A gyönyörű álmok ezután jönnek: itt a Thy Catafalque új lemezének címadó dala

Nuskull Magazin

Alig egy héttel azután, hogy a Thy Catafalque bejelentette csekély számú idei élő fellépései közül a legnagyobbat, egy dupla koncertet november 22-23-ára a Dürer Kertbe, most lehullt a lepel arról is, hogy ez előtt egy héttel (november 15.) érkezik a zenekar tizenkettedik nagylemeze, aminek címe: XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek.

Bár a projektre most már teljes felállású zenekarként tekinthetünk, az új anyag még mindig 100%-ban Kátai Tamás fejéből pattant ki, és ő is játszotta fel nagy részét. A lemezen ugyanakkor olyan, rég nem hallott, vagy teljesen új énekesek is megfordulnak, mint Bakos Attila, aki utoljára a Metán szólalt meg, illetve Tamás egykori zenésztársa a Gire-ből, Kónya Zoltán. A multiinstrumentalista azt is elárulta, hogy az Alföld marcona metaljához képest itt újra a kísérletezőbb hangvételé a főszerep, illetve a mindenféle furcsa hangszeré (amikből legalább 15 hallható a lemezen). A kiadvány Vári Gábornál, a szegedi Miracle Sound stúdióban lett formára kalapálva, és Kátai szerint nagyjából a Róka Hasa Rádió és a Naiv között helyezkedik el félúton.

Ebből a hangzásból már kapunk is egy keveset, ugyanis a bejelentéssel együtt kijött a címadó tétel, ami a lemez talán legfelszabadultabb dala, tényleg nem mostanában volt Thy Catafalque-szám ennyire folkos, játékos és könnyed – ami erős kontrasztban áll a kétségbeesett mondanivalóval, miszerint a sötét napok után egy melegebb jövőt remélünk. A dalhoz készült klipet a No Total Films készítette Tamás szülővárosában, Makón, és a szereplők is mind az ő ismerősei és barátai, ezzel is rágyúrva az anyag személyességi faktorára.

A már említett dupla koncerten – ahol a Rengeteg is elhangzik egészben – a banda az új anyagra is nagy figyelmet fektet majd. A vendégzenekar az első este a skót Saor; másnap pedig Kátai korábbi zenekara, az újra életre hívott Gire és a feltörekvő, furazenés Shum nyit. A jegyelővétel már él és nagyon pörög is, szóval érdemes mielőbb beszerválni a belépőket, mert ki tudja, mikor és hol kerül sor a következő TC-együttállásra.

//www.youtube.com/watch?v=T87BXWOTHbU

Navigáció / Forrás

Ez a cikk(részlet) a(z) Nuskull Magazin nyilvánosan, bárki számára elérhető RSS csatornájából került automatikusan megjelenítésre. A fenti linkre kattintva eredeti helyén és teljes terjedelmében tekinthető meg. A cikk(részlet)-ben megjelenített fotók és egyéb képi anyagok közvetlenül az eredeti forrás tárhelyéről töltődnek be, azok a metalindex.hu szerverére nem kerülnek feltöltésre. Bármilyen szerzői jogi jellegű kifogás esetén kérjük az eredeti forrás megkeresését, akik felelősségel tartoznak az általuk feltöltött és megosztott tartalomért. Kérés esetén természetesen a metalindex.hu azonnal megszakítja a cikk(részlet) átvételét az eredeti forrástól, ha bármilyen okból szerzői jogi problémák merülnek fel.