Fémcsajok
Nyáron jelentette be a Butcher Babies énekesnője, hogy elhagyja a zenekart, a jövőben a bandát már csak Heidi Shepherd-del láthatják a rajongók. Azonban nem tűnik el végleg: The Violent Hour elnevezés alatt hívta életre új projektjét, amely ígérete szerint hamarosan bemutatkozik a nagyközönségnek.
Carla Harvey nemrég interjút adott a The Ward Bond Show című műsorban. Itt beszélt arról, miért döntött úgy, hogy 15 év után kilép a zenekarból. Carla egyébként igen sokoldalú ember: a zenélés mellett gyásztanácsadóként is dolgozik, valamint olyan embereknek segít, akik életük végéhez közelednek.
"Érdekes helyzet volt ez. A Butcher Babies előtt Los Angelesben éltem, és nagyon belefáradtam a szórakoztatóiparba. Kaptam lehetőségeket, amiket aztán elvettek tőlem. Pénzt kerestem, amit aztán elveszítettem. Egy ponton úgy döntöttem, abbahagyom a zenélést és színészkedést, mert túl megterhelő volt, és úgy tűnt, semmi sem fog összejönni. Ekkor beiratkoztam egy képzésre, ahol temetkezési vállalkozónak tanultam. Úgy terveztem, csak ezzel fogok foglalkozni. Néhány év munka után meg is kaptam álmaim állását egy nagy temetkezési cégnél Los Angelesben. És ekkor jött a Butcher Babies, a zenélés és a nagy turnék."
- kezdte fejtegetni gondolatmenetét, majd így folytatta:
Választanom kellett: vagy otthagyom a temetkezési karriert, amiért olyan keményen tanultam, és elmegyek turnézni egy afféle utolsó próbálkozásként. Végül 2009-ben a zene mellett döntöttem. 2012-re már annyit turnéztunk, hogy nem tudtam tovább dolgozni a temetkezésben. Ez lett életem legjobb döntése! A zenekar beindult, és így mindkét világból a legjobbat kaptam. Megszereztem a képzést, kipróbáltam magam a halottak között, és közben teljesültek az álmaim. Nagyon hálás vagyok ezért!
Bár az énekesnő nagyon boldog volt, hogy a Butcher Babies sikeres lett, most, 15 évvel később ismét váltania kellett. Erről így mesélt:
"Amikor a zenekar beindult, apám mondott valami vicceset: 'Láttalak énekelni az interneten. Ne hagyd ott a rendes munkádat.' Akkor ezen nagyon felkaptam a vizet! De ma már örülök, hogy nem hagytam ott a civil foglalkozásomat. Az elmúlt 15 évben folyamatosan turnéztam, de emellett folyamatosan tanultam és új képesítéseket szereztem. Mindig is éreztem, hogy valahogy kapcsolódnom kell a halálhoz. Ezért alapítottam egy céget, amelyben gyásztanácsadással foglalkozunk. Így továbbra is segíthettem azoknak, akiknek szükségük volt rám ebben. Ez nagyon fontos volt nekem."
"Életünk során gyakran kell el kell gondolkodnunk azon, mi a legjobb nekünk. Az élet folyton változik. A zene- és szórakoztatóipar is nagyon más ma, mint 10-20 éve volt. A vőlegényem, Charlie Benante - aki az Anthrax és a Pantera dobosa - régóta sikeres zenekarokban játszik. Nekik sosem kell aggódniuk a megélhetés miatt. De a hozzánk hasonló kisebb zenekarok? Nem keresünk sok pénzt. Csak akkor lenne elég a megélhetésre, ha az egész évet végigturnéznánk. Ezért mindig volt más munkám is a zene mellett. Festettem képeket vagy gyásztanácsadóként dolgoztam. Ezt össze tudtam egyeztetni a zenei karrieremmel. Anyagilag stabilitást jelentett, de egyben a szenvedélyem is volt. Ha akkor nem így döntök, most talán valakinek a kanapéján laknék. Nincs sok mindenem. Nehéz csak a szenvedélyből megélni, biztos háttér nélkül. Ezt sokszor elmondom másoknak is, de vannak, akik azt felelik: 'Nem kell B terv. Csak ezt az egy dolgot fogom csinálni.'"