rattlead.hu
Hivatalosan már szept. 10-én kijött eme belga három fős formáció címben szereplő második lemeze. Nekem viszont csak október utolsó napjaiban volt szerencsém megismerni ezt a maga műfajában szerintem igencsak színvonalas „borzadályt.” Érdekességként talán annyit mindenféleképpen érdemes megemlíteni erről a 2016- ban alakult csapatról, hogy Celine Mazay személyében a gitárokat egy hölgy nyüstöli, továbbá hogy a basszer egy erősen magyaros hangzású, Rémy Ádám nevű úriember. Mivel a brutal death metal műfaj nem áll túl közel hozzám, így némileg engem is meglep, hogy cikkírásra méltónak minősült nálam ez az anyag. Na, de ahogy mondani szokás: „ami jó, az nem rossz”! Eltekintve e műfaj iránt érzett negatív előítéletemtől, az album többszöri meghallgatása után nagyon is pozitív összkép alakult ki bennem e produkcióról!
Mint minden új anyagnál (az ilyen tömény zenék esetében meg kiváltképp), számomra most is az első és legfőbb kritérium, a jó hangzás! Nos, minden túlzás nélkül kijelenthetem, hogy utoljára a Bloodbath-Survival of the Sickest LP-je volt rám ilyen téren ennyire meggyőző hatással ebből a stílusból. A vastag erős gitár sound és a dörgő, két lábgépes lassú részek egész új színben tüntetik fel még a helyenként ismerősnek tűnő riffeket is. Az agresszió szinte tapintható a lemez minden pillanatában.
A rövid 1 perces Relieve the Pain sikolyokkal tarkított zajai után elemi erővel tör ránk az Echoes of the Past blastbeat-es nyitó riffje. Jó hangzás ide vagy oda, meg kell mondjam, elsőre itt majdnem off-oltam a cuccot, mert ez a közel 1 percig tartó „aprítós rész” közben arra gondoltam, hogy ez is csak egy ebben a műfajban oly gyakori, szerintem ötlettelen és értelmetlen hörgéssel vegyített zajmassza lesz, amit ki nem állhatok. Szerencsére e szám folytatása és a lemez egésze is szerintem egy nagyon is emészthető, kiállásokkal, belassulásokkal színesített (Deadly Chase,Spread Your Venom,Murderous Madness…), 10 tételes extrém minőségi dalcsokor. Szóval nyugi…simán van „kapaszkodó” és megjegyezhető rész az albumon már elsőre is.
A tíz tételből igazából 8, ami valódi számnak minősül, mert a nyitó és záró szerzemény csak amolyan fel és levezetője a korongnak.
A dalok mindegyike – egy kivétellel – 4 perc alatti hosszúságú, ami ilyen sűrű zene esetében teljesen ideális. A borító is nagyon szép grafikájú (ez plusz 1 tized pont). Talán a hörgős ének terén lehetett volna beszúrni néhány emlékezetesebb számcím fröcsögést refrén gyanánt és akkor akár már egy tökéletes anyagról beszélhetnénk.
Minden összevetve szerintem nincs miért szégyenkeznie az andenne-i triónak… A Homicidal Therapy szerintem erős anyag lett, egy igazi underground gyöngyszem a maga stílusában!
GRATULA! UFF!
