Fémforgács
Sokak számára csak a Delain volt énekesnőjeként ismert Charlotte Wessels első stúdióalbumához hosszú út vezetett. De végül 2024 szeptemberében végre meghallgathattuk Charlotte harmadik albumát, a 2021-ben és 2022-ben megjelent Tales From From Six Feet Under Vol I.-II. válogatáslemezek után.
Hogy megértsük miként jött létre az album, vissza kell mennünk egészen a Charlotte és társai utolsó Delain lemezéhez, a 2020 elején megjelent Apocalypse & Chill lemezhez. 2019 vége és 2020 eleje volt, mikor Charlotte titokban elkezdett szóló dalokon dolgozni az otthoni pincestúdiójában (ezt ő Six Feet Under Studiosnak nevezte el), amiket Delain melletti projektnek szánt. Ekkoriban még nem tudtuk, hogy sok dolog nincs rendben a Delain tagjai, pontosabban a billentyűs-alapító-dalszerző Martijn Westerholt és a zenész srácok között. A Delain 2020 elején széthullott, mivel a srácok és Charlotte is kiléptek, de ennek bejelentése 2021 februárjáig váratott magára. Charlotte hivatalosan 2020 május 13-án, a 33. születésnapján indította el Patreonját, ahol azóta is havonta jelenteti meg újabbnál újabb szerzeményeit. Ezek az otthoni stúdióban MIDI-billentyűzettel és szoftverekkel készült számok jelentették az alapját a The Obsession lemeznek is, hiszen ezeket dolgozták át a korongra. Szóval Charlotte havi dalait tekinthetjük afféle demóknak.
Kaptunk egy teljesen stúdióban, valódi hangszerekkel felvett lemezt a pluginos dalok után. Segítségére voltak benne a társai, akikkel a Delainben is együtt zenélt, mint Timo Somers szólógitáron, Otto Schimmelpennink van der Oije basszusgitáron, Joey Marin de Boer pedig a doboknál, továbbá kiegészült Sophia Vernikov billentyűssel a „banda”. A lemezen jól hallható, hogy szabad teret kapott Timo, mivel erősen előtérbe kerültek a gitárjai, egyáltalán nem szerénykedett velük, hiszen 7 és 8 húros hangszereket használt elsősorban a lemezen, ahogy azokat a Patreon támogatóknak szóló szeptemberi albumbemutató streamben elmondta. Kaptunk sok djentes, progos szaggatást, amihez hasonlóakat a Delain Apocalypse & Chill albumán is hallhattunk. Mellette szólókban sincs hiány, hiszen több helyen hallani a lemezen a virtuozitását, ezek között van olyan dal, amit a szólója ment meg, ez konkrétan a The Crying Room. A dobos Joey is szépen kibontakozhatott ezen az albumon komolyabb témákkal, mint amiket anno azon az egy Delain lemezen produkált. Sophia nagyon sok zongorás résszel színesítette a lemezt, de még Hammond-orgonát is használt a Praise című dalban. Mellette még a szimfonikus és billentyűs részeken dolgozott a Vikram Shankar is, aki több európai együttes lemezének háttérmunkálataiban is részt vett már. Csellós betétekért pedig Elianne Annemaat felel, akit esetleg élőben láthattunk már a MaYaN és a Delain koncertjein is.
Alaposan átdolgozásra kerültek a havi dalok, mert például az Epica frontasszonyaként ismert Simone Simons közreműködésével készült Dopamine eredetileg egy lassú, akusztikus dal volt. Személyes véleményem szerint ez az egyik kiemelkedő dal az albumról, mivel ebben szerintem minden benne van, ami az albumot és Charlotte mostani illetve múltbéli együttesének munkásságát jellemzi: popos ének, áriázás, reszelős, szaggatós gitárok, zongorás alap. Ez a dal akár az Apocalypse & Chill lemezre is felférhetett volna.
Ezzel nem értek véget a finomságok az albumon, hiszen két dalban, a Praise és az All You Are kapunk gospel kórust. A G-roots nevezetű kórus színesítette ezeket a dalokat, ami elsőre furán hatott, viszont érdekes árnyalatot adott nekik. Viszont amit szükségtelennek tartok a lemezre, az Alissa White-Gluz éneke és hörgése az Ode To The West Wind c. dalban. A tiszta énekes részek erősen autotuneolva vannak, a hörgés véleményem szerintem nem illik a dalba.
Amit még furcsának találok, hogy a Vigor and Valor című dal outroja külön lett szedve (ez a demó verzióban még egyben volt) és a Breathe; címet kapta, afféle szimfonikus átvezetőként szolgál a lemezt záró, újravett Soft Revolutionhöz. A vinylen még található egy bónusz dal Backup Plan címmel. Érhető, hogy csak bónusznak szánta, hiszen tényleg olyan kimaradt B-oldalas dal érzete van, viszont ebben is kísérletezett Charlotte, mert megtöbbszörözött éneke hallható lemélyítve, rétegezve. Még érdekességként elmondható, hogy a Serpentine demójának címe Butterfly Effect volt. Amit viszont kifogásolnék a lemezen, az a keverés: sokszor úgy érzem, hogy Timo gitárjai nagyon az előtérben vannak és elnyomják az éneket és többi hangszert.
Összességében elmondható, hogy Charlotte Wessels egy teljesen egyedi lemezt hozott össze, amiben érződik, hogy eltávolodott a Delaines szimfonikus popmetáltól, és inkább a progresszív színtér felé húz. Még külön megjegyzésbe hozzáfűzném, hogy az eddigi koncerten kizárólag a saját dalait játszotta, és nem haknizott Delain feldolgozásokkal, habár megtehetné, mivel ő is birtokol dalszerzői jogokat a régi dalokból, de érezhető, hogy lezárta azt a korszakot és új irányt vett. A rajongók közvetlen támogatása révén nem a nulláról kellett újrakezdenie a szólókarriere felépítését, amit sikeresen visz tovább. Szép, teljes, egybefüggő album kerekedett ki az elmúlt 4 évnyi pincés stúdiós demózgatásokból, a volt bandatársai új életet adtak a daloknak és színpadra vihetővé tették.
