rattlead.hu
Az ez év áprilisi, első KIT fesztivál látogatásunk után nem volt kétséges, hogy eljövünk az októberi bulira is. Sőt, már zsebünkben van a jövő évi áprilisi fesztiváljegy! Szóval nagy várakozással tekintettünk a KIT Rising IV. elé, annál is inkább, mert most magyar érdekeltség is volt a fellépők között, ugyanis másodízben kapott meghívást a Stress zenekar, kiegészülve a Metal Lady-vel.
A látogatásunk majdnem meghiúsult, a lakóautónkkal az indulás előtti percekben karamboloztunk. Személyi sérülés ugyan nem történt és a vétkes is elismerte hibáját, mégis felborult a terv.
A jó szerencse és a Metal Istenek azonban megsegítettek bennünket, mert sikerült szállást foglalni az utolsó pillanatban, mégpedig a helyszíntől 500 m-re. Annak tükrében, hogy szobát gyakorlatilag nem lehetett találni már jóval az esemény előtt, ez felért egy lottó ötössel.
A fesztivál ezúttal Würtzburgban, a Posthalle nevű helyen került megrendezésre, közvetlenül a vasúti pályaudvar mellett. Ez egy kicsivel nagyobb térnek tűnt az áprilisi helyszínnél, viszont nagy hátránya volt, hogy nagyon kevés ülőhellyel rendelkezett, szám szerint 4 raklappal, ami 8 személy pihenését tudta biztosítani egyszerre az ezres nagyságrendű közönséghez viszonyítva.
10 órától kezdődött a börze, déltől a koncertek, amelyek éjfélig vagy kicsit tovább tartottak, szóval a túrához szokott versenyzők is 12-14 órányi állás közben kereseték a pihenés lehetőségét. Ezért a kevés ülőhelyért pedig közelharcot kellett vívni, ha valaki felállt, azonnal ketten próbáltak leülni helyette.
Az étel- és italárakról megint csak azt tudom mondani, mint a múltkor. Nem a magyarok pénztárcájához igazították, ami persze nem az ő bűnük! Bár a buli után hallottam olyan vélekedést, hogy a német vendégek is túlárazottnak találták a vendéglátást, azonban ez nem szegte kedvünket, mert jó kis koncerteknek néztünk elébe, jobbnál jobb bandákkal.
A csütörtöki Warm Up Show-ról lemaradtunk a baleset miatt, de magyar barátaink, akik részt vettek ezen, elmondták, hogy egy nagyon forró hangulatú buli volt a Night Demon, Marta Gabriel, a Haunt, a Hell Fire és a Tyran részvételével.
A KIT küldetése kezdetek óta a tradicionális heavy metal és NWOBHM feltörekvő ill. nagy öregjeinek biztosítani a fellépést, összecsődíteni ezen stílusok elkötelezett rajongóit, ezáltal magasra emelni a stílus zászlaját. Kiegészítve néhány durvább stílusú bandával a felhozatalt, igazán széles kínálatot kaphatott a tisztelt publikum. A rendezvény elnevezése is erre utal: Keep It True.
A szervezők ezt maximális odaadással és elszántsággal csinálják már a kezdetek óta.
Össze is jöttünk szép számmal. Nagyon impozáns látvány volt a rengeteg farmermellényes, hosszú kabátos rocker, gúnyájukon tele felvarróval! Itt leginkább ez a kötelező viselet.
Összegyűltek a világ minden tájáról a műfaj iránt elhivatott rajongók, mindenki egy követ fújt nemre, korra és nemzetiségre való tekintet nélkül. Egy hatalmas családra hasonlított az egybegyűlt rengeteg rocker. A koncertekkel párhuzamosan most is volt folyamatosan börze, ahol rengeteg CD, kazetta, vinyl, DVD, felvarró, póló, valamint egyéb értékes relikviák mesés kínálata várta az ínyenceket. Nagyon sok ritkaságot be lehetett itt szerezni, amire Magyarországon esélye sem lenne a börzére járó vásárlónak. Csak a pénztárca vastagsága szabott határt a kincsvadászatnak. Jól be is vásároltam vinyl-ből, kifogva néhány ritkaságot. A kereskedők egy része már ismerősként üdvözölt, hisz az interneten régi vásárlójuk vagyok, mégis hatalmas élmény a levelezőpartnerekkel a személyes találkozó. A póló standon szinte pillanatok alatt elkapkodták a rendezvényszervezők és a fellépők által kínált darabokat. Erősen alul becsülték a keresletet! Mi szerencsések voltunk, mert viszonylag korán jöttünk és sikerült begyűjtenünk a KIT Rising IV. pólót. A később érkezettek sajnos lemaradtak róla.
Nos, akkor ennyi bevezető után jöjjön a lényeg, mit is láttunk/hallottunk az első nap folyamán!
Pontosan 12-kor csapott a húrok közé a francia Animalize. Egyébként az egész fesztiválra jellemző volt a kiírásnak megfelelő pontos kezdés és befejezés, a sokat emlegetett német precizitás itt is érvényesült. A koncertek közötti átszerelések szintén villámgyorsan lezajlottak, a profi stáb olajozottan végezte a munkáját. A hangzással sem volt semmi gond, jól szólt minden. Jelentős zavart nem tapasztaltam a hangosításban, ami megakasztotta volna műsor folyamát.
Na de visszatérve az Animalize bandára, nagy lelkesedéssel és lendülettel vezették elő műsorukat. Óriási intenzitással tolták a dallamokat sem nélkülöző speed/power muzsikájukat. A gitárosok bemozogták a színpadot és megállás nélkül tekertek. Pompás koncertet adtak, megadva ezzel az alaphangot az egész fesztiválnak.
A német Writhen Hill következett, akik kissé visszafogottabban játszották a fémmuzsikát. Számomra kissé darabos volt az előadásuk, nem láttam egységesnek közepesre sikerült produkciójukat, és nem éreztem azt velük kapcsolatban, hogy újra megnézném őket.
Ezek után egy szintén német csapat, a Thriller jött. Európai stílusú power metalt adtak elő, nagy átéléssel. Kiváló műsort toltak, a zenészek betöltötték a színpadot, ahogy az egy ilyen muzsikához illik. Egyébként az összes zenekarra jellemző volt a lelkesedés és maximálisan odaadó előadásmód.
Negyedikként egy szintén feltörekvő banda, a Traveller következett Kanadából. Lendületes muzsikájukban nem kevés Iron Maiden hatást véltem felfedezni. Kiváló ikergitár szólókkal megtűzdelt nótáik a NWOBHM legszebb korszakát idézték meg. Zenéjük engem kilóra megvett. Az énekes külsőségekben is igazodott a nyolcvanas évek metal divatjához.
A következőkben egy kis szigorodás volt várható. A floridai Hellwitch nem ma kezdte önteni a fémet. Őrületes tempóban kezdtek zúzni, amit csak ritkán szakítottak meg egy-egy lassabb betéttel. Zseniális szólókkal fűszerezett technikás thrash metaljuk igencsak meggyőző volt.
Ezután Crystal Viper lépett színpadra Lengyelországból, a fronton egy női énekes/basszerossal a nap kuriózumaként. Nagy elszántsággal nyomták a heavy metalt. Marta, az énekes csajszi bemozogta a színpadot széltében-hosszában. Láthatóan élvezte a bulit, fürdött a közönség szeretetében. (Kis magyar szösszenet felőlük: néhány éve egy jubileumi albumon bevállalták, eljátszották, sőt, magyarul énekelte el Marta az Ossian Ítéletnap című számát.) Természetesen itt ez nem került terítékre, de nekünk ezáltal ők egy picit kedvesebbek.
Innentől kezdve a színpad a nagy veteránoknak adott helyet. A Demon, a NWOBHM egyik nagy túlélője következett, akik a mai napig aktívak, nemrég adták ki új lemezüket. Az utolsó pillanatban ugrottak be a fesztiválra a Black Death helyett, akik visszamondták a fellépést. A műsoruk zseniális és hibátlan volt. Tökéletesen nyomták a régebbi és újabb nótáikat. Láthatóan ők is, mint az est összes fellépője, élvezték a játékot, a közönség pedig nagy ovációval fogadta műsorukat.
Ezután megint stílusváltást láthattunk, jött a Nasty Savage az USÁ-ból. A fesztivál előtt nem sokkal jelent meg új lemezük, ez képezte műsoruk alapját, a régi klasszikusokat sem mellőzve. Nagy kedvencemet, az XXX–et is elnyomták. Az énekes, Ron Galletti, már nem a régi formájában mozgott a színpadon. Az évek során felszedett plusz kilói miatt láthatóan visszafogottabb volt, ennek ellenére odatette magát, úszott a verejtékben. Hozta a régi showt, most is összetört egy tévét a fejével. A hangjára nem lehetett panasz. Nagyszerű thrash power muzsikájuk lehengerelt, így nem volt kérdés, hogy az új lemezt megvegyem-e a buli után.
Egy igazi őskövület, a Pentagram következett, szintén az USÁ-ból. A buli előtt volt bennem egy kérdés, mégpedig az, hogy az énekes, Bobby Liebling, milyen formában van és hogyan bírja majd végigtolni a koncertet?
Köztudott, a drogok erősen aláásták az egészségét, ezért nagyon szorítottunk neki, hogy minden rendben menjen! Szerencsére gond nélkül végigtolta a bulit. Hamarosan új anyaggal is jelentkeznek, amiről játszottak is ízelítőt. Őserejű, Black Sabbath rokon doom muzsikájukat a közönség nagy szeretettel fogadta.
Az est végére még egy nagy veterán, a Cirith Ungol következett Kaliforniából. Ők hosszú kihagyás után tértek vissza, azóta folyamatosan dolgoznak, lemezeket jelentetnek meg. Nagyszerű, epikus heavy metal muzsikájukkal méltóképpen zárták az estét. Tim Baker hajmennyisége ugyan már megkopott, de jellegzetes hangján az idő mit sem változtatott. Tökéletesen hozta le a koncertet, a közönség az ő műsorukat is végigtombolta. Az egyetlenek voltak, akik ráadást is adhattak, hiszen már nem kellett tartani a feszes műsoridőt, ők zárták a napot. Az este végén elégedetten ballagtunk vissza a szállásra, hónom alatt jónéhány vinyl csemegével. Bármennyire is voltam fáradt, a szállodai ágyon szétpakoltam a kincseket és végigböngésztem a borítókat. Persze azzal a természetes hiányérzettel, hogy ezeket itt és most nem tudom meghallgatni, mégis feltört belőlem egyfajta gyermeki boldogság, amelyben keveredett a birtoklás öröme, valamint a nap sok finom zenei élménye.
Második nap kissé késve érkeztünk, pedig tudtuk, hogy itt a 12 óra az 12 óra! Otthon ugyebár az este 8 órára hirdetett koncert ritkaság, ha fél 9-kor elkezdődik, inkább 9-kor.
Jöttünkkor a német Kerrigan már javában nyomta műsorát. Lendületes, európai stílusú heavy metal muzsikájukkal kellően bemelegítették a hangulatot, élvezve a hazai pálya előnyét! Ők is a fiatal, feltörekvő bandák táborát erősítik. Igen nagy átéléssel nyomták dalaikat, nem volt kérdéses az elhivatottságuk.
Őket követte a Legendry nevű banda, amely egy progresszív hard rock trió az USÁ-ból. Zenéjük nem mondható túl változatosnak, kimérten követték egymást a középtempós szerzemények, amik egy idő után egybefolytak számomra. A alapritmusukon ritkán gyorsítottak. A két gitáros nem szántotta fel a színpadot, viszont nagyon impozáns látványt nyújtottak mindketten a kétnyakú gitárjaikkal, amivel kiküszöbölték a trió lét esetleges hátrányait.
A leült hangulatot a japán Fastkill rázta fel intenzív thrash muzsikájával, ami az európai, azon belül is német gyökerekből táplálkozott. A gitárosok megállás nélkül nyomták a gyilkos riffeket, miközben száguldoztak a színpadon. Sajnos náluk akadt némi technikai probléma a gitárokkal. Ez kissé megtörte a lendületet, de a srácok kedvét nem szegte. Mikor elhárult a probléma, újult erővel léptek rá a gázpedálra és füstöltették hangszereiket. Egyetlen zavaró tényezőt említhetek velük kapcsolatban: a frontember kutyaugatásra hasonlító hangja, éneklése rendkívül idegesítő volt számomra.
Az őket követő Praying Mantis szintén egy ma is aktív, lemezeket is készítő, veterán NWOBHM banda. Pompás, rengeteg dallamot tartalmazó muzsikájuk lenyűgözött, az idő mit sem fogott rajtuk, öröm volt látni őket. Az ő műsorukban is keveredtek a régi és új nóták. Nemrégiben jelent meg új anyaguk.
És elérkezett, amit a legjobban vártunk. Jött a Stress és a Metal Lady. Izgatott voltam, hogy fogadja majd a közönség Tibikééket. Hatalmas lendülettel vágtak bele programjukba. Jól szóltak a gitárok és iszonyatos energia áradt a színpadról. Tibi hangja is rendben volt, Bodó Attila dupla lábdobja pedig úgy szólt, mint a géppuska. Élvezet volt látni, hallani ennek a fiatalembernek a játékát. A két gitáros, Neonlovag és Bálint is felettébb meggyőzően, felváltva nyomták a zseniális szólókat. Az angol nyelvű konferálást Neonlovag vállalta magára. A körülöttem lévő német rockerek is elégedetten bólogattak, láthatóan nem jelentett problémát, hogy nem értik a dalszövegeket. Látszott, hogy a fiúk nagyon felkészültek erre a bulira. A két lemezük szűkített kivonatát adták elő, plusz a nagyon ritka kislemezükről az Acélkerék című nótát. A műsor közepén jött a Metal Lady, azaz Bíró Ica. 3 nótát énekelt, kettőt az első lemezről, egyet a másodikról. Nem lógott ki ő sem a sorból, intenzív mozgással hozta a produkciót, amit nagy tetszéssel fogadott a 95%-ban férfiakból álló publikum. A buli után egy német rajongó, látva Stress pólómat, odajött gratulálni és sörrel kínált. Jólesett ez, büszke voltam a fiúkra. Egyébként mi sem jelzi jobban a sikerüket, hogy a buli után meghívást kaptak Mexikóba és Japánba is. Szurkolok nekik nagyon, hogy összejöjjön mindkét fellépés! Nagyon megérdemelnék!
A Savage Master egy kissé hosszúra nyúlt, baljós hangulatú intró után csapott a húrok közé, frontján egy énekes hölggyel. A zenészek mindegyike csukját viselt, ami nem hullott le fejükről az egész koncert alatt, pedig keményen muzsikáltak, így én vélelmeztem némi oxigén hiányt náluk! De hiába na, a show, az show! Zenéjük a nyolcvanas évek tradicionális fémzenéjének legszebb korszakát idézi. A csajszi betáncolta a színpadot, nagy átéléssel vezette elő nótáikat, amik dallamos, finom muzsikák voltak.
A következőkben egy német veterán, a Victory következett, soraiban Herman Frank ex-Accept gitárossal. A banda, élvezve a hazai pálya előnyét, énekeltette honfitársait és hatalmas sikerrel adta elő régi, nagy klasszikusait, valamint újabb nótáit. A Victory is folyamatosan dolgozik, lemezeket ad ki a mai napig, ami remélhetőleg még sokáig így marad!
Ismét egy frontcsajos banda következett az USÁ-ból. A magáról az énekesről elnevezett Leather az amerikai power metal stílust képviselte. Hatalmas erőtől duzzadó nótáik hasítottak, mint a kés. Leather Leone megállás nélkül száguldozott a színpadon és kommunikált a közönséggel. Láthatóan élvezte a bulit, fürdött a rajongók szeretetében, ami egyébként minden bandáról elmondható.
Az általam legjobban várt koncert következett: a Y&T. Egy laza kis intró után vágtak bele a Black Tiger slágerükbe, megadva az alaphangulatot a bulinak. Egy igazi old school szettet toltak le, tele klasszikusokkal, megtűzdelve néhány újabb kori darabbal. Nem tudtam volna belekötni a műsorukba még akkor sem, ha akartam volna, amiről persze szó sincs, hisz mint említettem, nagy kedvenceim. Már láttam őket a híres „Whisky a Go Go” klubban is, szóval nosztalgikus, tökéletes koncert volt, amelyet végig euphorikus hangulatban élveztem. Érthetetlen számomra, hogy egy ilyen bandát miért nem hoznak el Magyarországra a szervezők! Remélem, egyszer itthon is üdvözölhetjük Dave Menikettiéket! Egy szívfájdalmam akadt csupán, hogy nagy kedvencemet, az Open Fire-t nem nyomták el, de ez legyen az én magánproblémám! Ettől még hibátlan koncertet adtak!
Nos, a koronát aznapra (és az egész fesztiválra) a Crimson Glory bulija tette fel! Nagy kérdés volt számomra, hogy vajon a fémmaszkok visszakerülnek-e a tagokra? Ez részben valósult meg, ugyanis keskeny csík-maszkban léptek fel, a billentyűst leszámítva. Vélhetően ő csak mint vendégművész szerepelt, hogy élethűen tudják visszaadni a lemezek hangulatát, ahol nagy teret kaptak a billentyűtémák is. Műsoruk az első két anyagukra épült, amelyeket szinte teljes egészében elnyomtak. Előadásuk közepén két új nóta is felcsendült a készülőben lévő új albumról, amelyek alapján kijelenthetem, hogy érdemes lesz várni rá. Az új énekes, Travis Wills tökéletesen hozta a 2009-ben, mindössze 47 évesen elhunyt Midnight stúdiólemezeken hallható, káprázatos dallamait. Ők is adtak ráadást, méghozzá hármat is. Hatalmas sikert arattak! Méltó zárása volt ez a fesztiválnak.
Összegzésként el lehet mondani, hogy nagyszerű két napot tudhattunk magunk mögött, jobbnál jobb koncertekkel.
Jó érzéssel nyugtáztam, hogy az underground heavy metal él és virul! Akik temették ezt a műfajt, nagyot tévedtek! Látva a nagyszerű, feltörekvő fiatal bandákat kijelenthető, hogy a műfaj jövője nincs veszélyben, és még a nagy öregeket sem kell temetni!
Nagyszerű élményekkel és lemezekkel megpakolva tértünk haza!
Drávucz Károly
