rattlead.hu
Metalcore remekmű
Új KSE! Új KSE!
Azt hiszem az izgalmam eléggé meggyőző és módfelett boldog is vagyok! Végre! Megérkezett az Új Killswitch Engage lemez!
Igaz picit később kapcsolódtam be a zenekar tevékenységébe, kb The End of Heartache időszak lehetett és akkor még Howard Jones volt a zenekar énekese. De persze később meghallgattam a Jeese Leech által készült korai anyagukat és azok határozottan tetszettek. Később aztán mikor Howard kiszállt és Jesse visszakerült, azóta a banda rendíthetetlenül halad előre, és véleményem szerint nem adtak ki soha rossz lemezt. Sőt, még nehezemre is esne igazán gyenge lemezt ismertetni tőlük, mert mindegyiket egyformán szeretem a maga módján.
A 2019-es Atonement lemezükkel is körülbelül úgy éreztem, hogy nem igazán tudnak hibázni és értelemszerűen úgy gondolom hogy bármit is fognak letenni az asztalra, az kifogástalanul minőségi lesz. Jó most páran biztosan azt mondjátok: De hát a korai cuccaik nagyon gyengék voltak! Nos én nem úgy gondolom! Azoknak a lemezeknek is megvan a bája és egyedisége és egyben jól reprezentálja a banda fejlődését. Amióta 1999-ben megindultak Wetsfield-ből ők is egyiket lettek a Metalcore koronázatlan királyainak és igaz nem nagyon szeretik, hogy őket is ebbe a skatulyába húzzák, értik hogy milyen hatást gyakoroltak a műfajban és sok fiatal együttesre. Most picivel több időt kellett várni az új lemezre (6 évet hogy pontosak legyünk) és a lemez a This Consequence címet viseli. A lemez a Metalblade gondozásában jött ki február 21-én, 10 dalt tartalmaz és játék ideje 35 perc. Ha egy mondatban kéne megfogalmaznom a This Consequence-t akkor ennyit mondanék: Év Metalcore lemeze! Őszintén szólva nem voltak semmilyen szintű elvárásaim, se azt hogy újból feltalálják a kereket, hanem egy jó KSE lemezt szeretnék. És ez így is történt!
Már ahogy egyből a fejemnek csapódott az Abandon Us kezdésnek itt már jól tudtam, hogy a srácok bizony teketóriáznak! Izomerős Thrash-es kezdésű nóta mellé egy nagyszerű éneklős refrénnel és valami hihetetlenül jó melódia refrénnel és Adam káprázatos szólójával. A dalban csak úgy dühöng az adrenalin és jókora csapást is mér az ember hallójárataira! Megvan benne minden amitől egy koncerten remek kezdőnóta tud lenni!
A következő dal, a Discordant Nation és ez a dal is erőteljes pörölyként csap le az emberre, a refrén pedig Blastbeat-el megtüzdelve meglepően kreativnak minősül a szememben. A különböző felezések és utána azonnali dinamikusságra váltás dobügyileg igazán lenyűgöző és változatos. Jesse hangja egy cseppet sem kopot és ugyanúgy, mint Howard esetében, képes tömegeket megmozgatni.
Ezután picivel lágyabb vízekre evezünk a The Aftermath-el, és határozottan a The End of Heartache és a My Curse-ra emlékeztet a dal. Nálam bőven jó, hogy minden elismerésemet küldjem a zenekarnak, mert jól tudják, mire vágyom mélyen legbelül, mikor az ő lemezeiket hallgatom. Intenzív, de egyben érzelmes és melodikus Metalcore zenét! A dal szerkezetileg is káprázatos és nem tudom, hogy pont passzol ez a kifejezés ide, de káprázatos is, ahogy minden apró elemét figyelembe veszem és mint egy gyémánt úgy csillog!
Ezután következik a Forever Aligned, ami a lemez egyik legdurvább dala és nem véletlenül eshetett a választás rá, hogy ez jöjjön ki első single-ként. Sok tekintetben a legrégebbi Killswitch Engage-ra emlékeztet, de mégis ahogy megjön az éneklős refrén, már egyből egy új értelmezést nyer nálam a dal. Körülbelül, mintha maga a banda evolúciós fejlődését reprezentálná és megmutatja hogyan kell eléggé aggresszívnek, és egyben rohadt fogékonynak és dallamosnak is lenni egyszerre!
5. dalnak érkezik talán a lemez legslágeresebb, legrádióbarátabb dala, Az I Believe, mely a második Single-je a lemeznek. Ezen a dalon igazából meg se lepődök, mert a Killswitch-nek mindig is voltak a lemezeiken hatalmas slágerű nóták, amelyek szinte bárkinek egy perc alatt bejön. Jobban dominál itt Jesse tiszta éneke és erre sokszor a szólógitáros, Adam is rásegít, mert a Rose of Sharyn óta tudja sok rajongó, hogy Adam is bizony tud énekelni. A dal egyik legjobb jellemvonása az, hogy sok különböző Heavy Metal elemmel is rendelkezik, de ezen fölösleges meglepődni, mivel a bandában vannak Dio és King Diamond rajongók is. Ja és azt is tegyük oda extrának, hogy a holy Diver-t is már feldolgozták, szóval…
A Where It Dies-al ismét visszakanyarodunk a dinamikusabb vonal felé és igaz, a dal nem feltétlenül olyan gyors és kíméletlen, mint az első negyede a lemeznek, de mérhetetlenül súlyos és pusztító erőt tartogat ez a dal is! A lemez hangzása olyan döggel szerelteti föl a dalokat, hogy ezt sok mai modern Metalcore banda csak szeretné magáénak tudni. A dal egyben ismét Adam egyik legjobb szólótémáját tartalmazza és ugyanúgy mint minden dalban, itt is roppantul erősen megfogó refrén teszi igazán kiválóvá ezt is.
Ezután jön a Collusion, ami katonás dobpergése után igazi zárótűzként zúdítja ránk a riffeket, miközben Jesse alaposan, jól felkélszülten váltakozik, hardcore üvöltés, Scream és tiszta énekek közt. A dalra itt is a refrén teszi fel a pontot az I-re, de nekem sokkal inkább a riff-egyveleg teszi abszolút kedvencé ezt a dalt, és persze a dal közepén berobbanó Breakdown, és ahogy Jesse még mélyebb tartományokban kezd el hörögni.
8. dalnak érkezik a The Fall of Us, ami a második legaggresszívabb dal a lemezen! Blastbeat introjával, és az után érkező témagörgetegekkel szabályosan padlóra küld! Aztán jön az érdekes rész, ahol a dal kezd hajazni egy picit egy régebbi dalukra, A Bid Farewell-re, ami mosolyt is csal az arcomra, csak hozzá érdemes tenni azt, hogy hasonlít egy régebbi dalukra, de ezt jobban feltuningolták anabolitikus szteroiddal tűzdelt témákkal, de a refrénje ugyanúgy tisztelet parancsol és a kétrészes Breakdown-ra egyszerűen nem lehet mit mondani. Annyira kéri tőlünk, hogy rázzuk rá a fejünket és vágjuk a gusztustalan tekintetett, ezáltal is elismerésre méltatni a banda kreatívitását.
Utána jön az igazi meglepetés, amire számíthattam volna, de igazából mégse! Ez pedig egy Crowbar feldolgozás, méghozzá a Broken Glass. Nevezhetjük feldolgozásnak is, és egyben átdolgozásnak is, mert hangzás tekintetében is vaskosan és tisztábban szólal meg. Az, hogy Blastbeat és duplázó részeket illesztettek be bizonyos helyekre, még hatalmasabb mosolyt csaltak az arcomra és meg merem kockáztatni, hogy ez eddig a legjobb feldolgozás, amit eddig valaha hallottam (mondjuk a Hatebreed – Ghost of War-ja még mindig első helyen szerepel nálam).
Utolsó dalnak jön a Requiem, ami ideális lezárása az albumnak: Kellően Thrash-es, profi, picivel technikásabb tétel (nem mintha a többi dal nem lett volna) és itt is a refrén viszi a prímet! Mintha a banda pontosan mindig tudná, hogy a jól kidolgozott ének lesz minden daluk kulcsa, meg a formabontó riffek. Arról ne is beszéljünk, hogy csak akkor használnak Breakdown-okat, amikor a dal úgy kivánja, így egy picikét már sokkal többek, mint egy ős Metalcore együttes.
A lemez a 10 dalával és 35 percével nemcsak lenyűgözött, hanem eddig kilométerekkel vezet nálam, mint 2025 legjobb lemze! Semmi töltelék dal, jó fogékony refrének, aggresszió, jó feldolgozás, legalább egy slágeres nóta és sok vissza-visszatekintés az eddigi munkásságukra.
Nagyon szépen köszönöm a KSE tagjainak, hogy egy újabb mesterművel ajándékozták meg a diszkográfiájukat!
