Fémforgács
Hallottál már szénnépedálozott harsona és trombitaszólót? Lehetséges, hogy találkoztál már a hárfás Emily-vel, aki minél érdekesebb, néha blődebb hangokat próbál kicsalni a hangszereiből. A választól függetlenül olyat fogsz hallani a „Súlyos Fúvós” triótól október 18-án, amit még soha.
Bocs a pusztító szóviccért, ám olaszról angolra fordítva a zenekar neve Heavy Brass. És hát mit volt mit tenni. Kifejezetten kreatív és tehetséges zenészek a fent említett fúvósókat és a dobot megspékelték egy teherautónyi elektronikával, akik jövőre jubilálhatják fennállásuk 10. évét. Hallatszik, hogy vájtfülű népségről van szó és sokféle hatás keveredik a zenéjükben a grind-tól, a jazz-ig.
Nem tudom nem megemlíteni a Meshuggah-t. A ’95-ös, második lemezükkel annyira újra definiálták a metálzenét, hogy a mai napig erősen érződik a hatásuk az underground vonulatokon. Ezen az albumon is tetten érhető a matekolás, indusztriális szintetizátor szólam és az elnyújtott, torzított trombitaszó, ami kiválóan leképezi a gitárhangot.
A Scrolls of War az első eleme egy trilógiának, ami a fúvós hangszerek történelmét veszi végig. Az ókor súlyos és szinte egyszerre történő természeti csapásai az emberiséget vándorlásra kényszerítette. A nemzetek az ideális területekért véres és kegyetlen csatákat vívtak. Isten nevében szentesítették az öldöklést, ez a „rules of war”. Az istenek pásztorai pedig kürtökkel és trombitákkal jelezték a seregnek, hogy indulni kell. Ezt a sötét időszakot járja körbe és űzi el a fúvóshangszerek démonjait a zenekar, egészen az 1940-es években, Qumran-ban megtalált, első századbeli tekercsek krónikáitól, a The War Scrolls-tól.
Az első két szám egy kalap alá vehető, hömpölyög és baljós. Háttérben monotonnak tűnhet, ám rengeteg apró nüansz és váltás van bennük. A Late Bronze Age Collapse-en közreműködött a Napalm Death-ből közismert Shane Embury. A lassan szokásossá váló Valentin-napi koncerten Barney elmondta, hogy a Bud Spencer és egy medve szerelmének gyümölcse kiégés miatt van távol a koncertektől. Úgy látszik egyéb projektjeiben kap újra szárnyra, ami mindig üdvözölendő egy prominens zenésztől.
A harmadik tétel, a Men Kill, Children Die simán lehetne egy Imperial Triumphant átvezető vagy split száma. Ezt a fajta avant-garde hatást jól elkapják és nem csoda, hogy az előbb említett, formabontó black metál hármas monumentális tételeit a Metropolis film inspirálta.
A Teruwah kiválóan lefest egy rohamot, majd a hullákkal és az utolsó néhány leheletüket kilélegző elhullottakkal tarkított csatamezőt.
Az egy hete nálunk járt, sötétfolkban utazó, egyszemélyes vokál és elektronikatálentum, Lili Refrain szállítja az érzelmeket az ötös tételhez. A megjelenés előtt csak ez a szám elérhető, viszont egy low budget, de hangulatos klippel és kiváló csattanóval.
„Who watches the watchmen?”, tette fel a kérdést Alan Moore képregénypápa a Watchmen című mesterművében. A banda meg is adja a választ a Slaughter Of The Slains-ben. A karma lecsap, a kör bezárul.
A záró Seven pedig egyértelműen mutatja, hogy nincs még vége a küzdelmeknek, van bőven muníció a következő lemezre, korra, érára.
Kiváló albumot tettek le az asztalra és nem csoda, hogy a metálzenész közösség is felkapta őket.
Több ízben is jártak már nálunk. Először a 2021-es Fekete Zajon találkoztam velük, ahol meglepően jó koncertet adtak a kora délutáni, rövid idő ellenére. A formáció negyedik nagylemeze e hét pénteken, október 18-án jelenik meg. Pont aznap lesz a lemezbemutató turnéjuk második állomása a budapesti Szimplában, ráadásul ingyen. A megjelenést erősen javaslom, én biztosan veszek mörcsöt.
