekül kiegészíti egymást: a károgás nagyon jól passzol a tiszta, „Rammsteines” vokálos részekhez. A hangszeresek nagyon jól hozzák a zenei részt és ezt az egész ipari metal vonalat, amit már egyből a nyitó Totuus trackben is megtapasztalhatunk – a hozzá készült kellően beteg, elborult klippel egyetemben. Külön érdekes és izgalmas, hogy finn nyelven adják elő a dalokat, ami – számomra legalábbis – ad egy pluszt az egész koncepcióhoz.
És ahogy haladunk előre a lemezen, úgy jönnek egymás után a jobbnál jobb dalok, mi meg azon kapjuk magunkat, hogy folyamatosan bólogatunk a kellően dallamos, slágeres nótákra. Szinte nincs olyan szám, melynek nagy részében ne lenne sebesség. De a középtempósabb számok, részek is baromi jók, mint ahogy például a harmadik Vie Se Pois-ban azt hallhatjuk – a slágeres refrénnel együtt. Az olyan számok pedig, mint a Pyhä Kolminaisuus vagy az azt követő Puoli Valtakuntaa egyből magával ragadják a hallgatót, zseniális az elejétől a végéig úgy, ahogy van. És akkor nyolcadikként érkezik a Sormenjälki, ami nekem szinte egyből a kedvenc dalommá lépett elő, már első hallgatás után is éreztem, hogy ez az eddigi talán legjobb, pedig az előtte jövő Isä Meidän sem piskóta ilyen tekintetben. Két egymást követő hibátlan, fantasztikus nóta, melyek hivatalos klipet is kaptak, az első egy érdekes/elgondolkodtató, míg a Sormenjälki egy szintén kellően elborult videót.
A maradék három számban is kapunk két nagyon jó, mert mind az utolsó előtti Kun Kesä Kuoli, mind pedig az albumzáró, kissé lehangoló, ám mégis gyönyörű billentyűtémákkal operáló Kuolettavia Vammoja pazar, mely ugyancsak egy szép, érzelmes klipet kapott – ha nem csak a felszínt nézzük, valóban van mögöttes mondanivalója a daloknak.
Az első két lemezüket (Hoitovirhe – 2004 és Pirun Nyrkki – 2006) még a híres finn Spinefarm Records adta ki, utána átszerződtek a szintén finn Osasto-A-Records-hoz, az ezt megelőző lemez pedig már a német Nuclear Blast Records jóvoltából jelent meg, mint ahogy ez a mostani tizedik is. Az industrial metal kedvelőinek erősen ajánlott a banda megismerése, mert a Rammstein / Lindemann mellett nekem például nem egyszer megidézte a finn Ruoska vagy éppen a svéd Raubtier zeneisését, dalait is a Turmion Kätilöt. Ezek után pedig a korábbi lemezeiket is meg fogom hallgatni, illetve a továbbiakban érdemes lesz rájuk is odafigyelni, valamint a következő hazai koncertre már elmenni.
