KICSI A BORS, DE ERŐS – EP VÁLOGATÁS #243

Fémforgács

„Miért lenne bűn az, ami nekem jó?”

Mai EP sorozatunkban épp úgy jelen lesznek a szélsőségek, mint ahogyan a klasszikus hatások. Stílusilag most is az underground metal igen csak széles skálájáról válogattunk, ami igaz csak egy kis töredék, de remélhetőleg kellően átfogó képet kaphattok a nemzetközi és hazai aktualitásokból.  

KICSI A BORS, DE ERŐS – EP VÁLOGATÁS #243

Couch

Új EP-jével tért vissza a minneapolisi székhelyű sludge/doom metal trió, a Couch. A műfaj klasszikus értelmébe véve sem nem mindennapi zenét produkáló csapat 2017 óta sugározza erősen zaj alapú „neurofibrotózis, vagy is hydrocephalus hallási megnyilvánulását”. Tették mindezt eddig egy demó és két EP képében, melyek közül a legutóbbi a bő egy hete látott napvilágot Spiritual Advisors címmel. A közel 20 perces anyagukra három szuggesszív, pszichedelikus, hallucinogén tétel került fel, melyek a Conan, valamint Bongzilla riff monotóniájába lettek ledesztillálva. Ez a különös elegy nerratív szövegeivel hallgatójának egy kellően mámoros, nyomasztó hangulatú mentális tudatmódosítást biztosit. Vagyis egy végzetes trip party, ami a pokol mélyére taszít.

Plague Mind

A Seattle-i Plague Mind a 2000-es évek eleji hardcore vonalának dallamos és agresszív hangzását közvetíti. A banda tagjai olyan korábban zenekarokban játszottak, mint a Betrayed, With Honor, Love Is Red, Sinking Ships és Trial, hogy csak néhányat említsek. Most megjelent Always On the Outside EP-jük a második kiadványuk, amire összesen négy dal került fel. Dalaikban a fent említett 2000 évek hardcore vonalai mellet egyaránt megtalálhatóak a műfaj modernebb jellemvonásai, melyekhez a polgári lázadásra, a depresszióra és az elszigeteltségre utaló, befelé forduló szövegeket írtak.

Pythonic

Első EP-jét adta ki a kanadai thrash metalos Pythonic. Az EP nemes egyszerűséggel az EP 1 címet kapta és öt robbanásveszélyes, abszolút politikai üzenetű thrash himnusz került fel rá. A dalok egyaránt hozzák a műfaj korai és jelen kortárs vénáit, mint pl: Trivium, Overkill, Annihilator, Machine Head, stb. Nem is kell ide több szó. Kiváló bemutatkozás, ami minden tharsh, illetve metal rajongó számára élvezetes perceket kínál.

YouTube Video

Between Sunset And Sunrise

A Between Sunset And Sunrise egy brit  DSBM projekt, mely mögött a Der Abt nevű multi-zenész áll. 27 perces, In The Middle Of Chaos című debütáló EP-jén tökéletesen egyesítette a műfaj elemeit, annak atmoszférikus hatásait, valamint a finoman árnyalt sötétségét befelé fordúló hangulatát. Öt dalának közép, illetve lassú, már shoegaze-nek is nevezhető bánatos riff-tempói, ambient hangjai és a kétségbeeséstől sikoltozó énektémái a szomorúság, a megbánás, a bűntudat és a rémálmok tengerébe taszítják hallgatóit, miközben mélyen személyes bepillantást nyújtva a dalszerző érzelmeibe.

„Egy név nélküli lélek kísért… A káosz kellős közepén.”

The Void

Kicsit megvárakoztatott minket két éve útjára engedett Fragments of Deceit EP-trilógiája, vagy inkább negylemezének második részével a modern progresszív metal vonalán mozgó szegedi The Void zenekar. A három részben megjelenő lemez / EP-trilógia első fejezete 2021 júniusában Fragments of Deceit (Part I – Fear) címmel jelent meg, aminek a folytatása idén szeptember 26-án érkezett meg. Fragments of Deceit (Part II – Anger) címet kapott epizódjukra három újabb daluk került fel, melyek témájuk tekintetében egy nem túl rózsás világképet festenek le. Témáik alpjait továbbra is az iparias – gépies atmoszféra, a modern groove metal riffelései, rezdülésez és futurisztikus sci-fi prog-metal esszenciái adják. Mindezeknek köszönhetően egy érdekes, egyben egyedi zenei univerzumban merülhetünk alá, ami épp úgy lehetne egy újragondolt Matrix film, vagy bármely más poszt-apokaliptikus mozi filmzenéjének is. Jöhet az EP / lemez záró fejezete, (amire remélem nem újabb 2 évet kell majd várni).

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Fémforgács nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.