Fémforgács
Gyakori vendég nálunk az osztrák alapítású szimfonikus metál együttes, a Visions Of Atlantis, de eddig még nem volt alkalmam látni őket, most végül sikerült, mert szeptember utolsó előtti péntekén újra a Barba Negra színpadán kötöttek ki a kalózok. Magukkal hozták még a svájci dallamos progresszív metálos Illumishade-et és a hard rockot játszó Seraina Telli és bandáját, az estét pedig a magyar Meteora nyitotta.
Pontos, időbeni kapunyitás és utána negyedóra várakozás után a deszkákra lépett a Meteora. Zenéjük és az egész produkció a klasszikus szimfonikus metál felé nyúlik, nagyon erős Nightwish, Epica és Xandria behatással. Engem személy szerint nem győztek, mert nekem nagyon sablonosnak tűnt, és elég szélsőségesen váltakoztak a lágyabb szimfonikus és a nagyon darálós részek, mintha nem találták volna a megfelelő egyensúlyt. Viszont a közönség láthatóan élvezte a zenéjüket, hiszen a klub eléggé tele volt már az ő koncertjükön is, annak ellenére, ahogy lenni szokott, hogy sokszor a közönség hanyagolja az előzenekarokat.
Nem kellett sokat várni és színpadra lépett a svájci hard rock énekesnő, Seraina Telli és bandája. Egyszerű, ütős, őszinte zenét játszottak, nem volt semmi túltolva. Élvezhető, könnyed, de mégis súlyos rockot hallhattunk, színes színpadi csomagolásban. A színes szó szerint értendő, hiszen Seraina neon kék-zöld haja és narancsárga foltokkal díszített fellépőruhája szó szerint színfolt volt az estében. A színválasztás érthető volt, hiszen az énekesnő első albuma, melynek címe Addicted To Colors, most augusztusban jelent meg.
Következett az általam már nagyon várt Illumishade. Az Eluveite-ből már jól ismert Fabienne Erni vezette progresszív, szimfonikus és elektronikus elemekkel tarkított dallamos metál bandája idén már második alkalommal jár hazánkban, mégpedig ugyanezen a színpadon, ahol legutóbb januárban léptek fel. Ezt Fabienne meg is említette a koncerten két szám közötti felkonfjában. Zeneileg hozták azt, amit az ember az albumaik alapján elvárhat, engem nem ért csalódás. Fabianne hangja néhol vékonyabbnak hangzott, de ellenben a koncert vége felé egyik dalban hörgött is.
A koncerten Jonas Wolf gitáros egy játékot is eljátszott a közönséggel, aminek az volt a neve, hogy „Találd ki a riffet!”. A megfejtés a Megadeth – Holy Wars volt. De előtte még elmesélte, hogy megtanult magyarul egy mondatot, ami a következő volt: „Mi a fasz van?”. Mind ő, mind a másik gitáros, Yannick Urbanczik és a billentyűs Mirjam Skal is kivette részét a háttérvokálokból. A banda egy kellemes koncertet adott, amitől az az érzésem támadt, hogy őket újra meg kell nézni, amint visszatérnek hazánkba!
Végül következett a főzenekar, a Visions Of Atlantis. A kalózok pontban este 9-kor kötöttek ki a színpadon, ahol a felvezetést az árnyékban megbúvó Clémentine Delauney éneke jelentette. Ezalatt felvonult a többi tag is a színpadra és együtt eljátszották az introt jelentő To Those Who Chose To Fight című dalt, ami a legutóbbi Pirates II – Armada című albumukat is indítja. Utána megkaptak az albumon következő két dalt és következett az előző albumról a Mercy. A koncertet lényegében a két Pirates album dalai alkották, de a műsorba még bekerült egy dal a 2019-es Wanderers albumról is, a Heroes Of The Dawn.
Nagyon látványos koncert volt, jó színpadképpel és fényekkel. Nagyon jól mutat élőben ez a kalózos téma, amit Clémentine csatlakozása óta használ a banda. Viszont zeneileg nem fogott meg a produkciójuk. Számomra elég egysíkú volt, mintha nem lett volna különbség a dalok között, hanem ugyanazt játszották volna újra és újra, csak más csomagolásban. Az utóbbi albumaikat hallgatva is feltűnt, hogy kevesebb fantázia van a zenéjükben, mint a régebbieken, így nem indultam nagy elvárásokkal a koncertnek, de ennek ellenére sem győzött meg az együttes.
Összességében véve egy jó péntek este volt ez, amit számomra Seraina Telli és az Illumishade vendégek vittek, ellenben a főzenekar nem.
Fotók: saját (Lawrence Live Vids)
