Ladies in Rock
Az Arcane Cathedral Lengyelországból származik, műfajuk szimfonikus death/gothic metal. 2014-ben jöttek létre, de nehezen jött össze a tartós felállás, számos tagcsere történt a zenekar berkeiben. Mára már csak ketten maradtak, , akik végig kitartottak a projektnél, Artur Janiszewski dobos és Wojciech Mróz, ő sokáig mint gitáros, később basszusgitáros és énekes, tavaly óta pedig már csak az ének részre koncentrál. Női frontembert már nehezebben találtak, 2014 és 2019 között öten fordultak meg ezen a poszton.
2018-ban a csapat kiadta első nagylemezét Shivers címmel, 2019-ben azonban úgy tűnt, a feloszlás mellett döntenek, legalábbis három évig hiátust tartottak.
2022-ben az Arcan Cathedral újult erővel tért vissza, Wojchiech és Artur mellé visszatért az egyik régebbi basszusgitárosuk, hozzájuk pedig új tagok csatlakoztak. A friss felállás 2024-ben egy háromszámos EP-t adott ki, amely a beszédes Reborn címet kapta.
Zenéjükben a gitár kemény hangzását és a hörgést gazdag szimfonikus elemekkel, finom női énekhanggal ötvözik.
Tagok:
Alina Duszczyńska – ének
Wojciech Mróz – ének
Kamil Malek – gitár
Lena Skowrońska – gitár
Paweł Serwatka – basszusgitár
Artur Janiszewski – dob