rattlead.hu
Most abba nem mennék bele, hogy ez a zenekar mivé fejlődött (fajult?), az évek, évtizedek során, a lényeg, hogy nem sok csapatot tudnék felsorolni, amely ennyire szakított volna a múltjával, kezdeti pályafutásával, mint a Therion. (Mondjuk a Bathory „váltása” annak idején felfoghatatlan volt számomra, de pl. a kanadai Beyond vagy Obliveon is radikálisan változtatott stílusán korai anyagjaihoz (értsd: a demókhoz) képest). 1993-ban valami lezárult, hogy kettő évvel később valami teljesen másnak adja át a helyét. Mintha nem is ugyanarról a bandáról beszélnénk…
Kezdjük a legelején. Még 1987-ben Christofer Johnsson hívta életre a Blitzkrieg nevű metal bandát Upplands Väsbyben, Stockholm külvárosában. Hogy milyen műfajban játszottak, az vitatható, hiszen leginkább a nagy thrash bandák voltak rájuk hatással, de inkább a korszak nagy extrém formációira hasonlítottak, illetve már rögtön a kezdeteknél Christofer ragadta magához a kormányrudat. A felállás Peter Hansson gitáros és Oskar Forss dobos belépésével „vált teljessé”, viszont ez a tagság csak két koncertig tartott ki, amikor is 1988 elején úgy döntöttek, hogy elválnak útjaik. Néhány hónappal később Chris gitározni kezdett és a Celtic Frost hatására (To Mega Therion album) Megatherionra változtatta az együttes nevét, illetve a death metal felé fordult. És, hogy mik nem történtek azokban a korai időkben? Az új zenekarban Peter Hansson újra gitározott, majd később Oskar Forss is visszatért, és Erik Gustafson csatlakozott hozzájuk basszusgitárosként, aki éppen akkor távozott egy másik svéd underground death metal csapatból, a Dismemberből és ez a tagság, 1992/1993-ig tartott ki. Szövevényes sztori? Nagyjából az.
Oké, itt és most levágom a történetet és csak annyit említek meg, hogy ez az anyag a korai Therion pályafutásának állít emléket, mégpedig nagyon impozáns formában, magában foglalva a Paroxysmal Holocaust, a Beyond the Darkest Veils of Inner Wickedness és a Time Shall Tell demókat. (Ez utóbbi Ep-n is megjelent, valamint a matéria mind a négy nótája az …Of Darkness debütáláson „végezte”.) Rögtön az elején le kell szögezni azt, hogy a Therion egy az egyben „szembe ment” az akkoriban szárba szökkent stockholmi vonallal, magyarán, őket teljesen hidegen hagyta a Nihilist által feltalált és szabadalmaztatott, majd a Sunlight stúdióban végleges formáját elnyerő láncfűrész hangzás és megközelítés. Ők a maguk fejük után mentek, illetve, a játékidőt tekintve hosszabb, változatosabb kompozíciókban gondolkodtak, teret engedve a doomnak és a basszusgitárnak. Mindezen törekvéseik olyan jól sikerültek, hogy a The Returnben markánsan emelték ki a bőgőt, a Bells of Doom (stílszerűen, címéhez hűen) a Candlemass életművéből merít, míg a Morbid Reality „szimplán” egy nagyon jó, fogós nóta. És ezzel már „ki is végeztem” az első demót, azt a felvételt, amelyet Matti Juhani Kärki (ismerős valahonnan a név?) énekelt fel anno, a munkálatokra pedig a Sveastrang stúdióban kerül sor, 1989. márciusában/áprilisában. Jaj, és el ne felejtsem leírni: a Paroxysmal Holocaust 1989. áprilisában jelent meg, amelyet „azon melegében”, még ugyanazon év novemberében, a Beyond the Darkest Veils of Inner Wickedness demó követett. Noha a szövegírásba (Megalomania) még Matti Kärki besegített, ő ekkor már javában nem volt a zenekar tagja, az éneket Christofer Johnsson nyomta fel, amely aztán a folytatásban is megmaradt. Folytatva hagyományaikat, a komplex dalszerkezetek ezt a demót is fémjelzik, tényleg semmi közük a Nihilist/Dismember/Carnage/Unleashed vonalhoz, úgy gondolom, hogy erre a legjobb példa az instrumentális Paroxysmal Holocaust nóta. (Annyit teszek még hozzá, hogy 1990-ben felvettek egy kettő számos – Genocidal Raids, Future Consciousness – rehearsalt, ezek még simán felkerülhettek volna erre az anyagra).
Nem lassított a csapat a tempón, hiszen 1990-ben már a Time Shall Tell demót/Ep-t tudhatták maguk mögött, amelyet (ugyan) 1989. decemberében, Tomas Skogsberg produceri és keverési munkálatai mellett a Sunlight stúdió HB-ben rögzítettek, de a „forradalmárokhoz” továbbra sem volt közük, ahogyan pl. a Tiamatnak, vagy a Grave-nek sem. Esetükben „a hajó nagyjából ott mehetett félre”, hogy, amíg honfi-és pályatársaik nagykiadós szerződéseket kötöttek (Earache, Nuclear Blast, Century Media), addig ők „beérték” egy House of Kicks Records-zal, majd később a Deaf Records-zal (a Peaceville sublabelje, itt jött ki az …Of Darkness), az Active Records-zal, illetve a Megarock Records-zal aláírott kontraktusokkal, így nagyjából az első három Therion album „eltűnt a süllyesztőben”, és egyfajta „kultikus gyöngyszemként”, mintsem klasszikusként tekintünk rá. Folytatva a hagyományokat, eme kiadványon sem álltak be a másolók táborába, az Ep/demó nagyon súlyosan, töményen megdörrenő, értelemszerűen a Celtic Frost hatását önmagán viselő, de grind ütemeket sem nélkülöző számokat (pl. Dark Eternity, Asphyxiate with Fear – óriási, hatalmas doomos váltással megtűzdelve) tartalmaz, bizonyítva egyrészt a bandában rejlő potenciált, másrészt, hogy a „górénak” eszébe sem jutott „az aktuális trend” kopírozása, egyedi úton akarta járattatni a Theriont, ki akart tűnni a színtérből, más kérdés, hogy kiadói részről szinte nulla támogatást kapott. Mert, tegyük hozzá, korántsem voltak ügyetlenek a korai Therion zenészei (A Suburb to Hell), a csapat death metal éráját felvonultató kiadványok (viszont) sohasem kapták meg az őket megillető elismerést. Gondolom, ezért (is) nyergelt át Christofer Johnsson egy másik, formabontó formulára, amellyel lényegesen több sikert ért el, mint death metalos múltjával.
Ami fontos ezzel az anyaggal kapcsolatban, hogy kizárólag az ős fanoknak és a bandát a legelső perctől követő hívőknek készült, nekik viszont manna ez a gyűjtemény. Pazar kiadvány.
