Rockvilág.hu online rockmagazin
Sleepless Empire címmel jelent meg a napokban a Lacuna Coil tizedik stúdiólemeze. Az anyag megírásáról, felvételéről és az idei év koncertjeiről Andrea Ferro énekes nyilatkozott nekünk.
Egy kifejezetten súlyos és sötét lemezt írtatok. Mi hozta ki belőletek ezt a hangulatot?
Minden, ami körbevesz minket. A mai társadalom, a bizonytalanság, hogy nehéz megtalálnunk az egyensúlyt a mindennapokban. A lemezcím és a dalszövegek is visszatükrözik a véleményünket arról, amit ma életnek nevezünk. Folyamatosan kapcsolatban akarunk lenni egymással, minden oldalról jönnek az ingerek. A korlátlanul elérhető zenék a Spotifyról, a filmek a Netflixről, a videojátékok… Viszont ha figyelmesen körbenézel, egy sereg zombit látsz csak a telefonjába bújva. Az emberek nagy része elfelejtett élni. És itt nem csak a fiatalokról van szó, minket ugyanúgy beszippant ez az örvény. A zene most is Marcotól jött, aki az utóbbi időben elég súlyos zenekarokat hallgat. Szerintem ez is természetesen alakult ki nála. Elég megnézni a legutóbbi Grammy jelöléseket, szinte csak súlyos zenékről beszélünk. Tehát nem tudatos lépés volt ez a hangzás, mostanában ilyen hangulatban voltunk.
A technológia fejlődése hogyan hatott rátok a zenekar elindulása óta? Gondolok itt elsősorban a zeneszerzésre.
Sosem voltunk egy próbateremben jammelős zenekar. Már a kétezres évek eleje óta ugyanazt a munkamódszert követjük. Összegyűjtjük az ötleteinket, és ezekből gyúrjuk össze a számokat. Marco szerzi a zenét, Cristinával megírjuk az énekdallamokat, és csak ezek után kezdünk el közösen dolgozni a dalszerkezeteken. A technológia nyilván évről évre egyre inkább megkönnyíti a munkát, ma már sokkal gyorsabb és kényelmesebb az online kommunikáció, mint 15 éve.
Diego kiválása után Daniele Salomone lett az új gitárosotok, volt ennek a tagcserének bármi jelentősége az új lemezzel kapcsolatban?
Marco, Cristina és jómagam írjuk a számokat. A legtöbb gitártémát Marco játssza fel a stúdióban. A gitárosunk legfeljebb pár szóló kidolgozásánál szokott bekapcsolódni a munkába. Az sem biztos, hogy Daniele állandó tag lesz nálunk, még alakul a helyzet. Ő leginkább stúdiózenészként érzi otthon magát, a zenélésen kívül producerkedik, és hangmérnökként is dolgozik. Nem biztos, hogy a hosszabb turnékat be fogja tudni vállani.
Már régóta Marco a lemezeitek producere. Miért alakult ez így ki? Kényelmesebb mindent kézben tartani? Nem érzitek néha, hogy egy külsős személy tudná kihozni belőletek a legtöbbet?
Rengeteg jó producerrel dolgoztunk már, akiktől elképesztően sokat tanultunk. Most viszont eljutottunk oda, hogy Marco érti meg a legjobban, mitől szól majd egy új Lacuna Coil lemez úgy, ahogy szeretnénk. Marcoval nagyon jó dolgozni. Nyitottan áll az ötleteinkhez, nem akarja a saját véleményét ránk erőltetni, könnyen megy vele a kommunikáció. Már az első lemezek felvételekor is belefolyt a munkába, ott ült a keverésnél, tanult a hangmérnököktől. Egy külsős producer akkor tudna rengeteget adni nekünk, ha valami szokatlan irányba szeretnénk menni. Ha például egy filmzenét, vagy egy játékhoz aláfestő zenét vennénk fel. És hogy őszinte legyek, egy ilyen helyzetben Marco lenne az első, aki egy külsős bevonását javasolná.
Több híres producerrel és hangmérnökkel dolgoztatok már együtt. Van esetleg valaki, akivel mindenképp szeretnétek még együtt dolgozni?
Nehéz kérdés, mert minden a producer és a zenekar közötti kémiától függ. Azt is nehéz kívülről megítélni, hogy egy adott lemezhez mivel járult hozzá a producer. Egy nagy név kétségtelenül hozzá fog tud tenni valami fontosat az anyaghoz. Don Gilmore például rengeteget tanított nekünk a dalok felépítéséről és a szövegírásról. Az érem másik oldala az volt, hogy nem sikerült eltalálnia azt a hangzást, amit szerettünk volna elérni, ezért újra kellett kevernünk az anyagot valaki mással. A tanulság az, hogy csak akkor ismersz meg valakit, amikor együtt dolgoztok.
A Sleepless Empire egy nagyon különleges formátumban is kijön majd, saját játékot alkottatok a lemezhez. Ez az ötlet kitől származott?
Ebben a stílusban még szerencsére el tudunk adni lemezeket és CD-ket, a mai napig rengeteg a gyűjtő. Minden új anyag esetében kompromisszumokat kell kötnünk a kiadóval, hogy pontosan milyen formátumban jöhet majd ki az adott lemez. A Black Anima digipack változatához tarot kártyákat adtunk, valami hasonlót szerettünk volna most is csinálni. Roberto Todericoval dolgoztunk együtt a lemezborítón, a játékot is vele találtuk ki. Két dobókockáról van szó, amiken számok helyett szimbólumok vannak. Minden szimbólum egy dalszövegben lévő utaláshoz kapcsolódik. Ha a két dobókockán lévő szimbólumot összeolvasod, akkor egy még mélyebb, filozófiai üzenetet kapsz. A szövegrészeket egy poszterre raktuk, így lett teljes a digipack kiadvány. Szeretünk a kreatív folyamat minden egyes lépésében részt venni. Hogy pár példát mondjak, megkértük Robertot, hogy minden dalhoz készítsen egy illusztrációt. De segítünk a turnépólók elkészítésében, a színpad háttérvásznának megalkotásában, mi találjuk ki a színpadi kosztümöket, javaslatokat teszünk a videók forgatókönyveihez… Tényleg nehéz olyan területet mondani, ahol nem segítünk be.
Hogy látod ma a zenei videók szerepét?
Ma teljesen más egy videó célja, mint az MTV idején. A dolog pozitív oldala, hogy a különböző platformokon keresztül már könnyen eljuthatunk mindenkihez. A dolog másik oldala az, hogy a rengeteg tartalom miatt komolyan vissza kellett vágni a költségvetést. Ha belegondolok mennyit költöttünk az Our Truth klipjére… Nagy nevű rendező, hollywoodi helyszín… Ma már ennek a töredékéből dolgozunk, illetve dolgozhatunk a technológia fejlődése miatt. Ma is fontosnak érezzük a videókat, mindig is nagy hangsúlyt fektettünk a zenénk vizuális kifejezésére.
Mennyire volt tudatos dolog Valentin napon kiadni az új lemezt?
Részben az volt. Nyilván vannak rajtunk kívül álló tényezők, amik meghatároznak egy bizonyos időablakot, de amint ez megvolt, mi döntöttünk a pontos dátumról. Nagyon adta magát, hogy aznap adjunk ki videót az I Wish You Were Dead című számhoz. Szeretjük a morbid vicceket.
Alaposan meg fogjátok turnéztatni a lemezt, Amerikában kezdtek a Machine Head és az In Flames társaságában, majd Európában folytatjátok a koncertezést főzenekarként. These Scars Won’t Define Us címmel kiadtatok az amerikai turnéhoz egy felvezető dalt, ez hogy állt össze?
Robb írta a dalt a Machine Headből, és az ötlet is tőle jött, hogy az összes énekes szerepeljen rajta a turnén részt vevő zenekarokból. Egyből ráharaptunk a dologra, szinte napokon belül meg is voltunk a saját énektémáinkkal. Robbnak nem volt egyszerű dolga, mivel öt különböző stílusú énekesről van szó, meg kellett találnia azt az egyensúlyt, ami a legtöbbet hozta ki a dalból. Remélem elő fogjuk tudni majd adni élőben is.
Nagyon változatos turnékon és fesztiválokon léptek fel. Figyelembe veszitek a setlist felépítésénél a közönség összetételét?
Nem csak a velünk fellépő zenekarok stílusát vesszük figyelembe, ugyanolyan fontos az is, hogy éppen milyen országban játszunk. A Machine Head turnén maximum 45 percünk lesz. Vannak kihagyhatatlan számaink, és itt van egy új lemez, amiről szeretnénk rengeteget játszani. Ezért valószínűleg a műsor felét az új dalokból rakjuk majd össze. Főzenekarként nyilván könnyebb dolgunk van, egy 75 perces programba sokkal könnyebb valami meglepőt is berakni. Alapvetően nem ijedünk meg semmilyen kihívástól, annak idején az Ozzfesten a Lamb of god és a Slipknot mellett léptünk fel.
A Lacuna Coil október 28-án lép majd fel a Barba Negrában.
