Spillage – Megjelent az új lemezük

Fémforgács

Szeptember 8-án, a Qumran Records és a No Dust Records közös kiadásában jelent meg a chicagói heavy doom metal banda, a Spillage új Phase Four című nagylemeze. A Tony Spillman gitáros alapította 2002-ben, egykori Epitaph-beli zenésztársával Chris Martinsszal. Tony időközben az Earthen Grave gitárosaként is ismert lett, majd annak feloszlása után kezdett el saját projektjével, a Spillage-el foglalkozni. A Phase Four már a negyedik lemezük, ami történetében az emberiség végnapjait mutatja be, mely során a tudomány végleg átveszi felettünk a hatalmat. Erről címadó daluk új videóját ismerhetitek meg.

A Spillage új lemezén a klasszikus doom metalos dallamok mellett a billentyűcentrikus hard rock dallamok is nagy szerepet kaptak. Az album producere a Trouble gitárosa, Bruce Franklin volt, aki a lemez Nothing To See című dalában háttérénekesként is közreműködik.

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémforgács nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.